ZSIKLA GYŐZŐ

Teljes szövegű keresés

ZSIKLA GYŐZŐ
ZSIKLA GYŐZŐ (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A napirenden levő földtörvény-módosításban a helyben lakó családi gazdálkodók elővásárlási joga helyes lépés, azonban a miniszterelnök úr nyári ígéretével szemben ez nem tudja megakadályozni azt, hogy a külföldiek a három évi helyben lakás után kihúzzák a földet a hazai gazdák talpa alól.
Az elővásárlási jog csupán annyi előnyt ad a hazai gazdának, hogy nem kell többet ígérnie a vásárlandó földért, csak annyit, amennyit a külföldi ígért. A jelenlegi mezőgazdasági jövedelmi viszonyok alapján hogyan tudnák tartani a hazai gazdák az árversenyt? Sehogy. Ezért a külföldiek hazai termőföldvásárlásának tilalmát legalább addig fenn kell tartani, amíg a hazai föld ára el nem éri az Európai Unió átlagát.
A Független Kisgazdapárt nevében kérem, hogy a kormány tárgyalja újra az Európai Unióval a tőke szabad áramlásáról szóló fejezetet, és vonja vissza a külföldiek három év helyben lakás utáni hazai termőföldvásárlásának engedélyezését.
A földtörvény-módosítás létrehozza a családi gazdaság kategóriáját is, kedvezményekre, plusztámogatásokra számíthat a jövőben az, akit e kategóriába sorolnak be. Ezt jónak tartom. De nem fogadható el a tervezetben szereplő azon meghatározás, amely csak a teljes foglalkoztatásban gazdálkodókat tekinti családi gazdálkodóknak. Nagyon sokan nem tudnak csak mezőgazdaságból megélni, ezért rákényszerülnek, hogy egyéb munkát is vállaljanak. Falusi vasutasok, tanárok és egyéb munkavállalók tízezrei foglalkoznak mezőgazdasági tevékenységgel is, mert sem a fizetés, sem a gazdálkodás jövedelme külön-külön nem elengedő a megélhetésükhöz. Mi, kisgazdák nem járulhatunk hozzá, hogy őket kirekesszék a kedvezményekből.
A Független Kisgazdapárt földbirtok-politikai koncepciója szerint a túlzottan elaprózott, megművelésre alkalmatlan parcellákat fel kell számolni, de a nagybirtokok kialakulása sem kívánatos. A nagybirtok ugyanis akadályozza, hogy a magyar termőföld minél több családot tudjon eltartani. Az előterjesztés 2500 hektárra emeli fel a magánszemély által megművelhető földterület nagyságát. Ez nem a családi gazdaság kategóriája, ez a nagybirtoké.
A termőföld árának meghatározója a termelés jövedelmezősége, a jövedelmet pedig a termények ára és a támogatások befolyásolják. 1998 és 2000 között a rendkívüli természeti csapások ellenére a kisgazda vezetésnek sikerült az örökölt agrárpiaci zavarokat felszámolni. Például tavaly a búza ára meghaladta a 30 ezer forint/tonnát. Ez év elejétől, amióta nem a Kisgazdapárt vezeti a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumot (Keller László: Hát kicsoda?), néhány hónap alatt újra kialakult az általános agrárpiaci válság. Gabona- és szőlőtermelő gazdaságok ezrei kerültek a csőd szélére, mert a felvásárlási árak az önköltséget sem fedezik. Az idén a több terményért kevesebb pénzhez jutnak a termelők, mint egy évvel ezelőtt, amikor még mi irányítottuk az agráriumot.
A közvélemény tájékoztatására ezért el kell mondanom, hogy a beígért fideszes mandátumokért cserben hagyta pártunkat a kisgazda képviselők egy csoportja. A mezőgazdasági termelők érdekvédelmét ezért csak korlátozott mértékben tudjuk ellátni. Az általunk kiharcolt agrártámogatások egy része sajnos nem jut el a termelőkhöz, és az elmúlt időszak egyik legnagyobb kisgazda sikerének számító szövetkezeti üzletrészek kifizetésénél is szomorúan látjuk, hogy nagyon sok jogos igényt utasítanak vissza.
Jó hír ugyanakkor, hogy ez az állapot csak a választásokig fog tartani, mert utána egy megújult, megerősödött Független Kisgazdapártra számít a gazdatársadalom. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem