DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Itt voltam kedden az általános vita kezdetén, és sokat gondolkoztam az általános vita eddigi szakaszában elhangzottakról, és aztán eszembe jutott, mintha ennek a kormányzati ciklusnak az eddigi egészségügyi miniszterein és az általuk irányított apparátuson valamiféle átok ülne, amely nem engedi, hogy a jogalkotás írott és íratlan szabályait megtartva készítsenek elő törvénytervezetet.
De úgy tűnik, hogy ez az átok hatással van a kormány egészére is, mert rendre átengedi a gyenge színvonalú kodifikációs munkákat. Emlékeztetem képviselőtársaimat a praxistörvény esetére. Emlékeznek rá, hogy a háziorvosok által olyannyira várt szabályozás minden képzeletet alulmúló színvonalon sikeredett, és az első döntéskor el is bukott. Nem akarok most a praxistörvényről beszélni, csak ott már látjuk a hatást is.
Azután jöttek a salátatörvények. Elsőként az egészségügyi szakellátási kötelezettségről és más egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslattal voltunk kénytelenek szembesülni. Ez - mint az önök előtt is ismeretes - sikeresen lerombolta az Egészségbiztosítási Pénztár által kötelezően finanszírozandó országos és területi normatívákat tartalmazó rendszert.
A miniszter úr szellemeskedően ágylábtörvénynek nevezte azt a törvényt, az 1996. évi LXIII. törvényt, amely az Országgyűlés döntése szerint kimúlt, és ezáltal teljes zűrzavar alakult ki a feladatok és felelősségek tekintetében, másrészt pedig tágra sikerült kinyitni a miniszteri kézi vezérlés kapuját.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azért irányítottam az önök figyelmét ismét erre a szakellátási törvényre, amelynek felülvizsgálatát a Magyar Szocialista Párt kérte az Alkotmánybíróságtól, mert úgy gondolom, hogy ennek a törvénynek, amely most önök előtt van, és amelynek az általános vitáját ma lezárjuk, a szakellátási törvény volt a szálláscsinálója, ugyanis a zavaros és követhetetlen szakellátási feladatokhoz és felelősségekhez hasonlóan, áttekinthetetlen feladatvállalásokat és tulajdonviszonyokat határoz meg ez a törvényjavaslat. Tehát azt gondolom, hogy itt egy sorozat részét látjuk.
A koncepciótlan egészségpolitika talán egy dologban következetes, jelesül, hogy a beavatkozás egy irányba mutat, a klientúraépítés irányába. Ugyan az érzékelhető, hogy a kormányhoz, illetőleg a Fideszhez közel álló körök privatizációs érdekei sokszor hatnak egymás ellen, de abban feltétlenül egyetértenek, hogy a hatalmas összegű közpénzek magánosítása kívánatos. Ebben a gondolkodásban valóban csak a látszat fontos, illetve az, hogy olyan megoldások nyerjenek kialakítást, amelyek ugyan fenntartják az állampolgárok egészségéért, valamint az intézményekért való aggódás látszatát, de ez csak arra szolgál, hogy elfedjék a valós törekvéseket.
Ennek legjobb bizonyítéka az, tisztelt képviselőtársaim, hogy sem az előző, sem a jelenlegi egészségügyi miniszter nem tartotta fontosnak, hogy a jogalkotásról szóló törvényben, illetőleg a Házszabályban előírt társadalmi-gazdasági hatástanulmányokat elkészíttesse és azt számunkra bemutassa. Ugyanis ha ezeket a vizsgálatokat valóban elvégezték volna, úgy azok eredményei semmiképpen sem igazolhatnák ennek és a korábbi törvényjavaslatoknak a szakszerűségét, az egészségügy megújulási folyamatának elősegítését.
A törvényjavaslat, tisztelt elnök asszony, részben rímel "A jövő elkezdődött" című legnagyobb kormánypárti vitairatra, amely a nonprofit működési formákat szorgalmazza úgymond az európai modellekhez igazodva. Úgy tűnik azonban, hogy a törvényjavaslatban már nemcsak elkezdődött, hanem azonnal folytatódik is a jövő, mert a nonprofit paraván lelkes építése és propagálása mellett, amelyből persze egyeseket kizárnak, egyeseket beengednek, a profitorienált alvállalkozók serege benyomulhat az egészségügy várkapuján. Jól példázza mindez, hogy mi a valóságtartalma az elkezdett jövőnek.
A miniszter úr expozéjában mintegy leleplezte a törvényjavaslat valódi funkcióját és célját, amikor a következőket mondta: "Eddig is történtek ugyanis kísérletek arra, hogy kórházakat részvénytársaságként, közhasznú társaságként, külső befektetők bevonásával üzemeltessenek. Ezek a kísérletek azonban rendre megbuktak a helyi politikai ellenálláson, mivel megfelelő törvényi szabályozás híján az újat akarókat sandasággal, felelőtlenséggel lehetett vádolni."
Tisztelt Miniszter Úr! Ezek az ön mondatai, ugyanakkor ön többször is nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat semmi olyat nem tartalmaz, amelyet ma a tulajdonosok, az önkormányzatok nem tehetnének meg. Az idézett mondatokból viszont számomra egyértelműen kiderül, hogy az "újat akarók" megsegítésére szolgál a törvényjavaslat. Mert ön egy kalap alá veszi a kormány közeli vállalkozók lenyúlási törekvéseit és a tisztességes befektetők együttműködési szándékait, és mondanom sem kell, hogy többnyire az előbbi kap zöld utat. Hogy ne áruljak zsákbamacskát: Szeged - a szakma minden kétsége és tiltakozása ellenére - modellnek minősül, Kiskunhalason viszont - a bizottság is megnézte - feljelentés feljelentést követett. Igaz, egy sem bizonyult megalapozottnak, és hiába járt el az önkormányzat szabályosan és kellő körültekintéssel, kosarat kapott az átalakítás - az ÁNTSZ útján sikerült blokkolni.
(12.00)
Nem akarok további példákat mondani, a napi sajtó is szolgáltat bőségesen különböző példákat, nem akarom ezeket idehozni, inkább arra térnék rá, hogy azt is igyekezett miniszter úr az expozéban bizonygatni, hogy kik is támogatják ezt a törvényjavaslatot, ugyanakkor az ellenzőket a következőképpen minősítette. Azt mondta ön: "Kínosan hasonlít erre a jelenlegi helyzet, amikor egy kiegyensúlyozott törvényjavaslattal szemben egységfrontba tömörültek minden változástól rettegők, a régi megszokott rend hívei és a jelenlegi rendetlenség haszonélvezői."
Tisztelt Miniszter Úr! Nem kis fejtörést okoz ez a minősítés a törvényjavaslatot ellenzőknek. Például a Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete vagy a Magyar Kórházszövetség eldöntheti, hogy azért ellenkezik-e a törvényjavaslattal, mert retteg minden változástól, vagy azért, mert a jelenlegi rendetlenség haszonélvezője.
Én azt gondolom, miniszter úr, hogy ilyen minősítéseket osztogatni már több mint etikátlan. A tisztesség mindenképpen azt kívánná, hogy a miniszter úr őszintén beszéljen arról az Országgyűlésben, hogy az egészségügy nagy és tekintélyes szervezetei nem támogatják ezt az elképzelést. Ez még mindig jobb és tisztességesebb változat lenne, mint az ellenzőket megalázni kívánó törekvés. Arra pedig külön kíváncsi lennék, miniszter úr, miként bizonyosodott meg arról, hogy az orvostanhallgatók, a rezidensek és a fiatal orvosok többsége támogatásáról biztosítja az ön által képviselteket. Mindenesetre ez a kínos és méltatlan megosztási kísérlet tovább erősíti azt a gyanúnkat, hogy e mögött a törvényjavaslat mögött nem tömegek, hanem a jól ismert kormányzati akarnokság áll.
Feltehető a kérdés, hogy miért nem kívánja az egészségügyi tárca az orvosokat, gyógyszerészeket, nővéreket és más egészségügyi szakdolgozókat helyzetbe hozni, ha már az egészségügyi intézmények privatizációjáról van szó. A válasz, azt gondolom, nagyon egyszerű. A miniszter úr ugyanis nem azt kapta feladatul, hogy a betegeknek és az egészségügy dolgozóinak jó megoldást hozzon ide a parlamentbe, hanem a már említett körök magánosítási törekvéseit kell kiszolgálni. Azt gondolom, a miniszter úrnak az az igazi felelőssége, hogy erre készségesen vállalkozik, pedig ha az egészségügyért érzett felelősség alapján cselekedne, nyilván nem ezt tenné. Tehát ez mindenképpen olyan kérdés, amelyre itt, az Országgyűlésben rá kell mutatni.
Tisztelt Elnök Asszony! Az időm rövidesen lejár, de majd még kérek gombnyomással szót, mert más kérdésekről is akarok szólni. Az első megszólalásomat azzal szeretném befejezni, hogy változatlanul fönntartjuk azt a véleményünket, miszerint ezt a törvényjavaslatot a kormánynak vissza kellene vonnia, és ezzel egy időben nem egy ilyen javaslatot kellene benyújtani, hanem a jövő évi egészségügyi költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot kellene a pénzügyminiszter úrnak benyújtani.
Köszönöm a figyelmet. (Keller László tapsol.)
