LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Aki az általános vita végére marad, az vállalja azt a kockázatot, hogy a törvényjavaslatot elfogadó és azt indokló gondolatait sorra - stílszerűen szólva - kilövik, éppen ezért arra gondoltam, bár hosszabb felszólalásra készültem, de mivel minden lényeges elhangzott akár a miniszter úr előterjesztésében, akár a bizottsági többségi vélemények megfogalmazásában, akár a kormánypárti képviselőktől, ezért eltekintek ettől a hosszabb felszólalástól.
Nagyon röviden rögzítem azt a tényt, hogy a Magyar Demokrata Fórum szakértői, katonai kollégiuma az elmúlt évtizedben több alkalommal tárgyalta az adott témakörrel kapcsolatos elemzéseit, és ugyanerre a következtetésre jutott, amely itt az előttünk fekvő előterjesztésben végül is ilyen röviden megfogalmazódott. Tehát bár más-más történelmi helyzetben tárgyaltuk ezt az elmúlt tíz esztendőben, de a véleményünk, következtetésünk végül is azonos a tárca véleményével, előterjesztésével: a Magyar Demokrata Fórum nevében támogatjuk az országgyűlési határozati javaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem