DR. SURJÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SURJÁN LÁSZLÓ
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Szeretném tisztelettel fölhívni arra a figyelmét Kökény képviselő úrnak, aki most már elég régen képviselő, miniszteri felelősséget is viselt, és jelen pillanatban bizottságunk tisztelt elnöke, hogy a parlament úgy működik, hogy az általános vita végéig lehet benyújtani az indítványokat - épp nemrég tudtuk meg, hogy ennek 17 óra a határideje -, és a részletes vitában tárgyaljuk meg a módosító indítványokat. Ezt sok száz éve így csinálják a parlamentek, ahol ilyen típusú dolgok vannak. Nem hiszem, hogy ettől el kellene térni. És akik benyújtják, azok elő is fogják adni a részletes vita során, lehet, hogy valamikor éjféli óra táján. (Keller László: Ez a baj!) Ez benne van sajnos a pakliban, de benyújtjuk, megvitatjuk, önök is megvitathatják, csatlakozó módosító indítvánnyal még jobbá tehetik, ha valamelyik megtetszik, és azt gondolom, hogy a rendes ügymenet viszi előre a dolgokat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem