DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS közlekedési és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A jelenlegi kormány autópálya-építési programjának éppen az a lényege, hogy egyre több, de megfizethető árú autópálya, gyorsforgalmi út épüljön ebben az országban. Úgy gondolom, hogy ez egyértelműen az autóstársadalom érdekeit szolgálja.
Az elfogadható mértékű egységes matricarendszer bevezetésének tapasztalatai is azt mutatják, hogy ez a járható út, hiszen a bevezetés után az elkerülők mintegy 35-40 százalékos mértéke - tehát akik a párhuzamos utakat választották- erre az évre mintegy 10 százalékra csökkent, tehát nyugodtan lehet mondani, hogy az autópálya-használók túlnyomó többsége visszatért az immáron egységes díjrendszerű matricás autópályára.
A gyorsforgalmi utak egységes használati díjának kialakításáról szóló rendelkezés szerint az autópályák fejlesztését a központi költségvetésből és egyéb hitelekből, az útdíjnak pedig az üzemeltetés és a fenntartás költségeit kell fedezni. Tehát éppen az útdíjakból valósíthatók meg az M1-es és M3-as autópályák felújítási munkálatai is.
Ezek a korszerűsítések egyébként túlnyomórészt nem járnak útlezárással, a szakaszos forgalomkorlátozások pedig a világon mindenütt az autópályák üzemeltetésének természetes velejárói. Ugyanakkor kétségtelen, és ebben egyetértünk, hogy a fenntartási munkákkal járó korlátozások a menetidőt meghosszabbítják, esetenként természetszerűen nem teszik lehetővé az előzést. Ennek ellenére az autópályákon való haladás ezekben az esetekben is folyamatosnak mondható.
Az üzemeltetési és fenntartási munkák idejére sem a kapus, sem a matricás rendszerben egyetlenegy európai országban sem függesztik fel a díjszedést. A díjszedés szüneteltetése egyébként is nehezen értelmezhető egy matricás rendszerben, hiszen a megvásárolt matrica az autópályák - jelenleg az M1-es és M3-as esetében - teljes hosszára és meghatározott időtartamra, esetenként egy évre szól.
Akik tehát nem a felújítás alatt álló szakaszon vagy a felújítás kezdete előtt vagy befejezése után közlekednek, azok teljes értékű szolgáltatást vesznek igénybe.
Abban teljes mértékben egyetértek a képviselő úrral, hogy az útdíjak megállapításakor messzemenően figyelembe kell venni az autóstársadalom érdekeit és a díjakkal arányos szolgáltatást. Ezt az elvet azonban csak olyan mértékű beavatkozással járó felújítási munkáknál látjuk érvényesíthetőnek, mint például az M7-esnél, ahol a megfelelő közlekedési feltételek megteremtéséig fel sem merült a díjazás lehetősége vagy igénye.
Tapasztalataink szerint az autósok megértéssel fogadják az érdekeiket szolgáló felújításokat, hiszen tudják, hogy ennek érdekében jobb burkolaton biztonságosabb utazási lehetőségek állnak rendelkezésükre. Engedjék meg, hogy itt is megköszönjem az autóstársadalom e területen tapasztalt türelmét és megértését. Egyben kérem, hogy a képviselő úr válaszomat elfogadni szíveskedjék.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem