NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szentgyörgyvölgyi képviselő úrhoz csatlakozva valóban klasszikus jogalkotói feladat mértékegységekkel, használatuk szabályaival foglalkozni. Ő arra a korra utalt, amikor a mértékegységeket bárhol a természetben fellelhető valamilyen egységekhez igazították: a hüvelykhez, a lábhoz, az ölhöz, és ezekből alakultak ki annak idején olyan furcsa méretarányok is, mint az 1:4440-es vagy 1:2880-as, mert azért kerek egységet mutatott az is: 1 hüvelyk aránylik a 40 ölhöz - kitérőként.
A természettudományok és a technika hosszú történetében, de a mindennapi életben is a mérési eredmények számszerű megadásában nagyon sok zűrzavart okozott a földrajzi helyenként és időben más-más mértékek és egységek használata. Mindamellett nemcsak a káosz tekint vissza nagy múltra, hanem az együttműködési igény is országok, nemzetek, kontinensek között.
Az előttünk fekvő törvényjavaslattal két törvény módosítására kerül sor: az egyik a mérésügyről szóló törvény, a másik a nemzeti szabványosításról szóló. Mindkét módosítással az európai joggal való harmonizáció biztosítása a célunk. 1999-ben a mértékegységekről új irányelv jelent meg, melynek a magyar jogrendbe illesztését kötelességünk elvégezni. Ez az irányelv a mértékegységek többszörösei és törtrészei kibővítését tartalmazza.
Hazánkban a nemzetközi mértékegységrendszer használatát a Minisztertanács 1976-ban született rendelete írja elő. Az SI hét fizikailag meghatározott alapegységre és két kiegészítő egységre épül. Ezeket az egységeket a fizika egyszerű törvényei szerint kombinálva mint származtatott egységeket kapjuk. Meghatározott területeken korlátozottan az SI-n kívüli törvényes egységek is használatosak. Az SI-egységek és az SI-n kívüli törvényes egységek prefixummal kombinálhatók. A prefixum alkalmazása a mértékegység szorzását jelenti, 10-nek meghatározott egész számú hatványával.
A hét alapegységet műszaki és tudományos célszerűség, valamint történelmi okok alapján választották ki. Ezek a következők: a hosszúság egysége a méter, a tömegé a kilogramm, az időé a másodperc, az elektromos áramerősségé az amper, a hőmérsékleté a kelvin, a fényerősségé a kandela, az anyagmennyiségé a mol. Két kiegészítő egységet is megneveztek: a síkszög egységéül a radiánt, a térszög egységéül pedig a szteradiánt.
A származtatott egységek az alapegységekből egyszerű fizikai törvények alapján vezethetők le. 17 származtatott egységnek külön nevet és jelet adtak. Néhány belőlük: a frekvencia a herz, az erő a newton, az energia a joule, a teljesítmény a watt és a többi. A törvényjavaslatban idézett közismert prefixumok pedig a következők: deka, hekto, kilo, mega, giga, tera, peta, illetve a negatív hatványú: a deci, centi, milli, mikro, nano, piko és a többi.
A tudomány fejlődése lehetővé és szükségessé is teszi, hogy mindkét tartományban újabb és újabb prefixumok szülessenek. E várható változások indokolják, hogy ezek rögzítése alacsonyabb szintű jogszabályban történjen meg. A törvényjavaslat tartalmazza, hogy a törvényes mértékegységeken kívül más mértékegységek is használhatók a külkereskedelmi kapcsolatokban nemzetközi megállapodások alapján és a tudományos kutatásban.
Az SI-n kívüli törvényes mértékegységek, melyek leggyakrabban korlátozás nélkül használhatók: a Celsius-fok, a liter, a síkszög, fok, ívperc, illetve ívmásodperc, a tonna, a perc, az óra, nap, hét, hónap, év, kilométer/óra és a többi. A korlátozottan, csak meghatározott szakterületeken használható járulékos mértékegységek közül néhány példa: a tengeri mérföld, fényév, hektár, bar. 1980. január 1-je után nem használható egységek többek között a mázsa, a kalória, a lóerő, a higanymilliméter. Törvény ide, törvény oda, mind a lóerőt, mind a kalóriát eléggé általánosan használjuk még ma is a mindennapjainkban.
A törvényjavaslat másik része a szabványosításról szóló törvény módosítását célozza meg. Lényege, hogy szűnjön meg a szabványok kötelező alkalmazása, elrendelésének gyakorlata. Ugyanis nem eurokonform szabályozás az, ha a nemzeti szabványokat jogszabállyal kötelezővé rendeljük. A jogszabály módosítása feltétele annak, hogy a Magyar Szabványügyi Testület tagja lehessen az Európai Unió szabványosítási szervének.
A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja a törvényjavaslatot mindezek alapján támogatja, és azt elfogadásra javasolja.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(22.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem