BAJOR TIBOR

Teljes szövegű keresés

BAJOR TIBOR
BAJOR TIBOR, a területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A területfejlesztési bizottságban kisebbségi vélemény is megfogalmazódott, és előttem szóló képviselőtársam gyakorlatilag felsorolta az összes nem kormánypárti települést, amely pályázaton pénzt fog nyerni. Hiszen a kormánypárti települések részesedése a támogatásból 70 százalékos, ugyanakkor a 43 javasolt beruházás közül mindössze 10 az, amely független vezetésű településen valósulna meg, miközben a települési önkormányzatok többségének a vezetése nem pártok színeiben nyerte el a mandátumát, és a benyújtott igényeknek az 54 százaléka tőlük származik.
Egyre nyugtalanítóbb az a különbség, amely az igények és a források között megjelenik. Ez azért érdekes és azért fontos, hiszen az egymilliárd feletti csatorna- és szennyvíztisztító-fejlesztéseket átcsoportosították más területre. 2002-re 468 beruházási igény érkezett, összesen 626 milliárd forint beruházási összeggel, és ebből 43-at javasolnak támogatásra, 35,2 milliárd összeggel. Ezzel szemben csak a vízgazdálkodás témakörében beérkezett 225 igény 384 milliárdra, és ez a témakör lenne hivatva magába foglalni a belvízrendezéssel, az ivóvízellátással, a csatornázással, a szennyvíztisztítással kapcsolatos feladatokat, amelyek mindegyike bizonyosan szükségessé tenné a rendelkezésre álló források megfelelő beruházását, különös tekintettel az EU-hoz való csatlakozásra is. Az e célra fordítani tervezett összeg pedig a tavalyinak mintegy harmada nominálértékben, tehát jelentősen csökkent.
Teljes mértékben megoldatlan a belvíz által veszélyeztetett települések elvezető csatornarendszerének karbantartása, helyreállítása, szükség szerinti bővítése; erre a kormány nem talált forrásokat. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy majd fog találni, ha, ne adj' isten, felhőszakadás lesz, újabb belvíz lesz, vagy újabb árvíz lesz, akkor majd valahonnan elő kell teremteni a pénzt, és meg kell oldani azt a feladatot, amelyet, ha előregondolkodunk, kényelmesen és biztonságosan meg lehetett volna oldani.
Előttem már szóltak a nagyvonalú Váli völgy-támogatásról, azért én adatot is hadd mondjak. Itt hat településről van szó: Alcsútdoboz, Felcsút, Óbarok, Tabajd, Vál és Kajászó. A 2000 januárban nyilvántartott lakosság 8122 fő. Ha összeadjuk az eddig odajuttatott támogatást, az azt jelenti, hogy családonként több mint egymilliós állami támogatást kaptak ebben az időszakban ezen a területen. Nem lehet tudni, hogy miért kedves annyira a kormánynak a pásztói kórház, hiszen most már harmadszor kap címzett támogatást, ugyanakkor osztályok szűnnek meg.
Ez alapján a területfejlesztési bizottságban kisebbségben maradva nem támogattuk az előterjesztést, általános vitára alkalmatlannak találtuk.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem