JUHÁSZ FERENC

Teljes szövegű keresés

JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Elnök úr, én megígértem az előbb - ezért kicsit röstelkedem is -, hogy nem kérek többet szót, de Vidoven képviselő úr jurászkodik. Ha valaki fölolvassa a jogszabályt, és annak egyébként a tartalmát, az előzetes beszédeket, megállapodásokat nem ismerteti, akkor bizony-bizony félretájékoztatja a hallgatóságát.
Ezért kezdeményeztem én illő tisztelettel képviselő úrnál, hogy legyen kedves megnézni azokat a jegyzőkönyveket, amely azokról az tárgyalásokról készültek, amelyeken sajnos nem lehetett jelen, pártját más képviselte akkortájt, mert abból egyértelműen kiderül, hogy mit tekintett az a bizonyos hatpárti tárgyaló csapat a hadiipar fejlesztésével kapcsolatos prioritásnak. Én szeretném elmondani: a rádiót, a rádiótendert és a gépjárműtendert. Ez ott nevesítődik is.
Ehhez képest most önök készülnek elkölteni a következő tíz év teljes hadiipari fejlesztésének lehetőségét, anélkül, hogy megkérdeznék, hogy egyébként jó, jó, de hova tovább.
Nagyon jó lesz az, ha majd a Magyar Köztársaságban csicsás repülővel repülünk, egyébként meg a katonának a feneke kilátszik, nem lesz gépjármű, nem tudnak kommunikálni, és a többi, és a többi. A szeptember 11-ei események is azt irányozzák valamennyiünk számára elő, hogy gondoljuk át újra a biztonságpolitikából adódó feladatainkat, hogy mit kell csinálni, hogyan kell csinálni. Ehhez képest ezt önök mind elvetik, és nagyon-nagyon ragaszkodnak ahhoz, hogy itt és most, gyorsan felhatalmazást adjunk a kormánynak.
Tisztelettel kérdem: ha ténylegesen kormányzati ciklusokon átnyúló feladatról van szó, akkor nem volna jobb talán beszélni olyanokkal, akik később lesznek kormánypártiak, de teljesen mindegy, akár ellenzékiek is? Nem kellene ezt egyébként a társadalommal egyetértésben megcsinálni? Helyénvaló az, hogy mindenkit úgy nézünk és úgy kezelünk, hogy nem ért hozzá, és mi tudjuk ezt? Én azt gondolom, hogy nem ez szolgálja a nemzet érdekeit.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem