DR. SIMON MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. SIMON MIKLÓS
DR. SIMON MIKLÓS (FKGP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, engedjék meg, hogy ez úton is felhívjam mindannyiunk figyelmét arra, hogy rendkívüli jelentőségű kérdésben fog dönteni az Országgyűlés akkor, amikor elfogadja az előttünk fekvő H/5149. számú országgyűlési határozati javaslatot.
Az előterjesztést, amely a harcászati repülőerők fejlesztéséről szól, a kormány az alkotmányos kötelezettségének eleget téve nyújtotta be, hiszen a honvédelmi törvény előírja, hogy a fegyveres erők fejlesztésének főbb haditechnikai eszközeit az Országgyűlésnek kell megállapítani.
Mindannyian tudjuk, hogy rendkívüli horderejű kérdésről van szó, olyan kérdésről, amely élénken foglalkoztatta és foglalkoztatja a közvéleményt, honfitársainkat és a sajtó képviselőit is.
Sokan teszik fel a kérdést: mi történt eddig? Szeretném ezért leszögezni, hogy a Magyar Honvédség technikai fejlesztésének ezen mérföldkövéhez több éven át tartó, mindenre kiterjedő alapos szakmai munka vezetett, sőt a szakmai előkészítés már az előző parlamenti ciklusban is jelen volt. A kormány az előkészítő szakmai munka során a költségvetési, biztonságpolitikai és szakmai szempontok összevetésével elemzett, majd ajánlatokat kért olyan géptípusra, amely a legjobban megfelel ennek a három feltételnek. Sor került a nemzetbiztonsági kabinet irányadó előtárgyalására is, és ezt követően végre elérkezhettünk odáig, hogy a parlament plénumán meghozhatjuk a döntésünket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, engedjék meg, hogy felhívjam mindannyiunk figyelmét egy alapvető kérdésre. Ismert dolog, hogy a honvéd légierő eszközállománya elöregedett. A MiG-21-es harci repülőgépeket ki kellett vonni a rendszerből. A közeljövőben a meglévő MiG-29-es géppark üzemideje is lejár, ezért lépni kell. Lépni kell, mert biztosítani kell az ország szuverenitásából adódó légtér-ellenőrzési feladatokat, és eleget kell tennünk szövetségi kötelezettségeinknek is. Az ország alapvető védelmének biztosításához a fegyveres erők reformjának keretében van szükség arra, hogy a légierő megújuljon, és paraméterei a nyugati szabványokhoz igazodjanak. Hazánk geopolitikai és geostratégiai helyzete olyan légierőt igényel, amit a valóban többfunkciós, NATO-kompatibilis harcászati repülőgépek tudnak kielégíteni, amelyek képesek a légtérvédelem, csapásmérés és felderítés feladataira is.
Mint minden fejlesztés, ez a döntés is magában fogja hordozni azt, hogy a felmerülő ajánlatok közül választani kell. Akik ajánlatukkal alulmaradnak, a Magyar Köztársaság döntését valószínűleg kifogásolni fogják. Biztos vagyok abban, hogy a legjobb döntést fogjuk hozni, de sajnos abban is, hogy lesznek a döntéseknek ellenzői; lesznek, annak ellenére, hogy mindenre kiterjedő előkészítés során folyamatos tájékoztatást kapott a közvélemény. Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága több alkalommal tárgyalta a légtérvédelemmel kapcsolatos problémákat. A honvédelmi bizottság arra is lehetőséget keresett, hogy az előkészítő kormányzati munkában bizottsági referens útján tájékozódjon.
Tisztelt Képviselőtársaim! A parlamentnek dönteni kell, méghozzá stratégiai szinten. Nem véletlenül idéztem felszólalásom kezdetén a honvédelmi törvény paragrafusait, amelyek az Országgyűlés döntési hatáskörébe a fegyveres erők fejlesztésének főbb haditechnikai eszközeit sorolják. Nekünk itt tehát stratégiai fejlesztési koncepcióról kell döntenünk, oly módon, hogy a beszerzésre minél előbb sor kerüljön, de a költségvetési forrásokat csak 2002 után kelljen biztosítani; oly módon, hogy míg az új gépek rendszerbe állnak, nem maradhat lyukas a légtérvédelmünk, azaz a hazai hadiipari kapacitást is integrálva, meglévő gépeink felújítását, üzemidejük meghosszabbítását is végre kell hajtani.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés döntsön az előterjesztés keretei között a stratégiai szintről, megadva a kormánynak az operatív végrehajtás jogosítványát. A Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportja ezért az előterjesztést támogatja, és kérem önöket, hogy támogató szavazatukkal is ezt tegyék.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem