DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Hét éve ülöm már a címzett és céltámogatásokkal kapcsolatos vitát. Gémesi képviselőtársamnak mondom, hogy az előző ciklusban, emlékszem rá - azok, akik itt voltunk, valamennyien tudjuk -, hogy Szabad György, volt képviselőtársam, kiváló Kossuth-kutató, csak egy témában ágált nagyon akkor a kormány ellen, hogy egy település nem kapott címzett támogatást - már nem emlékszem rá, hogy melyik volt ez a település -, de nem támadott bennünket ő sem, és az akkori ellenzéki képviselők egyike sem, hogy bizonyos területeken száz százalékban a kormányt támogattuk, illetve a kormánypárti polgármesterű településeket támogattuk; itt azért a hulladékgazdálkodásnál és a szociális ellátásnál, ha jól emlékszem, száz százalékban a kormányt. És még nem is támadunk olyan mértékben, mint akkor Szabad György képviselőtársam, csupán egy település kapcsán kifogásolta a dolgot.
Mondom, hét éven keresztül végigültem ezeket a vitákat, és nem voltak olyan élesek ezek a viták, mert azért kaptak az ellenzéki irányítású települések is. Az arányra már nem emlékszem, de azért nem volt ilyen százszázalékos az ellenzékieket teljesen háttérbe szorító támogatás.
A másik az elmaradott térségek témája: az oktatás területén 11 támogatott és 100 elutasított támogatás van. A 100 elutasított támogatás mintegy háromnegyede (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) a nem dunántúli területekre esik.
Nincs időm ezt tovább ragozni, azért ez figyelemre méltó. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem