DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kertész Margit képviselő asszony nagyon helyesen beszélt a nemzeti földalap szervezetével kapcsolatos problémakörről, hogy vajon ki fogja elvégezni a munkát, el tudják-e végezni a földhivatalok, az FVM-hivatalok. Osztom nézetét. Nem véletlenül, amikor a saját törvényjavaslatomat e tárgyban beterjesztettem, azt megelőzően nagyon sok szakértői tárgyalást folytattam, hogy hogyan lehet ezt a szervezetet jól megcsinálni, de azért lehetőleg nem nagy költséggel, de működőképesen. Úgy tűnik, hogy a kormány-előterjesztés az olcsóság irányába ment el, és a működőképességet nem fogalmazta meg a törvényjavaslatban.
Kétségkívül lehetőség van arra, hiszen a törvény - a szükségesnél talán egy kicsit nagyobb, tágabb kerettörvényként és kevesebb konkrétummal - azt mondja, hogy az NFA kht. szervezeti és működési szabályzatát a miniszter határozza meg. Tehát lehetőség van arra, hogy a miniszter úr szervezeti és működési szabályzatban valamilyen formában meghatározza, hogy vajon megyei szervezetek vagy képviselők lesznek-e, mondjuk, az FM-hivatal keretén belül esetleg. Kétségkívül az a megfogalmazás, amit a saját törvényjavaslatunkban leírtunk, hogy egy külön önálló szervezettel rendelkezne a nemzeti földalap, véleményünk szerint hatékonyabb és pontosabb, precízebb munkát tudott volna végezni. De én elfogadom a kormány-előterjesztést. Azért fogadtam el, mert számítok arra, hogy ezeket a kiegészítéseket majd meg fogja tenni a miniszter úr, amikor ezt előírja.
Ha már itt tartunk, azt is meg kell még említeni, hogy bizony még egy-két dologban a kiegészítő további rendelkezések fognak nekünk választ adni azokra a nyitott kérdésekre, amelyek például a birtokpolitikai irányelveket jelentik. Kétségkívül szerencsésebb lenne, ha a törvény megfogalmazná, hogy a birtokpolitikai irányelveket a kormány mellett milyen társadalmi és szakmai szervezetek fogják elősegíteni, illetve a kormánynak kik fognak segíteni. A mi törvényjavaslatunkban egy birtokpolitikai tanács szerepelt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) A következő kétpercesben fogom folytatni.
(16.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem