GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Engem is Kosztolányi képviselő úr inspirált arra, hogy szót kérjek. Azt hiszem, képviselőtársam, ön nem figyelt kellően az általunk elmondottakra. A gazdasági bizottságban Fritz Péter fogalmazta meg az aggályainkat, és ma úgy ítéltük meg, hogy ezen a késő esti órán nem fogjuk kétszer ugyanazt elmondani. De amikor egy rövid mondattal azt mondom, hogy érdekünk a jogharmonizáció, és azokat a részeket támogatjuk, amikor azt mondom, hogy túlterjeszkedik azon, ami a jogharmonizáció miatt kell, akkor most azt mondom, ha kikérnénk a miniszter úr expozéját, abban is találnánk néhány rövid mondatot erre vonatkozóan, hiszen ő maga mondta el, hogy ez több annál, mint amit a jogharmonizáció követel.
A másik tétel: megint csak azt mondom, bizony érdekes lenne, ha beszélnénk a 2. §-ról, amit én egyszerűen elintéztem néhány mondattal, hogy finanszírozásról beszélünk. De amikor azt mondom, hogy közhasznú társaság és hogy működik majd, amikor az állam kisebbségi tulajdonos lesz és szavazatelsőbbségi... és így tovább, bizony idetartozna, hogy erről beszéljünk. Vagy amikor Balsay képviselő úr azt mondja, hogy közlekedéspolitikai koncepció és erről beszélni kellene, nos ezek mind-mind ezek.
Kedves Képviselő Úr! Azt gondolom, az ellenzéki szerep nem arról szól, mint az önöké, hogy meg kell dicsérni. Természetesen abban a rövid időben, ami rendelkezésünkre áll, az aggályainknak és félelmeinknek adunk nagyobb hangsúlyt, és arra szeretnénk felhívni az önök figyelmét, hogy ezt tegyék meg.
S ha már szót kértem másodszor, akkor tisztelettel azt kérem, fontolják meg a hatálybalépést, mert igaz, hogy amikor benyújtotta a miniszter úr ezt a törvényjavaslatot, akkor még lehetett volna vélelmezni azt, hogy kell a fokozatos hatályba léptetés, de most már nagy valószínűséggel elég, ha azt mondjuk, hogy 2002. január 1.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem