DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség nevében szólok a megadott témáról, de mielőtt erről szólnék, engedtessék meg, hogy röviden egy nagyon szomorú politikai esemény évfordulójáról szóljak.
Ötvenhét évvel ezelőtt, 1944. október 15-én, a náci Németország megszállása alatt a magyarországi nyilas párt erőszakkal eltávolította tisztségéből Horthy Miklós kormányzót, és az egész országot birtokba vette. A kegyetlenkedések erősödtek, elsősorban a zsidóság ellen, de később a keresztények kerültek sorra, s mi is mind, a keresztény ifjúsági mozgalomnak, a keresztényszociális mozgalomnak vezetői és munkatársai a nyilas számonkérőszék börtönébe kerültünk, és csak a Teremtő segítségével kerültük el a kivégzést. Borzalmas állapotok voltak, minden magyar polgárnak lakótársa a félelem volt, valóságos rémuralom volt ez. Nem kívánnám, hogy bármikor a történelmünk folyamán még egyszer ilyen korszakot éljen meg népünk.
A háború 1945. április 4-én Magyarországon véget ért, de sajnos békét nem kaptunk, szabadságot sem. A náci Németországot felcserélte a Szovjetunió, a magyarországi hungarista nyilas pártot a Magyar Kommunista Párt. A brutalitások folytatódtak, lényegében, ha szellemi vonalon is vesszük, 41 éven át.
Ma a rám eső időre való tekintettel csupán egy jelenségről szólnék. Ötven évvel ezelőtt a hivatalos statisztikák szerint, amit a Kommunista Párt adott ki, 5182 családot erőszakkal elvittek az otthonukból, a családtagokkal együtt közel 14 ezren voltak, majd utána ezt megismételték Szegeden és környékén és Zala megyében is. Ismeretlen helyre kerültek, magyar vidékekre, ott dolgozhattak, bizonyos távolságban mozoghattak is. Politikai mozgássérültek voltak, vagy nevezzük őket jogtalan internáltaknak, mert semmi más bűnük nem volt, mint egy polgári otthonuk.
A család, igen tisztelt Országgyűlés, szent otthonunk, gyönyörű magyar szó, a hon is benne van az otthonban. Talán egyetlen nyelv a magyar nyelv, amely ezt kifejezi. De a család így a hazánk része is, mert a családban, a szeretet otthonában kapjuk meg nevelésünknek és jövőnknek is az irányát. Amit 10-15 éves korban magunkba szívunk, azt a sírba visszük. A család után mi alapítunk családot, s azt visszük tovább, amit a szüleinktől kaptunk. Egy családot önként véglegesen elhagyni szomorúság, erőszakkal olyan kegyetlen fájdalom, ami azt hiszem, soha be nem hegedő sebet okoz.
Ezek az emberek szerencsére Sztálin halála után a humanista kommunista Nagy Imrének, a miniszterelnöknek az intézkedésére elhagyhatták a deportálóhelyüket. Budapestre vissza nem mehettek, bizonyos helyeken korlátozottan mozoghattak, tehát egy új státusba kerültek, politikai menekültek lettek.
Nem tudom, hogy érezhették magukat azok az emberek, akik a helyükbe kerültek, bekerültek mások otthonába, mások szeretett helyére, s lényegében azok, akiket erőszakkal elvittek, soha ezekre a helyekre vissza nem térhettek, és nem is találkozhattak azokkal, akik a helyüket elfoglalták. A Magyar Kommunista Párt építkezés helyett kiparancsolta a tisztességes embereket a lakásukból, és odaadta a párttagoknak. Borzalmas volt, nemcsak a pár óra alatti eltávozás, hanem tisztességes embernek borzalmas lehetett élni mások otthonában, minden ellenszolgáltatás nélkül.
Az én kis szűk körömben, csak a budapesti tiszti ügyészségről elvitték a volt főügyészt, dr. Feiger Károlyt, elvitték Tóth Pétert, a magyar aranyérmes kardvívó csapat tagját; Sziendi Bélát, Szabó Imrét, aki most a feleségével Amerikában él. Semmi más bűnük nem volt, mint hogy magyarok voltak, hívők voltak (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), s ezen kívül volt egy otthonuk, egy polgári otthonuk.
Úgy érzem (Az elnök ismét csenget.) - befejezem -, hogy kötelessége volna a kormánynak vagy az ellenzéknek erről egy vitanapot rendezni, hogy megtisztítsuk a közéletünket, tanuljunk, és a jövőbe nézzünk olyan emberekkel (Az elnök ismét csenget.), akik mindazt, amit elkövettek, megbánták, mint egy borzalmas bűncselekményt.
Köszönöm szépen. (Taps.)
