LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A részletes vitának ez a szakasza a törvényjavaslat olyan vegyes rendelkezéseivel foglalkozik, amelyek egy része jövőbeni felhatalmazásra irányul.
Ezeknek a rendelkezéseknek egy részével magától értetődően egyet lehet érteni, például azzal, hogy a miniszter e törvény hatálybalépését követő egy éven belül miniszteri rendeletben szabályozza a beosztási kategóriákba történő besorolás, végkielégítés, leszerelési segély és a toborzópénz megállapításának és kifizetésének a rendjét, vagy a végleges letelepedés támogatásának, továbbá a szolgálati hely szerinti település vonzáskörzete meghatározásának a szabályait. Ezeknek a kérdéseknek az MDF által is támogatott megoldásával a 178. és a 179. módosító javaslatok foglalkoznak.
Van egy új paragrafusra vonatkozó javaslat, és ezért álltam fel a vita ezen szakaszában, amelyik az etikai eljárás rendjével foglalkozik. A 168. módosító javaslat, Vidoven Árpád képviselő úr módosító indítványának szellemisége számomra elfogadható, hiszen minden hadseregben előfordulhatnak olyan esetek, amelyek során fegyelmi vétség nem állapítható meg, de etikai vétség megállapítható. Számtalan ilyen esetet feljegyzett az irodalom és a történelem. Az egyik ilyen híres eset volt a Bounty brit hadihajó kapitányának az esete, aki szigorúságával lázadásba kergette a matrózait. Kiváló tudását azzal is bizonyította, hogy egy vitorlás csónakot helyesen navigálva több ezer kilométert tett meg az óceánon, és utólag az akkori kor szabályai szerinti fegyelmi vétséget sem tudtak rábizonyítani. A magatartását etikai megfontolásból ítélték el.
Azóta is megoldatlan azonban a hivatalos feljebbvalók által megállapított vétségek és az etikai vétségek területének a találkozása. Ha valaki nem szegi meg a jogszabályokban lefektetett előírásokat, akkor vajon büntethető-e etikai normák megsértése miatt ugyanúgy, mintha valós jogszabályokat is megszegett volna? Nem lehet-e ennek olyan következménye, hogy akire nem tudnak rábizonyítani fegyelmi vétséget, arra majd a még megfoghatatlan etikai normaszegés következménye hárul? Köztudottak a közelmúltból olyan bírósági perek, amelyekben bíróság állapította meg a megvádolt tisztek ártatlanságát. Az ilyen esetekben pernyertes tiszteket vajon fenyegeti-e olyan veszély a jövőben, hogy magatartásuk, mivel nyilvánosan pereskedtek feljebbvalóikkal, etikailag elítélendő, mert nyilvánossá tették a hadseregen belüli nézeteltéréseket? Nem volt idegen ez a szemlélet korábban sem a hadseregtől.
Összefoglalva aggodalmaimat: az a gondom, hogy míg a bizonyítható fegyelmi vétségek szankcióit jogszabályok tartalmazzák, addig ennek a módosító indítványnak az elfogadása esetén úgy döntünk szankciók, jelesül szóbeli figyelmeztetés, írásbeli figyelmeztetés és méltatlanná válás megállapításának kezdeményezése életbe léptetéséről, hogy még csak nem is ismerjük a szankciók forrásául tekintett, majdan megszövegezendő katonai etikai kódex tartalmát.
Megismétlem: Vidoven Árpád javaslatának a szellemisége számomra elfogadható. Mégis kérem, hogy fontolják meg az elhangzottakat. Valószínűnek tartom egyébként, hogy a gyakorlat fogja majd újra az élethez és a kívánatos jövőhöz igazítani ezt a törvényt, illetve ezt a paragrafust is. Köszönöm szépen.
