DR. ISÉPY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke, a kisebbségi vélemény ismertetője: Tisztelt Országgyűlés! Amennyiben a nem szavazat az érintett képviselő védelmében a büntetőeljárás megakadályozására irányulna, akkor a logikátlanság még ordítóbb, hiszen az említett korábbi ügyben már sor került a mentelmi jog felfüggesztésére, és a jelenlegi ügyben hozott határozat csak azt eredményezhetné, hogy három kis kupaccal kevesebb kerülne fel a szekérre, de az eljárás folytatódna, sőt mivel a sértetlenségi, mentelmi jog csak időleges, a mandátum lejártára tekintettel fél év múlva a mentelmi jog megszűnik, és az eljárás akadálya önmagában elhárul.
Amit a többségi vélemény előadója a szavazatok indokaként felhozott, hogy a többség elutasította a legfőbb ügyész úr meghallgatására irányuló indítványt, ezzel kapcsolatban csak az a tiszteletteljes megjegyzésem, hogy egy irodalmi körben nem szokták Tolsztojt megidézni, hogy magyarázza el a Háború és békét, mert számukra az érthetetlen. (Nagy zaj. - Kovács Kálmán: Mese minden ügyészségi papír! - Moraj az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) El kell olvasni, el kellett olvasni a legfőbb ügyész indítványát, az elég magyarázattal szolgál. (Folyamatos zaj.)
Tisztelt Országgyűlés! Az előadottak alapján tehát a mentelmi bizottság kisebbségben maradt képviselői nevében azt kérem, hogy egy kicsit fontolják meg a döntésüket, emelkedjenek felül a politikai előítéleteiken, és az Országgyűlés tekintélye, valamint az érintett képviselő érdekében az adott ügyben a mentelmi jog felfüggesztésével hárítsák el az eljárás lefolytatásának akadályát, mert ez egyértelműsítené, hogy a képviselői megbízatás nem büntethetőséget kizáró ok, és csak a büntetőeljárás lefolytatása deríthet fényt a valóságra.
Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem