JUHÁSZ FERENC

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen. Mindenekelőtt Vidoven Árpádnak szeretném mondani, hogy legyen kedves majd még egyszer elolvasni, mert ugye, nem gondolja, hogy a légierő szervezetének fejlesztéséhez tartozik az, hogy itt most repülőgépeket vásárolunk, bérlünk - a nem helyes kihúzandó -, sokkal inkább másról van szó.
Annak a hatpárti tárgyalásnak - ahol ön sajnálatosan nem volt jelen, a miniszter úr sem, de nagyon sokan igen - a jegyzőkönyvét, tisztelettel kérem, hogy kérje ki. Ha ott egyetlenegy mondatot, egyetlenegy utalást talál arra, hogy ez a szervezeti jellegű lépés nem más, mint iksz száz milliárdért repülőgépbérlés a hozzá szükséges fegyverzettel meg egyebekkel, akkor én illő tisztelettel meg fogom önt kalapozni. Ha nem, akkor ne tessék itt törvényeket meg szabályokat fölolvasni, merthogy azok nem arról szólnak! Ez az első tétel.
A másik tétel, amit én szeretnék mondani, hogy sokkal jobb volna, ha a kormány ezt az országgyűlési határozati javaslatot visszavonná. Higgyék el, önöknek is sokkal szerencsésebb lenne, nem kellene őket egy rosszul felfogott szolidaritással megtámogatni, és azt követően pedig ennek az összes ódiumával szembenézni.
Engedjenek meg még egy Orbán-idézetet, amivel én be is szeretném fejezni a mai mondandómat, hogy tudniillik: "Felelős kormányunk annyi hatalmat összpontosított kezében, hogy mára a parlamentnek nemcsak ellenzéki képviselői tehetetlenek a miniszteri dilettantizmus és arrogancia egyre gyakoribb megnyilvánulásaival szemben. Az elmúlt három évben a parlamentet paragrafusgyártó gépezetté, kormányzati pecsétnyomóvá silányították, amelynek feladata a kormányfő szemében nem a felelősség elvének érvényesítése, hanem a kormánydöntések szentesítése. Mint mindnyájan tudjuk, a magyar parlamentben nem terjeszthető elő bizalmatlansági indítvány az egyes tárcák vezetőivel szemben. Ám a politikai felelősség kérdését fel kell vetni, ha pedig - mint azt már régóta sejtjük - a kormányban a kollektív felelőtlenség rendszere uralkodik, ha az egyes intézkedésekért vagy azok elmaradásáért - akárcsak állampárti időkben - lehetetlen megnevezni a felelősöket, akkor mindazért, ami itt történik, véleményünk szerint a miniszterelnök urat személyesen terheli a felelősség." Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem