HARRACH PÉTER

Teljes szövegű keresés

HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sem az általános, sem a részletes vita során alapvető kifogások nem hangzottak el. A benyújtott módosító javaslatok közül a kormány azokkal ért egyet, amelyek a törvényjavaslat szabályai és a hatályos törvényi rendelkezések közötti összhang megteremtésére irányulnak.
A külföldiek magyarországi munkavállalásához szükséges engedély alóli mentességre vonatkozó szabályokat összhangba hoztuk az idegenrendészeti szabályokkal. A rendbírság felső határának felemelésére irányuló javaslattal úgyszintén egyetértünk. Nem támogatjuk viszont azokat a javaslatokat, amelyek a gazdasági minisztert nem hatalmazzák fel arra, hogy a munkanélküli-járadék folyósításának, valamint a munkanélkülit terhelő együttműködési kötelezettség teljesítésének a részletes szabályait rendeletben szabályozza.
A Bérgarancia Alapról, valamint a felszámolási eljárásról szóló törvény módosítása kedvezőbb helyzetbe hozza a fizetésképtelen munkáltatók munkavállalóit, miközben Magyarország uniós kötelezettségének is eleget tesz.
Mint ismeretes, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításának előterjesztésére részben jogharmonizációs okokból, részben a munkavédelmi hatósági ellenőrzés hatékonyságának, szigorának megerősítése céljából került sor.
(19.40)
Érthetetlenek voltak azok az ellenzéki kezdeményezések, amelyek az új szabályozás szigorúságán kívántak enyhíteni a munkavállalók biztonságát figyelmen kívül hagyva, ez a munkavállalók biztonságát védő eredeti jogalkotói szándékkal, a munkavállalók fokozottabb védelmével és a jogharmonizációs igényekkel ellentétes törekvés volt, ezért ezeket az előterjesztéseket nem támogattuk.
Nem mellőzhettük a kockázatértékelés évenkénti felülvizsgálatának kötelezettségét sem. Nem tudtuk elfogadni azt a javaslatot, amely a 3 millió forintról most 10 millió forintra emelt, a munkavédelmi szigor fokozását jelentő büntetés felső határát 6 millióra kívánta enyhíteni.
Végül egy indítvány a munkavédelmi képviselő jogosítványai tekintetében javasolt módosítást. A törvényjavaslat szerint a dolgozók közül választott munkavédelmi képviselő részt vehet bizonyos munkaadói döntések előkészítésében.
Álláspontunk szerint indokolatlanul megkötné ez a választott munkavédelmi képviselő személyes mérlegelésére alapított joggyakorlását. Ezzel bürokratikussá válna a képviselő jelenlegi anyagi joga.
Mindezek figyelembevételével kérem a képviselőket, hogy a jogharmonizációt tartalmazó, valamint a hatékony hatósági eszközöket megvalósító törvényjavaslatot a támogatott módosító javaslatokkal együtt fogadják el.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem