MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Arra kell gondolni, hogy ha adnánk egy ilyen felhatalmazást a kormánynak, akkor, mint ahogy hallottuk a miniszter úrtól, venne 14 darab repülőgépet. A 14 repülőgéphez meg kell venni a fegyverzetet, eszközt, anyagi szolgáltatást - így szól a szöveg. Ez azt jelenti, hogy az egész hátteret meg kell venni, ami 14 gép esetén ugyanakkora, mint 28 gép esetén, hiszen megfelelő szerszámokat kell hozzá venni, automatákat, mérőeszközöket, kiképzőeszközöket, szimulátort és így tovább.
Vagyis azon összegen messze túlmenően majdnem ugyanannyit kell költeni, mint amennyit a repülőgépekre. Tehát ez egy nagyon alapvető, fontos döntés, amivel dönt a kormány, dönt a minisztérium arról, hogy milyen technológiát használjunk, milyen repülőgépet, milyen repülőgép-filozófiát alkalmazzanak, milyen karbantartási filozófiát és így tovább. Lehet, hogy jó, ami mellett dönteni akarnak, de az egész nincs megtárgyalva, nem tekinti át senki, és ezzel egy kész helyzet jön létre, hiszen akkor a következő 14 repülőgép - nyilvánvalóan ugyanolyan típusút kell vásárolni további kiegészítőkkel. Vagyis döntött a kormány nélkülünk egy útról, amivel rákényszeríti a következő két-három kormányt is, hogy ezen az úton menjen tovább, hiszen akkor nem lehet úgy, mint a Nemzeti Színház építését, abbahagyni, és visszakérni a babaruhát.
Tehát ez itt a probléma, hogy egy nagy horderejű kérdésben most, a ciklus legvégén egy magáról megfeledkezett kormány így akar dönteni. Ezzel megsért minket és megsérti saját magát, a saját méltóságát is.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem