LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A szolgálati viszony megkezdésének maximált életkorát tartalmazta az eredeti törvényjavaslat. Idézem szó szerint, érdemes újra átgondolni: "Szolgálati viszony önkéntes jelentkezés alapján, azzal a 18. életévét betöltött, de 47 évesnél nem idősebb, cselekvőképes, állandó belföldi lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező, büntetlen előéletű, kizárólag magyar állampolgársággal rendelkező személlyel létesíthető, aki a szolgálatra egészségi, pszichikai és fizikai szempontból alkalmas."
(21.10)
Sok vitát kavart ez a korhatár a bizottsági ülésen is, de az MDF katonai kollégiumában is találkoztam olyan véleménnyel, miszerint az életkor szerinti megkülönböztetés beépítése a törvénybe diszkriminatív és alkotmányellenes lenne.
Hiszen ha valaki fizikai és pszichikai szempontból alkalmas a szolgálatra, akkor pusztán az életkora miatt nem szabadna elutasítani. Ugyanakkor érzem azt a honvédelmi gondot is, hogy a nyugdíjkorhatárhoz közel álló személyek esetében már kevésbé kifizetődő például a továbbképzés.
Örülök annak végül - és ez a Magyar Demokrata Fórum álláspontja -, hogy az alkotmányosság és humánus megfontolások a honvédelmi bizottság ülésén erősebbnek mutatkoztak, mint a szűkebb szakmai érdekek. Sajnáltam, hogy később a bizottság visszavonta ezt a döntését. Ezért az MDF nevében támogatom dr. Mátrai Márta és Simicskó István képviselőtársamat, akik tudomásom szerint fenntartják a korhatár eltörlésére vonatkozó, eredetileg bizottsági módosító javaslatot. Bólogat Mátrai Márta képviselő asszony, aki ezek szerint fenntartja a javaslatot. (Dr. Mátrai Márta: Igen.) Köszönöm.
Ugyancsak helyeslem az 50. pontban a Vidoven Árpád képviselő úr által benyújtott módosító indítványt, miszerint a szerződéses legénységi állományba felvett, rendfokozattal nem rendelkező katona a próbaidő leteltéig honvédként teljesítse szolgálatát.
A honvédség apolitikus szervezet kell hogy maradjon, emiatt továbbra is értetlenül állunk az olyan javaslatok előtt, mint amilyen például a 71. számon benyújtott, Göndör István képviselő által az előbb indokolt módosító javaslat. Ezek ugyanis fenntartanák az állomány tagjainak szolgálati viszonyát akkor is, ha országgyűlési képviselővé és így tovább választanák meg. Egyetértek az ilyen természetű javaslatok elutasításával, és nem győzött meg Göndör képviselő úr előbbi indoklása sem.
Végezetül megvallom, felemás érzéseim vannak a 84. pontban leírt javaslattal kapcsolatban. Örülök annak, hogy könnyebbé válik a nyugállományba helyezett hivatásos katonák reaktivitása, de ez csak olyan áron történhet meg, ha az állományba történő visszatérés után szünetel a nyugellátás folyósítása. Más foglalkozások esetében - például pedagógusok, orvosok, közigazgatásban dolgozók - a nyugdíj melletti foglalkoztatás esetén nem ilyen szigorú a törvény. Ezek az emberek nyugdíjuk mellett is lehetnek foglalkoztatottak.
Az a véleményem, hogy az általános nyugdíjkorhatárt betöltött személyek esetében mindenképpen hátrányosan különböztetné meg a törvény a hivatásos katonákat, azaz újra kellene gondolni ennek a módosító javaslatnak a szövegét.
Végezetül köszönettel nyugtázom, hogy a képviselőtársaim támogatták azokat a 101., 108., 109., 110., 111. és 112. pontban leírt módosító javaslataimat, amelyekben egyértelműbben, kategorikusabban fogalmazom meg a munkaközi szünetek beiktatásának szükségességét, a terhes és a kisgyermekes állománytagok védelmét.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem