DR. NÉMETH IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hát ha kétlábú a csikó, az már lábra se tud állni... De szeretném emlékeztetni Tóth képviselőtársamat, hogy a földtörvényt 1994-ben, az Antall-Boross-kormány utolsó tevékenységeként fogadta el még a tisztelt Ház, a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló, '93-ban született törvényt pedig '99-ben a fiatal demokraták módosították olyanra, hogy továbbra is a mostani megszólalások kapcsán működésképtelennek titulálják a törvényt. Tehát amikor ezeket fölveti képviselőtársam, akkor a tükörbe legyen szíves belenézni, mert ott találja meg a megoldást. Mi, amikor kifogásoljuk azokat az eljárásokat és azt a megoldási módot, amit most elénk tártak a törvénymódosító javaslatban, épp erre szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ismételten óriási problémák lesznek a végre-hajtással.
A földtörvény tekintetében eddig még viszonylag kevés szó esett arról, hogy egy hibridtörvény került elénk, hiszen a családi gazdaságokról szóló törvény tervezete szintén kimaradt a pakliból - bár én természetesen ezt nem is sorolom a földtörvénycsomaghoz -, ugyanakkor bekerült most a földtörvénybe a családi gazdaságokról szóló meghatározás.
Természetesen a családi gazdaságok fejlesztését szükségszerűnek tartom, tehát hozzászólásomat ennek szellemében tessék érteni. Ugyanakkor úgy gondolom, az a lehatárolás, amit önök tettek a földtörvénybe, az nesze semmi, fogd meg jól, mert ez alapján minden nyugdíjas és mindenki, aki be tudja bizonyítani hogy főállásszerűen csinálja ezt a tevékenységet, és van egy családtagja, akit be tud jelenteni, illetve három évig az adott településen lakik, megfelel ezen kritériumoknak - de önök ötezer családi gazdaság támogatásáról beszélnek, a szerény plusztámogatásokat is ehhez szabták (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ez pedig teljesen ellentmondásban van azzal, amiről a kormány-előterjesztés szól. Köszönöm szépen.
(Kapronczi Mihályt a jegyzői székben Mádai Péter váltja fel.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem