BALSAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Ki és mennyi illegálisan kitermelt anyagból építette az M3-ast az MSZP-SZDSZ-kormány idejében?
Az M3-as autópálya 1998-ban átadott Gyöngyös-Füzesabony közti szakaszának építéséhez 1,77 millió köbméter illegálisan kitermelt ásványi anyagot használtak fel az MSZP-SZDSZ-kormány évei alatt. Ez a hatalmas mennyiség mintegy 25 ezer köbméter homok, 850 ezer köbméter közlekedésépítési anyag, 850 ezer köbméter tömör téglaanyag és közlekedésépítési homok és 500 ezer köbméter andezit kitermelésével gyűlt össze.
(14.30)
Több alkalommal került az újságok hasábjaira, amit nagyon örvendetesnek tartok, hiszen évek óta nem hallottunk már erről az ügyről.
A Miskolci Bányakapitányság és a Magyar Bányászati Hivatal által elvégzett vizsgálatok megállapították, hogy az engedély nélkül kitermelt ásványi anyagok összértéke meghaladja a 600 millió forintot. Ennek az óriási mennyiségű nyersanyagnak az eltulajdonítását tereprendezés, ásványkutatás címszóval hajtották végre. A magyar államot és a magyar polgárokat ért kár mértéke valójában még ennél is sokkal nagyobb lehet, hiszen feltételezésem szerint ilyen hatalmas mennyiségű nyersanyagot nem lehet fiktív számlák nélkül értékesíteni, ez pedig adó- és áfacsalás nélkül elképzelhetetlen, továbbá felmerül az orgazdaság gyanúja is.
A Bányászati Hivatal vizsgálatai nem terjedtek ki a személyi felelősség megállapítására, ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést. A felderítés titokzatos módon az MSZP-SZDSZ-kormány idején mindig elakadt valahol. Első nekifutásra az ügyészség megszüntette a nyomozást, majd a Bányászati Hivatal panasza nyomán pótnyomozást rendelt el. A területileg illetékes Heves Megyei Rendőr-főkapitányság akkor szintén megszüntette a nyomozást, ám mint kiderült, nem ebben az ügyben, hanem egy hasonló földlopási esetben, ami viszont nem a Magyar Bányászati Hivatal feljelentése alapján indult. Hosszú évek teltek el a bűncselekmény elkövetése óta, hiszen ez még az MSZP-SZDSZ kormányzata alatt történt, de a felderítés eredményéről továbbra sem tudunk beszámolni.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kinek állt érdekében az MSZP-SZDSZ-kormány alatt, hogy a magyar államot megrövidítse? Kifizetésre került-e ez az összeg, amelyhez a kivitelező jogtalanul jutott? Mi lett a Magyar Bányászati Hivatal feljelentésének a sorsa? Ki állítja helyre az ásványi kincs eltulajdonítása miatt megrongált táj egységét, és mennyiből? Van-e összefüggés az MSZP-SZDSZ-kormány idején épült autópálya minőségromlása és a lopott anyag között? Valamint hogyan lehetséges, hogy az FVM irányítása alá tartozó földhivatalok egy nap alatt kiadták azt az engedélyt, ami alapján ez az eljárás elindult?
Várom válaszát. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem