DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy ott folytassam, ahol Gyimesi képviselő úr abbahagyta, azt hiszem, hogy bennünket, az SZDSZ képviselőit az a vád egészen bizonyosan nem érhet, hogy ne tettünk volna meg mindent, amióta országgyűlési képviselőcsoportunk ebben a parlamentben működik, 1990 óta minden egyes alkalommal - érkezzen az első vagy a második kormányzat részéről az indítvány -, a rendőrségi körülmények, munkakörülmények javítására vonatkozóan, a rendőrségi béremelésekre vonatkozóan. Nem egy alkalommal a költségvetési törvényhez mi magunk nyújtottunk be módosító indítványt annak érdekében, hogy tisztességes körülmények között dolgozhassanak az egyébként néha embertelen körülmények között dolgozó rendőrök. Tehát én úgy gondolom, hogy ilyen vád bennünket nem érhet.
Egy kicsit szemrehányóan említette, ha jól emlékszem, államtitkár úr azt, hogy miért magasztosítjuk fel olyannyira ezt az 1998. évi törvényt. Ha egyetlenegy okot kell megjelölni, akkor én könnyen merem azt mondani, hogy magasztosítom ezt a törvényt, méghozzá azért, mert megszűnt volna - és most ebben egy visszalépést látok sajnos - az a helyzet, hogy ma Magyarországon a büntetőügyek érdemben és döntően az eljárás legelső szakaszában dőljenek el, abban a szakaszban, amikor a terhelttel szemben kizárólag, egyedül a hatóság az, aki érdemben fel tud lépni, és a terhelt jogai ebben a szakaszban a legkevésbé tudnak érvényesülni, és az ügyek nem a szakemberek előtt, nem a jogász szakemberek előtt, az ügyész, az ügyvéd és a bíró előtt dőlnek el.
Pontosan tudjuk mindannyian, hogy milyen jelentősége van ma Magyarországon az első meghallgatásnak egy gyanúsított kapcsán. Pontosan tudjuk azt mindannyian, hogy az első meghallgatás miért olyan nagyon fontos a nyomozó hatóságoknak, és miért olyan nagyon fontos, hogy ha egy mód van rá, az első meghallgatás mindenki más távollétében történjen meg a gyanúsított tekintetében. Pontosan tudjuk, pontosan ismerjük azokat a bírósági aktákat, amelyek, amikor lezárul a nyomozás, egyetlenegy új ténnyel, egyetlenegy körülménnyel ki nem egészülnek sem a vád szakában, az ügyészi szakban, sem pedig a büntetőbíróság előtti szakban. Igazából az egész nyomozati eljárásban rögzített adatok újra előhozásának és megismétlésének vagyunk általában, az esetek döntő többségében a tanúi.
Pontosan tudjuk azt, hogy folynak az eljárások, amikor egyébként a tényekre vonatkozó tudással kellően fel nem vértezett nyomozó hatóság eléri azt, hogy az első meghallgatás során az illető beismerő vallomást tegyen, milyen módon lehet ezt kikényszeríteni. Pontosan tudjuk, hogy ilyenkor megkezdődik az ügynek egy fordított felgöngyölítése. Azok alapján, amiket elmondott az illető, előkerítik azokat a tárgyi és egyéb bizonyítási eszközöket, amelyek révén utána valóban esetleg bizonyítható lesz az eljárás.
De ahelyett, hogy fordított folyamat történne, hogy a rendőrség, a nyomozó hatóság összegyűjti azokat a bizonyítékokat, amelyek az ügy szempontjából relevánsak, és a nyomozati eljárás végén elé tárják a terheltnek, a gyanúsítottnak, és azt mondják, hogy kérem szépen, itt vannak a tények, ehhez mit teszik szólni, és, mondjuk, a védő jelenlétében ekkor azt mondja a terhelt, hogy hát igen, ezek a tények azt kell hogy mondassák, hogy bizony úgy volt, ahogyan önök itt elém tárták, és akkor tesz egy beismerő vallomást. Ez az esetek igen-igen nagy százalékában, egészen nagy százalékában pontosan fordítva történik Magyarországon.
Én nem tudom, hogy helyes-e, elfogadható-e, hogy ma, a mai Magyarországon vannak olyan statisztikai adatok, amelyek szerint bizonyos helyeken, bizonyos időpontokban az előzetes letartóztatás iránti indítványoknak száz százalékban helyt ad egy adott bíróság, és nem biztos, hogy olyan nagyon jó az, ha ebben tekintetben oly jól működik az ügyészség, hogy 95 százalék fölötti hatékonyságot tud elérni az indítványok tekintetében. Én nem vagyok abban biztos, hogy ez helyes és jó.
Az előbb szerettem volna folytatni a sort, csak az idő hiányában a garanciális jogokra vonatkozó megjegyzéseimre már részben nem maradt lehetőségem. Szeretnék erre visszatérni. A 113. § szerint: "Ha a gyanúsítottat az ügyész vagy a nyomozó hatóság kihallgatja, a védője a kihallgatáson jelen lehet. A védő jelen lehet az általa, illetve a gyanúsított által indítványozott tanú kihallgatásán is. A kihallgatáson jelen lévő védő a gyanúsítotthoz és a tanúhoz kérdések feltevését indítványozhatja." Itt kezdődik egy új mondat, amely újként kerül be ebbe a tervezetbe: "E jog gyakorlása a gyanúsított, illetőleg a tanú kihallgatását nem késleltetheti."
Azonnal tudom mondani szintén erre is, hogy ez hogy fog működni. Amikor majd Dunaújvárosból fölhívják a békéscsabai védőt, hogy ügyvéd úr, 15 perc múlva megkezdődik a kihallgatás, amennyiben kíván, akkor fáradjon ide. Nyilván, az esetek nagy részében nem így lesz, hanem korrekt módon, kollegiális módon a nyomozó hatóság értesíteni fogja a védőt, hogy: ügyvéd úr, holnapután meghallgatást tartok 8 órakor, önnek alkalmas-e az időpont. Igen, köszönöm, ott vagyok. Ez így működik normális esetekben, kulturált körülmények között, csak éppen akkor nem, amikor valamilyen szempontból fontos lenne vagy egyik, vagy másik félnek. Akkor fog úgy működni, hogy a megkezdésével egy időpontban fogják értesíteni a védőt, mert erre ez a rendelkezés minden további nélkül lehetőséget ad.
Itt kell megjegyeznem azt, hogy egyébként - ha egy kritikai észrevételt szabad mondanom személyesen az előző, még hatályba nem lépett '98-as törvényről - én nem értek egyet azzal sem, amit egyébként az a törvény bevezet, hogy alapvetően csak annak a tanúnak a meghallgatásán lehet jelen a védő, akinek a kihallgatását indítványozta. Egyrészt egy nemkívánatos versengés fog majd beindulni, hogy minél előbb próbáljon indítványozni a védő olyan tanúmeghallgatásokat, amelyekről elmondhatja, hogy én indítványoztam, ezért jelen lehetek a meghallgatásán. Ez is egy nemkívánatos jelenség lehet. De én alapvetően azt a szabályt, amely jelenleg hatályos, és ez megváltozna, azt tartom jobbnak, és azt tartanám a helyesebbnek.
A 114. § szerint "a gyanúsított, a védő és a sértett jelen lehet a szakértő meghallgatásánál, a szemlénél, bizonyítási kísérletnél" s a többi. Egy mondattal kiegészül megint csak a korábbi törvény: "az értesítést mellőzni kell, ha ennek következtében a tanú zártan kezelt adatai a gyanúsított, a védő és a sértett előtt ismertté válnának." Nagyon könnyű megint csak kitalálni azt, hogy hogyan fog ez a gyakorlatban működni, amikor erre nagy szükség lesz. Egészen biztosan lesz egy olyan tanú, aki majd fogja kérni az adatainak a zártan kezelését, ha erre szükség lesz, mert ettől a pillanattól kezdve ezt az egyébként szükséges és fontos intézkedést azonnal annullálni lehet.
A sor meglehetősen hosszan folytatható, nem szeretnék három vagy négy felszólalással esetlegesen bárkinek a türelmével visszaélni. Még egy apró megjegyzést, ha szabad, ha már államtitkár úr oly vehemensen bírálta az előző ülés felszólalásának tartalmát, amelyet Hack Péter úr mondott.
(16.20)
Hadd hívjam fel én is egy gyöngyszemre a figyelmet a végén. A 308. § szerint, a hatályba léptető rendelkezések szerint e törvény hatálybalépésével egyidejűleg érvényét veszti, és nem lép hatályba a Be. ilyen és ilyen rendelkezése. Szeretném önt arról tájékoztatni, hogy az már soha nem fogja tudni elveszíteni az érvényét, mert egy jogszabály érvényessége és hatálya között, mint azt biztosan mindannyian egészen pontosan tudjuk, óriási különbség van. Az érvényesség kizárólag abban az esetben merülhetett volna föl, hogyha, mondjuk, azt nem az Országgyűlés, nem megfelelő eljárás keretében, nem úgy - és a többi, sorolhatnánk. Hogy hogyan alkotta meg a törvényt, az érinti az érvényességét, a hatályát a mostani intézkedés, a mostani törvény hatályba léptetése már soha nem fogja tudni érinteni.
Azaz azt mondhatjuk, hogy e törvény hatálybalépésével hatályát veszti a Be. ilyen és ilyen rendelkezése, de érvényét már soha nem fogja elveszíteni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Dr. Hack Péter tapsol.)
