SZABÓ SÁNDORNÉ

Teljes szövegű keresés

SZABÓ SÁNDORNÉ
SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár asszony, a múlt héten együtt voltunk jelen a szociális szakmai szövetség - egy nemzetközi szövetség által finanszírozott - kutatásának az ismertetésén, és ott, ezen a rendezvényen hallotta azt, amit az előbb elmondtam, ez újságban meg is jelent. Miután nem volt ott a miniszter úr, azért kérdeztem volna a miniszter úrtól, hogy elolvasta-e az erről szóló tájékoztatást.
Úgy érzem, önök még mindig nem értik azt, hogy a nemzeti érzés összetartozási élményt is kell hogy adjon, szolidaritást, az esélyegyenlőség lehetőségének a megteremtését, és nemcsak a kiváltságosoknak és nemcsak azoknak, akiket önök polgároknak tartanak, hanem mindenkinek. Mert ahol - fölhívom erre a miniszter úr figyelmét is - a gyermekét egyedül nevelő, ahol a gyeses kismama, ahol a szegény nem érzi jól magát és nem jó neki, ahol a sokgyermekes szegénynek sem jó demokráciában, ott a többségnek sem jó, illetve a polgároknak sem jó.
Ezért mertem ezt megkérdezni a miniszter úrtól. Tehát olvassa az újságot továbbra is! (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem