ELNÖK (dr. Wekler Ferenc)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Wekler Ferenc)
ELNÖK (dr. Wekler Ferenc): Soron következik a Közbeszerzések Tanácsának a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, valamint az 1999. január 1-je és december 31-e közötti időszakban végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést H/3258. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/3258/3. számon kapták kézhez.
Megadom a szót Balla Györgynek, a gazdasági bizottság előadójának.
(19.50)
Balla képviselő úr nem kíván szólni? (Balla György nemet int.) Ezek szerint nem kíván szólni.
Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatát, amely a határidő megváltoztatását kezdeményezi a határozati javaslat (3) bekezdésében. Az előterjesztő a javaslattal egyetért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 299 igen szavazattal, 17 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett elfogadta a javaslatot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem