GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az, ami eddig elhangzott itt, a teremben, azt hiszem, igazolni fogja azt a véleményt, amit mi kisebbségi véleményként megfogalmaztunk képviselőtársaimmal együtt.
Talán oka volt annak, hogy a kormány képviselője mindössze három összetett mondatban vezette föl ezt a határozati javaslatot, és ha a zárszót is beleveszem, még tíz mondatot sem tett ki az egész; feltehetően azért, mert mindazokról beszélnie kellett volna, amiről a miniszter úr beszélt, és abból egyértelműen kiderül, hogy a kormány hogy sérti meg a ma még hatályban lévő 61/2000. számú országgyűlési határozati javaslatot. Itt, a teremben is többen elmondták, ott, a bizottságban is elmondtuk, hogy igaz, hogy az Országgyűlés állapítja meg sok minden más között a fegyveres erők hosszú távú fejlesztésének irányát. Erről szól az az ominózus, korábban már hivatkozott határozati javaslat. Abban szó szerint megtalálható, hogy a harmadik szakaszban, 2006 és 2010 között kerül sor a haditechnikai eszközök korszerűsítésére; nem akarom folytatni.
Amiért mi a bizottságban kisebbségi véleményt megfogalmaztunk, az pont az, hogy a kormány most nem tesz mást, mint sok más esetben, hogy előreszaladt, döntött, a vizsgálatainak eredményét nem osztotta meg a Házzal, hanem a döntését utólag legitimáltatni akarja velünk, országgyűlési képviselőkkel. Azt mondtuk a bizottságban is, hogy ez számunkra így elfogadhatatlan, mert itt, a Házban kellene azt a vitát lefolytatni, ha megváltozott a helyzet, új helyzet állt elő, és a korábban érvényben lévő határozat - amely kimondta, hogy 2006-ig a meglévő technikai bázison kell biztosítani a védelmet - megváltozott, akkor igenis módosítani kell a korábbi országgyűlési határozati javaslatot.
Ezért nem fogadtuk el a bizottságban mi a határozati javaslatot, és sajnálom, hogy a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének előadója nincs jelen, mert ő körülbelül hasonlókat fogalmazott meg.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem