DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT
DR. MAGYAR BÁLINT (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elöljáróban azt szeretném a tisztelt képviselőtársaim figyelmébe ajánlani, hogy egy kiemelkedő jogalkotói felelősséggel rendelkeznek egy ilyen törvény esetében, hiszen a parlament az információs, kommunikációs szolgáltatásokkal és technológiai szolgáltatásokkal kapcsolatban olyan szabályozást készül hozni, amely nagymértékben befolyásolja ennek a területnek a fejlődését. Ez egy olyan kulcsterület, tisztelt képviselőtársaim, amely napról-napra fontosabb szerepet játszik a nemzetgazdaságok jövedelemtermelő képességében, és a piacgazdaságok között folyó versenynek a tétje talán ezen a területen a legnagyobb.
Másrészt: a távközlésben és az informatikában a jogalkotás szerepe speciális. Helyes szabályozással és befektetőbarát kormányzati politikával egy ország versenyképessége igen gyorsan javítható, de rossz törvényekkel nagyon könnyen ronthatunk is rajta, s lemaradásunkat a jövőben ezáltal csak fokozhatjuk. A folyamat nemcsak a gazdaságot modernizálja, de a társadalom teljes átalakulásához is vezet, ahol a felkészüléshez nem elég a jó megnevezés - mármint hogy információs társadalom -, de megfelelő jövőkép is szükséges hozzá.
Ezzel szemben a beterjesztett törvényjavaslat szomorú példája mindazoknak a hibáknak és mulasztásoknak, amelyek az elmúlt három és fél évben az informatika területén a kormányzati politikát jellemzik. Először is a koncepciótlansággal kezdeném. Az elektronikus kereskedelem szabályozásába nem ad hoc módon kell belefogni, tudatos koncepció nélkül. Világos képet kell kapnunk arról, távlatilag is, hogy mik a szabályozásra váró elemek, és ezek közül először is melyeket kell megoldani a meglévő törvények módosításával, melyek azok, amelyek az alkotmány módosítását igénylik, mely esetben szükséges új törvények alkotása, melyek vannak azon a szinten, ahol elégséges a kormány- vagy a miniszteri rendelet, és végül melyek azok a területek - és talán ez a legfontosabb -, ahol az állam szerepvállalása vagy nem lehetséges, vagy nem kívánatos. Ezért a szabályozást a szakma, illetve a társadalom önszabályozó mechanizmusaira kell bízni. A szakma és a társadalom önszabályozó mechanizmusai azok, amelyekben ez a kormány a legkevésbé hisz és a legkevésbé bízik. Részben ennek hiánya magyarázza azt a zűrzavart, ami a törvényjavaslatot, a szabályozási szinteket és a szabályozott területeket illetően tapasztalható.
Sok olyan alapkérdést, amit törvényben kellene szabályozni, ez a törvényjavaslat a miniszteri szintre bízza. A lényeges magatartási szabályozásokat e törvény keretein belül azonos jogszabályi szinten kellene meghatározni. Erre, úgy látszik, most nincs esély. A kérdéskör egyes alkotmányos jogokat is érint, de az alkotmány módosításának szándékáról és az ehhez szükséges konszenzus megteremtésének az igényéről nincsen szó. Végül: a javaslat egybemossa az elektronikus kereskedelem és az általános célú tartalomszolgáltatás területét, amelyet talán bölcsebb lenne külön szabályozni.
Többek között az ilyen típusú alapkérdések tisztázásához kellene egy meghatározott, egy világos alapkoncepció, amely megfelelő társadalmi vitán és konszenzuson alapulhat. A törvénytervezet egy hibás szemléleten is alapszik. Úgy tűnik, hogy a kormányzat nem érti saját szerepét és feladatait az információs társadalomhoz vezető úton. A kormány nem maga építi az információs társadalmat; ehhez gyenge és alkalmatlan. Az információs társadalmat emberek építik, illetve embereknek azok a kis-, közép-, illetve nagyvállalkozásai és legkülönfélébb társadalmi szervezetei, amelyek előtt a versenyt korlátozó akadályokat le kell bontani, nem pedig fölösleges és bürokratikus terhekkel sújtani őket. A kormányzat "minden hatalmat a kancelláriának" elvéből indul ki, a törvényeket üres keretté degradálja, ahol igazán érdemi kérdések szabályozását miniszteri hatáskörbe utalja, így a parlamentnek ténylegesen nem lesz beleszólása számos, alapvetően fontos kérdésbe. Ezek közül idéznék néhányat.
A legfontosabb társadalmi elemeket, elsősorban az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások bizalmi elemeit és az elvárható biztonság kérdését az anyag mellőzi. Helyette a 17. §-ban a kancellária miniszterének ad felhatalmazást szinte minden lényegi kérdésben. Az a mód, ahogy az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások legfontosabb játékszabályait nem törvény, hanem rendeletek fogják szabályozni, véleményünk szerint versenyellenes. A piaci szereplők nem tudnak felkészülni, a legelemibb alapinformációk híján nem tudják a beruházásokhoz és piaci stratégiájukhoz szükséges döntéseket meghozni. Ez azt jelenti, hogy az elektronikus kereskedelem a gyakorlatban nem fog úgy működni, ahogyan azt egyébként elvárhatnánk tőle. Ha a törvény elfogadásra kerülne, az átlagpolgár, ha elektronikus kereskedelmi szolgáltatást vesz igénybe, azt követően sem fog többet tudni a tranzakció adózási, fogyasztóvédelmi, szerzői jogi, személyiségi jogi és adatbiztonsági hátteréről és kockázatairól, mint korábban.
A konkrét problémákat nyolc kérdéskör köré csoportosítanánk. Először is: nem világos, hogy mi az indoka a törvényjavaslat ezen formában és ilyen időzítéssel történő beterjesztésének. A szakma szerint jelenleg nincs semmiféle törvényi vagy szabályozási kényszer, amely egy hasonló jogi norma kiadását indokolná, annál inkább szükség lenne a kérdéskör átfogó és világos koncepciójának a megalkotására. Bölcsebb lenne megvárni ezt az átfogó koncepciót, és azt egy vagy több jogi norma keretei között, kellően egyeztetett módon, megfelelő előkészítéssel és együttműködéssel kibocsátani. A beterjesztés indoka azért is aggályos, mert a javaslat továbbra sem ad jogbiztonságot az adott jogterületen, ellenben több esetben is további jogviták forrásául szolgálhat majd.
Másodszor: az előterjesztés nem tisztázza a különbséget az elektronikus kereskedelem és a hagyományos kereskedelem között sem a definícióban, sem a törvény hatályát illetően. Az anyagból nem derül ki, hogy mely területeken hoz korlátozásokat és szűkítéseket a jelenleg érvényes, a hagyományos kereskedelmet szabályozó jogi környezethez képes. Fontos joghézagok várnak betöltésre. Például pontosítandó, hogy miként válik valakiből szerződő fél, hogy a szerződés tárgyának és az üzleti tranzakció különböző szakaszainak a definiálásával is megfelelőbben kellene foglalkozni, s végül, hogy a fogyasztóvédelemnek ki kell terjednie a virtuális világra is.
Harmadik alapvető probléma: két törvényt szabályoznak egyben. A gazdaságot akarjuk segíteni, vagy a magánembereket megregulázni? Szinte ez a kérdés ebben a törvényjavaslatban. A törvényjavaslat személyi és területi hatálya ködös és aggályos. Nem világos, tisztelt képviselőtársaim, hogy az előterjesztett törvényjavaslat pontosan mit kíván szabályozni. Az anyag két, teljesen különböző terület szabályázását próbálja egyben és meglehetősen összemosva szabályozni: az üzleti célú elektronikus kereskedelmet, illetve a magán- és jogi személyek által bármilyen célból - hangsúlyozom, bármilyen célból - végzett internetes tartalomszolgáltatást.
Nem világos, hogy a tervezet pontosan mit ért a szolgáltató fogalma alatt. A törvényszöveg tág, és nem választja szét a szolgáltatótípusokat, így a különböző felelősségi viszonyok összemosódnak. Amennyiben a szolgáltatók körét nemcsak a professzionális szolgáltatók jelentik, úgy a szolgáltatás adatvédelmi szempontból is kétségessé válik, és csökkentheti az internetet a szabad tartalomközlésre használók számát és arányát.
(8.50)
A családi vagy baráti jellegű tartalmak közléséhez véleményünk szerint nincs szükség arra, hogy a tartalomszolgáltató nevét, lakcímét, adószámát és egyéb személyes adatait a nagy nyilvánosságnak is kiadja. Az internetes tartalom nagy többségét nem a nagy internetszolgáltatók adják, hanem a hétköznapi emberek, csoportok tízezreinek legkülönbözőbb oldalai. Hibás az a szemlélet, amely rájuk nem, csak a professzionális szolgáltatókra koncentrál. Ez megengedhetetlen az információs társadalom demokratikus korszakában, feltéve, hogy ezt a demokratikus kultúrát kívánjuk fenntartani és gazdagítani.
A törvény megnevezése is félrevezető. Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások lényegesen szélesebb kategória, mint az elektronikus kereskedelem, a szabályozások terveinek nagy része mégis elsősorban az elektronikus kereskedelmet és azon belül is elsősorban a fogyasztó felé irányuló úgynevezett B to C-t, tehát a business to consumer kereskedelmet érinti, így az elektronikus kereskedelmi törvénynek nevezett jogszabály gyakorlatilag, tisztelt képviselőtársaim, nem mond semmit az elektronikus kereskedelem nagyobb részét kitevő úgynevezett B to B, azaz business to business, tehát az üzleti világon belüli kereskedelemről.
A tervezet szükségtelenül keveri a gazdasági jellegű információs szolgáltatások, illetve az internet világában oly jellemző egyéb információs tartalomszolgáltatások fogalmait. Mindezzel a kötelezettségek értelmetlen terhét hárítja a nem gazdasági jellegű szolgáltatást nyújtókra. A törvény előírásai a jelen formában túlnyomórészt nem ellenőrizhetőek, nem végrehajthatóak és nem szankcionálhatóak.
A negyedik probléma az, hogy ha az elektronikus kereskedelemről beszélünk, nem kerülhetjük meg az adózás kérdését sem. A gazdasági kérdésekről, az üzleti feltételekről nem esik szó nemhogy a tervezetben, de még a koncepciók területén sem. A gazdasági feltételrendszer szabályozását a törvényjavaslat a miniszter kompetenciájába utalja, holott a témakör és benne az elektronikus fizetések joga és az adójog kiemelt figyelmet érdemel. Át kell gondolni a konkrét tennivalókat a vámok, illetve az adók területén is.
Ehhez kapcsolódik az az ötödik probléma, hogy döntenünk kell arról, akarjuk-e, kívánjuk-e az elektronikus kereskedelem pozitív diszkriminációját. Mindenütt, ahol komolyan foglalkoztak az elektronikus kereskedelemmel, eldöntötték, hogy pénzügyi eszközökkel előnyben részesítsék-e az elektronikus kereskedelmet a hagyományossal szemben, támogatják-e állami eszközökkel az elektronikus kereskedelmet azért, hogy az új technológiák gyorsabban elterjedjenek, javítva ezzel a gazdaság versenyképességét. Ehhez az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások nyújtóinak és használóinak adókedvezményeket és adminisztrációs könnyítéseket kell biztosítani. A kérdés nem megkerülhető, és véleményünk szerint ez a fajta pozitív diszkrimináció hazánkban is kívánatos.
A hatodik nagyobb kérdéskör a szerzői jog területéhez tartozik. Alapkérdés e körben: mi minősül szerzői jog által védett műnek az elektronikus kereskedelemben? Adatátvitel esetén ki minősül jogtulajdonosnak és hogyan lehet a jogokat megszerezni? E körben mi lehet a szerepe a kollektív szerzőijog-kezelői testületeknek? Melyek a szerzőijogsértés lehetőségei az elektronikus kereskedelem terén, és milyen jogkövetkezményekkel kell számolni szándékos és nem szándékos jogsértés esetén? Alkalmazhatók-e a szabad felhasználás előírásai, és ha igen, milyen határok között? Melyek a szerzőijog-védelem technikai eszközei és mennyiben? A szerződések mennyire tudják védeni a szerzői jog jogosultját, és a jogsértések szankciói milyen módon kényszeríthetők ki?
Ezekre a kérdésekre választ kell kapni. Ezek ma nyitott kérdések, és átfogó koncepció híján nem lehet olyan részszabályozásokba belemenni, amelyek ezeket a kérdéseket nyitva hagyják.
A hetedik legfontosabb terület az adatvédelem és a személyiségi jogok területe. Ezen a téren valóban az alapvető kérdés, hogy továbbra is kiszolgáltatottak maradunk-e. A tervezet még mindig tartalmaz olyan rendelkezést, amely ellentétes a jelenleg hatályban lévő adatvédelmi előírásokkal. Továbbra sem tudhatjuk, hogy egy internetes üzleti tranzakciónk során gyűjthetnek-e adatot rólunk, vásárlási szokásainkról, érdeklődési területeinkről. Nem tudjuk, hogy adatainkat ki kinek adhatja el és adhatja tovább, és nem tudjuk, hogy ki, mikor és milyen formában használhatja fel ezeket az adatokat azért, hogy esetleg többet vásároljunk. Nem tudhatjuk továbbá, hogy ezekből az adatokból ki, mikor, milyen következtetést vonhat le és mire használhatja fel azokat.
A válasz a törvényjavaslat szerint a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszteren, illetve az általa megalkotandó rendeleteken múlik, hiszen a 17. § felhatalmazza őt e kérdéskör szabályozására. Ez véleményünk szerint elfogadhatatlan. A probléma súlyánál fogva és a nyugati tapasztalatok fényében legalábbis törvényi szabályozást igényel, de az is meggondolandó, hogy alkotmányban kellene rögzíteni az információs társadalomhoz fűződő különös, speciális állampolgári jogokat.
A nyolcadik kérdéskör az európai jogharmonizációs problémákat érinti. A törvényjavaslat az Európai Parlament és a Tanács információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem egyes jogi kérdéseiről rendelkező irányelvével harmonizáló hazai szabályozást törekszik kialakítani, az azon túlmenő jogi előfeltételek megteremtését nem tartalmazza. Így jelen formájában hiányos, számos esetben értelmezhetetlen, valamint a gyakorlatban a tervezet alapján megoldhatatlan helyzetek kialakulását eredményezi, ugyanakkor az Európai Parlament és a Tanács által kibocsátott 2001/29. irányelv előírásait nem veszi figyelembe, ezáltal elmulasztja a teljes körű harmonizáció lehetőségét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összegezve a Szabad Demokraták Szövetségének véleményét: a törvényjavaslat az érdemi kérdéseket nem rendezi, a két legfontosabb célt, az elektronikus kereskedelem fejlődésének előmozdítását és a fogyasztók jogainak megnyugtató védelmét nem teljesíti, nem rendezi.
A törvényjavaslat visszavonását javasoljuk a kormánynak, azzal, hogy a megfelelő jogalkotási koncepció megalkotását követően a társadalmi és szakmai szervezetekkel folytatott konzultáció és konszenzus eredményeit bemutatva térjen vissza erre a kérdéskörre. Ehhez egy merőben új munkastílust javasolhatunk a kormány számára, melynek a legfőbb jellemzője a tervszerűség, az alaposság, a párbeszéd, a konszenzuskeresés, és ennek nyomán talán egy másfajta hatékonyság, mint amit képvisel. Ezeknek a feltételeknek a nyomai ebben a törvénytervezetben nem fellelhetők.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
