BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvénymódosításhoz 28 darab módosító indítványt nyújtottam be. Ezeknek a többségét szeretném megindokolni, függetlenül attól, hogy milyen késői időpontban kerül sor erre a részletes vitára.
Megmondom őszintén, hogy szörnyen méltatlannak tartom a helyzetet. A parlamenthez is méltatlan ez a helyzet, és a törvényhez, a tárgyunkhoz is rendkívül méltatlan, hogy a házbizottság olyan forgatókönyvet ír elő nekünk, a kormánypárti többség olyan napirendet fogad el, hogy a jegyzői iroda forgatókönyve szerint 23 óra 50 perckor kellett volna elkezdeni ennek a törvénynek a részletes vitáját. Én ezt egyszerűnek felháborítónak tartom. És úgy döntöttem, hogy nem akadályoz meg abban ez a késő éjszakai óra, hogy elmondjam, amit a törvénnyel kapcsolatban fontosnak tartok.
A 28 módosító indítványom közül - a bizottsági vita során hallhattam - összesen hármat támogat a minisztérium, és nyilván nem lepem meg képviselőtársaimat, ha elárulom, hogy nem ez a három a legfontosabb azok közül, amiket benyújtottam. Ezek inkább pontosító jellegűek, olyanok, ahol észrevettem valamilyen hibát az előterjesztésben, mondjuk, hibás utalást.
Van jó néhány módosító indítvány, amit most nem fogok szóba hozni, mert az én felfogásom szerint is viszonylag apró dolgot módosít. Viszont azokat, ahol tulajdonképpen fontos és érdemi, hogy tényleg milyen szöveg kerül a végső változatban a törvénybe, ezeket pontról pontra szeretném szóba hozni. Segítségképpen annyit tudok mondani, hogy az ajánlási pontok szerint haladok, hogy képviselőtársaim, akik érdeklődnek, követni tudják.
A 19. ajánlási pontban található az a módosító indítványom, amelyik a gyermektartásdíj megelőlegezésével kapcsolatos. Itt - felfogásom szerint - indokolatlanul akarja megváltoztatni a jelenleg még hatályos törvényt az előterjesztő. Ebben a törvényben ugyanis az szerepelt, hogy ha a bíróság a tartásdíjat megállapítja, megítéli, de valami miatt a szülő, a gyermekét egyedül nevelő szülő nem jut hozzá ehhez a tartásdíjhoz, akkor az állam a költségvetésből megelőlegezi ezt az összeget. Ebben a szakaszban az szerepelt a hatályos törvényben, hogy erre a megelőlegezésre akkor kerülhet sor, ha az egy főre jutó havi átlagjövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a háromszorosát. Képviselőtársaim tudják, hogy 18 ezer 310 forint jelenleg az öregségi nyugdíjminimum. A háromszorosa sem egy olyan túl nagy összeg, hogy ne lenne indokolt egyedül nevelt gyermek mellett ez a segítség, ennek a segítségnek az igénybevétele.
Ezt a szakaszt most az előterjesztő úgy kívánta módosítani, hogy a "kétszeres" szó szerepeljen benne. Ez szám szerint azt jelentené, hogy aki, mondjuk, egy főre jutó jövedelem tekintetében 37 ezer forintnál, egészen pontosan 36 ezer 610 forintnál többel rendelkezik, az már nem veheti igénybe ezt a típusú segítséget. Képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy semmi nem indokolja, hogy ezen a ponton hozzányúljunk az eredeti törvényszöveghez, hiszen ez nem olyan értelemben kifizetett pénz az állam részéről, hogy ne kapná vissza, hogy ne szedné be attól, aki a gyermektartásdíjra kötelezett. Következésképp egy kölcsön, és indokolt megtartani az eredeti változatban a jogosultsági feltételeket.
A következő téma az otthonteremtési támogatás, amivel kapcsolatban a 24. ajánlási pontban található a javaslatom. Én más ponton kívántam hozzányúlni az elénk terjesztett szöveghez, mint amire Göndör István előttem hivatkozott. Azt gondolom, hogy ha nem is jelentős mértékben, egy csekély mértékben az összeg nagyságához hozzányúlt az előterjesztő, természetes igény, hogy ez emelkedjen. De én ennél fontosabbnak tartottam a másik elemét a szövegnek, azt ugyanis, hogy a jogosultsági kör feltétele ne nehezedjen, ne romoljon, az a kikötés, hogy csak azok kaphatják, azok válnak felnőtté válásuk pillanatától jogosultakká az otthonteremtési támogatásra, akik legalább kétéves időtartamú, folyamatos nevelésbe vétel után kerülnek a nagykorúság állapotába - ez az időintervallum ne legyen felemelve három évre. Azt gondolom, hogy ez egy indokolatlan szigorítás lenne a törvényben.
(0.20)
A harmadik téma, amit ide kívánok hozni, a gondozásba vétel esetén a gyermekkel való kapcsolattartás, ami furcsa módon a kiegészítő családi pótlék témakörében kerül elő, azt gondolom, jogtechnikailag nem is igazán jó helyen. Itt egy olyan új 5. § beiktatásával kívánja kiegészíteni a hatályos törvény 34. §-át az előterjesztő, hogy az örökbefogadhatósággal kapcsolatban megszigorítja mindazt a követelményt, amit előír. Úgy fogalmaz, hogy az örökbe fogadhatónak nyilvánítás szempontjából nem tekinthető rendszeres kapcsolattartásnak a levélírás, a telefonhívás, illetve a csomagküldés. Én jó néhány olyan élethelyzetet könnyedén el tudok képzelni, amikor egy szülő nagyon komolyan akadályoztatva van, az akaratán kívül, de akadályoztatva van abban, hogy személyesen tartson kapcsolatot a gyerekkel, ha csak a levélírás, csak a csomagküldés, esetleg a telefonhívás áll a rendelkezésére. Azt gondolom, ezeket a szülőket, akik pedig a szándékuk szerint akarják tartani a kapcsolatot a gyermekükkel, nem szabad hátrányos helyzetbe hozni azzal, hogy ilyenkor kinyitjuk az örökbe fogadás kapuját.
Éppen ezért az én módosító indítványom folytatja a megfogalmazott mondatot, mégpedig oly módon, hogy kivéve, ha a szülő olyan helyzetben van, amely az ezen túlmenő kapcsolattartást objektív okokból súlyosan akadályozza vagy lehetetlenné teszi. Gondoljunk bele abba, hogy, mondjuk, ha egy szülő börtönbe kerül, és objektíve akadályozva van a kapcsolattartásban, csak ezek az itt leírt lehetőségei vannak, hogy levelet írjon, csomagot küldjön vagy telefonáljon, nem lehet olyan helyzetbe hozni, hogy akkor teljesen elszakítják tőle a gyermekét. De mondhatok egy olyan életszerű példát is, hogy tartósan beteg, hosszú időre szóló kórházi ápolásra, szanatóriumra szorul, s hasonlóképpen képtelen lenne a személyes kapcsolattartásra.
A következő téma, amit szóba szeretnék hozni, a 37. pont alatt található. Itt a gyermekek átmeneti gondozásának megszervezhetőségéről van szó. A felsorolásban szerepel a helyettes szülő, a gyermekek átmeneti otthona, illetve a családok átmeneti otthona mint megoldás. Azt gondolom, hogy ebbe a felsorolásba indokolt lenne a kollégiumi elhelyezést is beírni, mert ez is működhetne az átmeneti gondozás egyik típusaként.
A következőkben csokorba szedve, azokkal a módosító indítványaimmal kívánok foglalkozni, amelyek a nevelőszülői ellátással kapcsolatosak. Jó néhány ilyen van, hiszen mindannyian jól emlékezhetünk rá az általános vitából, ennek az egész törvénymódosításnak az egyik nagyon fontos vonulata a nevelőszülői jogállás, a nevelőszülő feladatának részletes kidolgozása ebben a törvényben, amire egyébként alkotmánybírósági kötelezettsége is volt a tárcának. Szám szerint, ha jól számoltam, hét módosító indítványom érinti a nevelőszülők feladatával, illetve jogállásával kapcsolatos részleteket. Az egyik ezek közül a 45. szám alatt található, amely nem is olyan távolról érinti ezt, ez nagyon is a lényeghez tartozik.
A 45. ajánlási pontszám alatt elhagyni javasolok egy bekezdést, ami felfogásom szerint a jelenleg hatályos törvényben sokkal jobban van megfogalmazva. A jelenleg hatályos törvény is megkülönböztet három szintet: nevelőszülőt, hivatásos nevelőszülőt és speciális hivatásos nevelőszülőt. Mindegyik szinthez pontos normatívát kapcsol gyerekszám tekintetében, hogy a nevelőszülő legfeljebb öt gyermeket nevelhet, a sajátjaival együtt, a hivatásos nevelőszülő három, maximum nyolc gyereket, és a speciális nevelőszülő megint csak legfeljebb öt gyermeket nevelhet. A jelenleg hatályos törvényben pedig van egy olyan mondat, ami arra utal a részletező leírás után, hogy ettől az előírástól bizony indokolt esetben el lehet térni.
Azt gondolom, a törvényalkotás egyik igazi komoly nehézsége, hogy minden egyes, az életben előforduló esetre precízen szabályokat tudjon alkotni, hogy ne forduljon elő olyan helyzet, hogy nem tudjuk belegyömöszölni a törvény adta keretek közé azt, amit az élet produkál. Tehát indokolt bizonyos esetekre kiskaput hagyni, és azt mondani, hogy ha nagyon indokolt, van mérlegelési lehetőség arra, hogy eltérjünk ezektől a normáktól, amiket a törvény szövege tartalmaz.
Éppen ezért ezt a javaslatát az előterjesztőnek, hogy a vonatkozó bekezdésekben meghatározott gyermeklétszámtól akkor sem lehet eltérni, ha az együtt élő házastársak, illetve az élettársak mindegyike nevelőszülői feladatot lát el, egyszerűen értelmetlennek tartom. Azt gondolom, hogy ilyen eltérésre kell egy bizonyos szabadságfokot hagyni, következésképp ennek az elhagyását javasoltam. Szörnyen sajnálom, hogy az előterjesztő nem támogatja a javaslatot.
Ennél viszont lényegesen fontosabb az a következő módosító indítványom, amit a 48. ajánlási pontban találhatnak képviselőtársaim. Ez egy elég terjedelmes, hosszú, új paragrafushoz nyúl hozzá. Itt került ugyanis szóba annak a kifejtése, hogy milyen feladata is van a nevelőszülőnek. Felsorolja ez a paragrafus, a-tól e) pontig, hogy milyen feladatokra gondol, onnan kezdve, hogy elősegíti a gyermek testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődését, személyisége kibontakozását, vér szerinti családba való visszakerülését. A harmadik helyen említi ez a szöveg azt, hogy elősegíti a gyermek vallási vagy lelkiismereti meggyőződésének szabad megválasztását, kinyilvánítását, gyakorlását, hit- és vallásoktatásban való részvételét. Azt gondolom, hogy egyfelől teljesen indokolatlan, hogy ez a kitétel olyan fontos egyéb feladatokat, mint hogy a nevelőszülőnek feladata felkészíteni a gyermeket az önálló életvezetésre, megelőzzön.
(0.30)
De azt gondolom, hogy az is rossz érzéseket kelthet az emberben, hogy egyáltalán a hit- és vallásoktatásban való részvétel kötelező erővel, kijelentő módban belekerül a törvénybe. Éppen ezért fogalmaztam meg - és tényleg nagyon szeretném, különösen hogyha hozzászólnak képviselőtársaim ehhez a témához, hogy végigolvassák - a 48. ajánlási pontban szereplő pontos szöveget, amit tehát úgy korrigáltam, hogy korrigáltam a sorrendet, és a felsorolás végére, az e) pontba illesztettem egy rövidített szöveget, ami csak annyit tartalmaz, hogy: elősegíti a gyermek vallási vagy lelkiismereti meggyőződésének szabad megválasztását. Azt gondolom, ez lehetne az a liberális minimum, amiben konszenzusra juthatnánk, ami vélhetőleg nem sérti a vallásos érzületű képviselőtársaimat sem, viszont nem irritálja azokat, akiknek az elénk terjesztett eredeti szöveg túlzás, túlzó követelés volt.
Az 51. ajánlási pontban található az a javaslatom, amely a nevelési díj mértékéhez nyúl hozzá. A jelenleg hatályos törvény azt mondja, hogy a nevelési díj összege az öregségi nyugdíjminimum 120 százaléka, és ettől két esetben van eltérés, az összeg két esetben nagyobb ennél, egészen pontosan 140 százalék: az egyik eset az, amikor olyan gyermeket nevel a szülő, aki súlyos pszichés vagy disszociális tüneteket mutat vagy pszichoaktív szerekkel küzd, a másik eset pedig az, amikor tartósan beteg, illetve fogyatékos a gyermek. Egyszerűen nem értem, hogy a törvénymódosításban a tárca miért terjesztette elénk azt a javaslatot, hogy a jelenlegihez képest a nevelési díj az utóbbi esetben, tehát amikor tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermek neveléséről van szó, 10 százalékkal csökkenjen. Egyszerűen nem értem, mi a magyarázata, mennyit lehet ezzel spórolni, miért van erre szükség.
Őszintén reméltem, hogy ez tulajdonképpen csak egy elírás, és megcsináltam a módosító indítványt abból a célból, azzal a reménységgel, hogy ebben a kérdésben szót fogunk érteni, és úgy lehet hagyni a nevelési díj mértékét, ahogy a hatályos törvényben is szerepel, vagyis hogy a továbbiakban is 140 százalék a tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermekek esetében. Nagy volt a csalódásom, hogy a tárca nem támogatta ezt a javaslatot, és tényleg nagyon örülnék, hogyha a részletes vitában az államtitkár asszony reagálna erre a problémára. Jó néhány bizottságtól kapott annyi szavazatot a javaslat, hogy a parlament majd dönteni fog az indítványról. Egyszerűen megütköztem rajta, hogy az alkotmányügyi bizottságban még egyharmad támogatást sem kapott - nem tudok mást feltételezni, csak azt, hogy nem olvasták el a javaslatot kellő figyelemmel, különben nem fordulhatott volna elő az, hogy ilyen diszkriminációhoz legyen partner az alkotmányügyi bizottság.
A következő két módosító indítványom, amely a nevelőszülői díjat érinti, a 62. és a 66. sorszám alatt található. A nevelőszülők javadalmazását most emeli be a törvénybe ez a módosítás, de sajnos azzal a fogyatékossággal, hogy arra utal, hogy a nevelőszülői díj legalacsonyabb összegét minden évben, mindig az éves költségvetési törvénynek kell majd meghatároznia. Azt gondolom, ez egy nagyon rossz megoldás, hogy jó néhány mérőeszköz van, amiben ki lehet fejezni egy ilyen díjat. Ehhez én javaslatként a minimálbért hoztam, azt javasoltam, azt indítványoztam, hogy nevelőszülő esetében a mindenkori kötelező legkisebb munkabér másfélszerese, hivatásos nevelőszülő esetében meg ugyanennek a minimálbérnek a kétszerese legyen az a nevelőszülői díj, ami szerepel a törvényben, és úgy emelkedik, ahogy ez a mérőeszköz emelkedik. Azt gondolom, ez egy nagyon logikus javaslat, hogy talán a pontos százalékon lehetne vitatkozni, lehetne számolni, hogy mennyi is legyen. Azt reméltem, hogy ilyen típusú vitára sor kerülhet, és majd valamilyen konszenzusra tudunk jutni, ehhez képest egyszerűen vita nélkül nem támogatták a javaslatot, következésképp majd a tisztelt Háznak kell döntenie erről is.
A nevelőszülőket illetően kihagytam még egy izgalmas kérdést, ami az 55. pontban található. Itt arról van szó, hogy a gyermekotthon nevelőszülői hálózatot működtethet, de - nem tudom, milyen megfontolásból - ennek a szakasznak a végére odatett egy korlátot az előterjesztő; azt írta a javaslatban, hogy: "A gyermekotthon által foglalkoztatott nevelőszülők a gyermekotthoni férőhely felének megfelelő létszámú gyermek teljes körű ellátását biztosíthatják." Miért? - kérdezem én, és a bizottsági ülésen sem kaptam választ erre a kérdésre. Miért kell korlátozni a létszám felében ezt a nagyságrendet, ahol nevelőszülők működhetnek?
Tegyük fel, hogy egy megyei jogú városban van összesen 500 állami gondozott gyermek, hogy abból, mondjuk, 100 van elhelyezve gyermekotthonban, és a másik 400 van nevelőszülői hálózatba kihelyezve. Akkor ez a bizonyos otthon miért nem lehet az előterjesztő szerint alkalmas, képes arra, hogy működtesse magát az egész nevelőszülői hálózatot? Hiszen itt ezek az arányok messze nem a maximum 50 százalékot érik el, hanem, mondjuk, egy 20:80 százalékos arány van, amire én itt utaltam. De bármilyen más példát is lehetne hozni. Én egyszerűen elhagynám ezt a kitételt, ezt a megszorítást, és maradna csak a lényeg, hogy gyermekotthon nevelőszülői hálózatot működtethet.
És végül a nevelőszülőkkel kapcsolatban felmerül még egy probléma - ez a javaslatok végén található, mert a hatályba léptető rendelkezések, a záró rendelkezések között bukkan elő. Itt arról van szó - amit arra az esetre javaslok, ha néhány hivatásos nevelőszülőnek a javadalmazása magasabb lenne, mint amit a norma meg fog állapítani -, hogy maradhasson hatályban az a magasabb bér, az a magasabb, az a kedvezőbb díjazás. Azt gondolom, indokolt egy ilyen kitétel, különösen azért, mert tudjuk, milyen pénzhiányos, milyen pénz-, forrásszűkében gazdálkodnak a gyermekvédelemben is.
Tisztelt Képviselőtársaim! Már eléggé kevés van hátra azok között a módosító indítványok között, amelyeket mindenképpen szóba szeretnék hozni. Az egyik ilyen a bölcsődei férőhelyekkel, bölcsődék létesítésével kapcsolatos. Egyfajta előrelépésként üdvözölhetnénk ebben a törvényben, hogy a bölcsődék is megemlítésre kerülnek abban a felsorolásban, ahol a települési önkormányzatnak, illetve a Fővárosi Önkormányzatnak a kötelezettsége a bölcsődék létrehozásával kapcsolatban meg van fogalmazva.
(0.40)
De úgy gondolom, hogy az a lakosságszám, amihez a bölcsődéket mint kötelező feladatot hozzákapcsolja a javaslat, az túl magasan van meghatározva. A javaslatban az szerepel, hogy 10 ezer főnél több állandó lakossal rendelkező település esetében kell bölcsődét létesíteni. Azt gondolom, hogy ez túl magas szint, hogy ennél lényegesen kisebb településeken is indokolt lenne már előírni a bölcsődék létrehozásának a kötelezettségét, ezért tettem 5 ezerre javaslatot.
Ha emberi időben tárgyalnánk ezekről a kérdésekről, akkor itt most nyitnék egy újabb fejezetet a bölcsődék fontosságával kapcsolatban. Ezt most nem teszem.
Nagyon röviden említem meg a 78. pontban található módosító indítványomat is, ahol a fővárosi önkormányzat és a kerületek közötti megállapodásra utal a szöveg, hogy tudniillik megállapodást kell kötniük a gyermekek átmeneti gondozásával kapcsolatban. Azt gondolom, hogy ennek analógiájára indokolt lenne szerepeltetni a törvény szövegében, hogy a megyei önkormányzatnak és a megyei jogú városi önkormányzatnak is, valamint a megyének kellene ugyanígy megállapodást kötni a feladat ellátására.
A 80. pontban található egy nagyon érdekes szakasz, itt már a megyei gyámhivatalokról van szó. Megint csak egy új bekezdés kerül a szövegbe. A megyei gyámhivatal a megyei, fővárosi önkormányzat javaslatára kijelöli a megyei, fővárosi gyermekvédelmi szakértői bizottság tagjait. Mondja ez a szakasz, miközben az egész törvényben sehol egy szó nem kerül leírásra azzal kapcsolatban, hogy mi is ez a bizottság, amit létre kell hozni, hogy mi ennek a feladata, hatásköre.
Megmondom őszintén, hogy azt a módosító indítványomat, ami itt a kijelölési folyamathoz egy olyan kiegészítést kapcsol hozzá, hogy a tagokra a szakértői névjegyzékbe felvett szakértők közül kell javaslatot tenni, abban a reményben fogalmaztam meg, hogy ez módot ad majd arra, hogy beszéljünk egy kicsit erről a bizottságról. Sajnálatos módon az egészségügyi és szociális bizottság ülésén erre sem került sor érdemben, és attól tartok, hogy már a mai vitában sem fog.
Végül itt az utolsó előtti téma, amit még szóba szeretnék hozni: a 85. § egy nagyon ravasz kis elhagyásra tesz javaslatot a zárórendelkezések között. Az szerepel itt ugyanis, hogy a gyermektartásdíj megelőlegezésének, valamint az otthonteremtési támogatásnak a teljes fedezetét a központi költségvetés előleg nyújtásával biztosítja. Ebben a szakaszban szerepel a hatályos szövegben még egy 20/A. §-ra utaló betétel is, ez a bizonyos 20/A. pedig az egyszeri szeptemberi támogatás. Azt gondolom, hogy indokolt lenne úgy hagyni a szöveget, ahogy a jelenleg hatályos törvényben van, ezért én kivettem a módosítócsomagból ezt a javaslatot.
Akkor most az utolsó téma, amit nagyon-nagyon röviden még szóba szeretnék hozni, ez a mediáció kérdése. A törvénymódosítás egyetlen szakaszban utal erre az új, korszerű konfliktuskezelési eljárásra, mégpedig feltételes módban. Az új szöveg így hangzik: "A gyermek és hozzátartozói közötti kapcsolattartás szabályozása vagy annak végrehajtása iránti eljárásban felmerülő konfliktus megoldására a gyámhivatal kezdeményezheti a konfliktusközvetítői, azaz mediációs eljárás keretében történő rendezését. A közvetítői eljárás rendjét külön jogszabály szabályozza."
Azt gondolom, hogy a konfliktuskezelésnek a mediáció olyan korszerű, újszerű, annyira fontos megoldási módja, hogy a dolgot ez a feltételes módban fogalmazott ösztönzés nem kellő intenzitással viszi előre. Következésképpen én arra kértem volna az előterjesztőt, arra tettem javaslatot a módosító indítványban, hogy mondjuk ki ezt kijelentő módban, legyen feladata a gyámhivatalnak kezdeményezni a mediációs eljárást, az a külön jogszabály még úgy is leírja majd részletező módon, hogy ezt nem kötelező igénybe venni természetesen, hiszen ahhoz, hogy egy mediáció, egy ilyen közvetítő eljárás eredményes legyen, ahhoz a partnereknek, a konfliktusban álló feleknek valamelyest motiváltnak kell lenni arra, hogy meg akarjanak állapodni. Tehát nyilvánvaló, hogy nem csodaszer a mediáció és nem fog mindenkin viharos gyorsasággal segíteni, de ha a gyámhivataloknak nem is feladatuk ebbe az irányba terelni, próbálni terelni az érintetteket, akkor azt gondolom, hogy olyan sok minden nem fog változni.
Ez nem nagy módosítás, de egy kicsit-kicsit előbbre vinné az ügyet. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szabó Sándorné tapsol.)
