DR. VERES JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VERES JÁNOS
DR. VERES JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Urak! Ahogyan azt Balsay képviselő úr elmondta, a költségvetési bizottság ülésén 12:6 arányú döntés született. A 6 tartózkodás azt jelenti, hogy ugyan nem értettek egyet az előterjesztéssel az ellenzéki képviselők, de úgy gondolták, hogy azon 43 pályázat érintettjei, akik most pozitív javaslattal kerültek az Országgyűlés elé, semmiképpen ne gondolják azt, hogy azzal nem értünk egyet, hogy ők pénzt kaptak minden egyes esetben, noha ebben is van vita. Úgy gondoltuk, hogy egy puha nemmel jelezzük azt az érzésünket, amely szerint ez az előterjesztés nem megfelelőképpen van előkészítve.
Hogy miért nem megfelelőképpen van előkészítve: három olyan érvet szeretnék ezzel kapcsolatban elmondani, amely érvek elhangzottak a bizottság ülésén. Szemben a Balsay úr által elmondottakkal, én elsősorban a képviselői véleményekből szeretnék most idézni, és nem pedig az előterjesztői véleményekből, mert úgy gondolom, hogy a mi tisztünk itt az, hogy a bizottsági vitából a képviselői álláspontokat ismertessük a Házzal, és nem az előterjesztőit, hiszen azt az államtitkár úr ismertette.
E három fontos dolog közül az első a következő: nyilvánvaló volt számunkra - és nyilvánvalóan megcsináljuk a statisztikai összesítést -, hogy túlzott mértékben a kormánypárti önkormányzatok kerülnek túlsúlyba ebben a 43 pályázatban, ez nem tükrözi híven azt az arányt, ami az országban egyébként fennáll a független, az ellenzéki és a kormánypárti önkormányzatok között. Ha pedig azt nézzük meg, hogy a beadott pályázatokon belül az arány milyen, akkor itt még torzabb arány keletkezik. Ezt kellő mértékben exponáltuk a bizottsági vitában, és nem túlexponáltuk, de azt gondolom, kellő mértékben. Hiszen itt kétharmados arány van a beadott pályázatok között, és egyötödös arány van a most döntésre nyertesként javasolt pályázatok között az ellenzék részéről. Azt gondoljuk tehát, hogy ez egy fordított helyzet, ami itt most született a kormány javaslatában.
A második kérdéskör, amit érintettünk, az, hogy a két javaslatot együtt tárgyaljuk, hiszen a Ház is együtt tárgyalja. Az ellenzék nem tud szabadulni attól az érzésétől, hogy azért kell ezt most együtt tárgyalnunk, mert jövő tavasszal a kormánypártok nem akarnak parlamenti plenáris ülésezést, amellyel mi nem értünk egyet. Úgy gondoljuk, hogy az imént már egyébként ismertetett részletesebb és alaposabb előkészítés okán ezt jövő tavasszal lett volna célszerű eldönteni, akkor lett volna célszerű a kormánynak a javaslatát megtenni az Országgyűlésnek.
A költségvetési bizottság vitájában elég hangsúlyosan került megfogalmazásra az - és ebben nem volt igazi nagy vita ellenzék és kormánypárt között -, hogy mindannyian reméljük, hogy jövő tavasszal plenáris ülésen is fogjuk folytatni azokat a vitáinkat, amelyeket most ősszel vagy télen majd kénytelenek leszünk félbehagyni. (Dr. Kis Zoltán: Csak más felállásban már akkor!) Ez akkor nem hangzott el, ezért nem akarom itt mondani, de a képviselőtársam megjegyzésével egyébként nyilván nincs vitám.
A harmadik téma, amelyet érinteni szeretnék, a következő: a költségvetési bizottság vitájában megfogalmazódott, hogy rendkívül aránytalannak tartjuk a benyújtott javaslatot abból a szempontból, hogy nincs tekintettel a kormány javaslata az országon belül meglévő jelentős elmaradottsági különbségekre és fejlettségbeli különbségekre, amelyek mindenfajta mutatószám alapján dokumentálhatók; nincs tekintettel arra sem, hogy az egy főre eső beruházások mértékében, ha a gazdálkodó szervezeteket külön, az önkormányzatokat külön nézzük, és ha együtt nézzük, akkor is, olyan nagy különbségek alakultak ki az országban, hogy mintegy tízszeres az előző év statisztikai számai alapján ez a mérték, tehát az egy főre eső beruházási mérték, és ennek ellenére az alacsony beruházási felületeken a kormány javaslatában rendkívül csekély, mondhatnám elenyésző számú pályázat szerepel. Itt konkrétan Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének az egyetlen céltámogatásra érdemes pályázatát tudtuk csak megemlíteni, miközben 18 másik pályázatot nem támogat a kormány, azaz abban a sorban van, amelyet különböző okokból elutasított, s ezek között van olyan pályázat is, amelyet a szakminisztérium egyébként első helyen sorolt szakmai kritériumok alapján - olyan szociális jellegű pályázata van bent ennek a megyének.
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Azt gondoljuk tehát, hogy amikor a végső döntés megszületett, akkor ezt a kérdést sokkal megfelelőbben vagy sokkal jobban kellett volna a kormánynál exponálni, hiszen hogy remélhetik az elmaradott térségek, a leszakadt régiók a valamikori felzárkózást, ha a kormány kezében lévő ilyen javaslattételi joggal a kormány nem úgy él, hogy ott egyébként magasabb beruházási értékek valósuljanak meg.
Összességében tehát, az elmondott ismérvek és érvek alapján a költségvetési bizottság SZDSZ-es és MSZP-s ellenzéki tagjai úgy gondolták, hogy a javaslat általános vitára való alkalmasságát nem tudjuk támogatni, de annak érdekében, hogy mindenfajta félreértést elkerüljünk a 43, egyébként támogatott pályázó önkormányzattal, nem nemmel, hanem tartózkodással szavaztunk, de az a tartózkodás is az egyet nem értésünket fejezte ki.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem