DR. PÁLINKÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. PÁLINKÁS JÓZSEF
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mint képviselő úr is elmondta, a főiskola 1996-ban vette fel a Wargha István nevet. Az intézmények névfelvétele a rendszerváltás óta, 1990 óta nem tartozik a politikai döntés kategóriájába, intézményi hatáskör, hogy milyen nevet választ egy intézmény.
Természetesen 1996-ban, amikor a felsőoktatási törvényt a tisztelt Házban módosították, akkor az intézmény előterjesztette ezt a nevet, és az akkori művelődési és közoktatási miniszter a parlament elé terjesztette, hogy a felsőoktatási törvényt úgy módosítsák - egészen pontosan annak 1. számú mellékletét, amely fölsorolja az intézményeket -, hogy ennek az óvónőképző intézetnek a Wargha István nevet adják. Wargha István pedagógiai munkássága az óvónőképzésben, az óvóképzésben, a kisdedóvók magyarországi elterjesztésében vitathatatlanul nagy szerepet játszott, Kossuth titkára volt, a szabadságharc után börtönbe zárták, és a történelmi kutatásoknak az az eredménye, amit a képviselő úr itt elénk tárt, mely szerint Wargha István volt az, aki elárulta, hogy Kossuth Lajosék hol rejtették el a magyar Szent Koronát, valóban egy dicstelen cselekedet a magyar történelemben.
(15.40)
Helyes lett volna, ha mind az intézmény, mind az oktatási, akkor Művelődési és Közoktatási Minisztérium felhívta volna a figyelmet arra, hogy egy olyan személyről kívánnak elnevezni egy intézményt, akinek a nevéhez a vitathatatlan tanári, pedagógiai tevékenysége mellett hozzátartozik egy ilyen dicstelen tett.
Képviselő úr, a megoldás ma egyszerűbb, mint 1996-ban volt. Akkor ugyanis módosítani kellett a felsőoktatási törvényt. Mivel ez az intézmény ma a Debreceni Egyetem óvóképző kara, semmi mást nem kell tenni, mint a Debreceni Egyetemnek - amelynek egy jelentős része éppen Kossuth Lajosról volt elnevezve egészen 2000 januárjáig; érdekes a történelemnek ez az egybeesése, összejátszása, nos, semmi mást nem kell tennie - képviselő úr mint az oktatási és tudományos bizottság elnöke, ír egy levelet, a Debreceni Egyetem vezetésének, amelyben felhívja a Debreceni Egyetem vezetésének figyelmét erre a körülményre. Azt gondolom, hogy az intézményi tanács kezdeményezi, és dönt arról, hogy az egyetem óvóképző karát a továbbiakban ne Wargha István néven nevezzék, ha az intézményi tanács erről így dönt. Ez a javaslatom.
Kérem a képviselő urat válaszom elfogadására. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem