MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Ahogy már mondtam, november 4-én takarékra csavarják a Parlament előtt a forradalom lángját, és az emberekben az a tudat alakul ki, hogy minden megszűnt a szovjet hadsereg november 4-i brutális agressziója után. De ez nem így van.
Annak a küzdelemnek, ami ezután bontakozott ki, a legfényesebb lapjait a munkástanácsok írták. A forradalom alatt már a többi forradalmi szervezettel együtt hihetetlen sebességgel és aktivitással megalakultak az üzemi munkástanácsok is. Nem volt Magyarországon olyan üzem, amelyben ne jött volna létre ilyen, és az üzemi kollektívák már az első pillanattól kezdve jó gazdaként tulajdonukba vették a gyárakat.
(17.30)
Jó szemmel választották meg azon munkatársaikat, akik érdekeiket a legjobban képviselték. A munkástanácsok első dolga az volt mindenütt, hogy megszervezték a gyár birtoklását és őrzését, gondoskodtak a gépek, berendezések karbantartásáról, ahol szükséges volt, üzeméről, rendet tartottak, informálták a munkásokat, ellátták őket élelmiszerrel, biztosították bérüket. Felülvizsgálták a vezetőket, ha kellett megerősítették, ha kellett leváltották őket. Támogatták a törvényes magyar kormányt. Október 31-én a munka felvétele mellett döntöttek. Rácz Sándor - fiatal munkás, szerszámkészítő - mondta be a rádióban, hogy november 5-én reggelre minden dolgozó menjen a munkahelyére.
A tragikus november 4-e után a munkástanácsokra mint megmaradt, legalitást élvező, alulról választott szervekre hárult a nép képviselete, szemben a szovjet csapatok után beérkező, maroknyi létszámú kormánnyal, néhány kormánytag nem is tudott tagságáról. A népnek nemcsak bizalma, de figyelme és energiája is a munkástanácsok felé irányult. A munkástanácsok igen hamar megválasztották kerületi, majd központi szerveiket, a Nagybudapesti Központi Munkástanácsot november 4-én. A tanács reprezentálta a dolgozó nép akaratát, képviselte a nép ellenállását, tárgyalt a kormánnyal, valamint a szovjet csapatok parancsnokságával.
Egy fiatal, 23 éves, velem egykorú szerszámkészítő munkás, Rácz Sándor lett a Nagybudapesti Központi Munkástanács elnöke, és Bali Sándor, a bölcs, nála tíz évvel idősebb, volt szociáldemokrata, kitűnő szerszámkészítő mester volt, aki a munkástanács éceszgébere, a munkástanács spiritusz rektora volt. Ők fantasztikus keménységgel, ugyanakkor bölcsességgel jártak el. De jure nem voltak hajlandók elismerni a quisling-kormányt, a Kádár-kormányt. A Nagy Imre kormányt tartották legitimnek. De facto azonban hajlandók voltak tárgyalni Kádárral.
A tanács tagjai nagyfokú rugalmasságról és taktikai érzékről tettek tanúbizonyságot. A kormánynak abszolút nem volt tömegbázisa, csak a külső, szovjet fegyveres erőre támaszkodhatott. Ha ugyanis valamiféle bázisa lett volna, annak álláspontjából kiindulva közeledni tudott volna a munkástanácsokhoz. De mert nem volt ilyen álláspontja, csak az abszolút pártállami restaurációra való törekvés volt tapasztalható.
A kormány nem foglalkozott hosszú távú koncepciókkal, míg a munkástanácsok e rendelkezésükre álló, roppant rövid idő alatt napirendre tűztek egy sor problémát. Kísérletet tettek a gyári munkás-önigazgatás megoldására, az állami tulajdon társadalmasítására, a képviseleti demokrácia megújítására, foglalkoztak az Országos Munkástanács és a parlament viszonyával, foglalkoztak a magánvállalatok szervezésével és azok beillesztésével, a szakszervezetek demokratizálásával, a munkásérdekek újszerű képviseletével. A gyárak igazgatóit pályázat útján kívánták megválasztani.
A munkástanácsok és a Nagybudapesti Központi Munkástanács vezetői többnyire kétkezi munkások voltak, de a munkások bizalma igen sok mérnököt, közgazdászt és más értelmiségit is juttatott a tanácsokba, mintegy 20-25 százalék volt az arányszámuk. Ezzel egyrészt biztosították a tanácsok szellemi hátterét, másrészt ebben is kitűnő példáját adták jövőbe látásuknak.
A munkástanácsokat lefejezték. December 11-én Kádár János tárgyalásra hívta be a Nagybudapesti Központi Munkástanács két vezetőjét, Rácz Sándort és Bali Sándort. Itt, a parlament épületében gyalázatos módon ávósok tartóztatták le őket, s vetették börtönbe. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezzel lefejezték a munkástanácsot.
Nagyon nagy kár volt a munkástanács mozgalom elpusztításáért, és tisztelettel hajtjuk meg fejünket a munkástanácsok erőfeszítései előtt.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az SZDSZ soraiban.)
