DR. MÁTRAI MÁRTA

Teljes szövegű keresés

DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Képviselőtársam már említette a kétpercesem mondandóját. A 151. ponthoz és összefüggésben a 153. ponthoz szeretnék hozzászólni a kétpercesben, nevezetesen itt a nyugdíjasotthonházról szólnék. A törvény a nyugállományúakra vonatkozóan nagyon sok olyan részletes szabályt tartalmaz, amely kedvező helyzetet teremt a nyugdíjba vonulók számára. Tulajdonképpen ez a két módosító javaslat ezeket kiegészítené, ennek a kiegészítésére szolgál.
Ezt azért tartottam fontosnak, mert úgy ítéltem meg, hogy a törvényből kimaradt, és az erre vonatkozó módosító javaslat kíván ezen a szakaszon egy kicsit javítani, ugyanis azt gondolom, hogy az a nyugdíjas katona vagy özvegye, aki hosszú évtizedeket a honvédség kötelékében szolgált, és bármilyen oknál fogva, önhibáján kívül vagy önhibájából, egyedül maradt idős korára, igenis gondoskodni kell róla, hogy megfelelő térítés ellenében olyan otthonházat, olyan nyugdíjasházat hozzunk létre, ahol az idős korának hátralévő részét bajtársai között el tudja tölteni, természetesen megfelelő egészségügyi és egyéb ellátás, felügyelet mellett. Ez természetesen az özvegyekre is vonatkozik.
Mint a módosító indítványból kitűnik, a hatályba léptetés időpontja eltér a törvény hatályba léptetésétől. Ennek az oka és indokolása nem más, mint hogy a 2004-es hatályba léptetéssel, úgy gondolom, hogy a haderőreform keretében a lakásépítési program is nagyjából megvalósítható, és ebbe a programba beilleszthető - megfelelő előkészítés mellett - annak a nyugdíjasotthonnak és nyugdíjasháznak a kialakítása, amelyről majd a Honvédelmi Minisztérium eldönti, hogy regionális vagy milyen szinten kívánja megvalósítani, ami méltóképpen szolgálja a honvédelem keretében nyugállományba vonult és egyedül maradt idős emberek megbecsülését.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból. - Dr. Homoki János tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem