LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A demokratikus közéletnek még tanuljuk a mindennapi magatartásformáit, így például a mindenkori kormány és az egyes települési önkormányzatok vagy egyetemek közötti kapcsolatok normáit. Ezek a kapcsolatok lehetnek harmonikusak is, lehetnek barátságtalanok is, de véleményem szerint a nézetkülönbségek nem lehetnek akkorák, hogy az általános emberi értékrendet vagy a magyar történelem általánosan elfogadott értékeit megsértsék. Természetesnek tartom, hogy Egerben Dobó Istvánról neveznek el gimnáziumot, és nem pedig az áruló Hegedűsről. Természetesnek érzem, hogy az általános iskolák a Rákóczi fejedelem oldalán harcoló Esze Tamás nevét veszik fel, és nem a labancokhoz átpártolt Ocskay nevét. A választott nevek ugyanis egyben történelmi példaképek, az oktatásban követendő példázatot állítanak a fiatalok elé.
Hajdúböszörményben működik Hajdú-Bihar megye egyetlen Debrecenen kívüli főiskolai intézménye, a Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskola. Az oktatási intézmény 1999 óta a Debreceni Egyetemi Szövetség tagja. A hallgatók létszáma 1300 fő, vonzáskörzete elsősorban a három északkelet-magyarországi megyére terjed ki. A főiskolán évek óta végzik a határon túli magyar óvónők továbbképzését is.
Az 1990 óta működő főiskola 1996-ban vette fel a Wargha István Pedagógiai Főiskola nevet. A névválasztás rendkívül balszerencsés volt. Wargha István ugyanis vitathatatlan pedagógiai munkássága mellett a megszálló osztrák hatalom besúgója volt. Adatokat szolgáltatott az osztrák rendőrségnek a később kivégzett Noszlopyról és Gasparicsról, döntő szerepe volt abban, hogy a Szent Korona az osztrákok kezére jutott, és ezzel nagymértékben gyengítette az emigránsok tárgyalási pozícióit. Élete, kétes jelleme a fiatalok számára elrettentő esettanulmány a magyar történelemből. Wargha István negatív történelmi szerepére már a két világháború között megjelent történelmi művek is utaltak, és ezeket a negatív megjegyzéseket a közelmúltban nyilvánosságra hozott bécsi levéltári kutatások egyértelművé tették.
Tehát mindezen felszínre került szennyes történelmi hordalék ellenére a pedagógiai főiskola egy jól fizetett besúgó, egy korabeli III/III-as ügynök nevét viseli. Miniszter úr, mi erről a véleménye? (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem