GLATTFELDER BÉLA

Teljes szövegű keresés

GLATTFELDER BÉLA
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képviselő Úr! A Miskolci Bányakapitányság 1997 első negyedévétől kezdődően észlelte, hogy az M3-as autópálya Gyöngyös-Füzesabony építési szakaszának körzetében több gazdasági társaság is folytat érvényes bányászati hatósági engedély hiányában ásványianyag-kitermelést. A Magyar Bányászati Hivatal által lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy megközelítőleg - kicsit több - 1,7-2 millió köbméter ásványi anyagot termeltek ki, aminek a Magyar Geológiai Szolgálat által meghatározott értéke akkoriban 600 millió forint volt.
A Bányafelügyelet által lefolytatott eljárások megállapították, hogy azon cégek közül, amelyek az M3-as autópályát építették, a Betonút Rt. és a Magyar Aszfalt Részvénytársaság nem vett részt az illegális kitermelésben, ellenben a Strabag Hungária Építő Részvénytársaság, illetve az általa megbízott alvállalkozók végezték a nevezett tevékenységet. Így tehát az első kérdésére a Magyar Bányászati Hivatal által végzett vizsgálat alapján azt válaszolhatom, hogy a Strabag Hungária Építő Rt.-ről van szó.
A második kérdésére, miszerint kifizetésre került-e az az összeg, amihez a kivitelező jogtalanul jutott, a következőket válaszolhatom. Az érintett nyersanyag akkori értéke 600 millió forint volt, viszont a Bányafelügyelet által meghozott határozatban kiszabott bányajáradék és bírság együttesen mintegy 5,6 millió forintot tett ki, amit a Strabag Hungária Építő Részvénytársaság be is fizetett, ez tehát a kitermelt értéknek még 1 százalékát sem éri el.
A harmadik kérdése: mi lett a Magyar Bányászati Hivatal feljelentésének a sorsa? Ön is említette, hogy a nyomozás egy időben elakadt, hiszen a Füzesabonyi Városi Ügyészség határozatában a nyomozást megtagadta. Egyébként a Magyar Bányászati Hivatal 1998-ban tett feljelentést a magyar állam sérelmére elkövetett, különösen nagy értékű lopás bűntettének elkövetése miatt. A Magyar Bányászati Hivatal elnöke panasszal élt, a panaszt a Heves Megyei Főügyészség elutasította. Ezután a Magyar Bányászati Hivatal elnöke törvényességi tájékoztatást kért a legfőbb ügyész helyettesétől. A Legfőbb Ügyészség nyomozásfelügyeleti osztálya pótnyomozás elrendelésére hívta fel a Heves Megyei Főügyészséget. Ennek következtében a Heves Megyei Főügyészség a napokban, 2001. október 1-jei határozatával a Füzesabonyi Városi Ügyészséget pótnyomozás elrendelésére hívta fel. Tehát jelenleg ebben a kérdésben már nyomozás folyik a magyar állam sérelmére elkövetett, különösen nagy értékű lopás miatt.
A negyedik: ki állítja helyre a földlopás miatt megrongált táj egységét, és mennyiből? Mivel itt engedélyt nem adott ki a bányászati hatóság, így a bányászati jogszabályok szerinti rekultiváció elrendelésére sincsen lehetőség. Azok a közigazgatási határozatok, amelyekre hivatkozva a kitermelés folyt, a helyi földművelésügyi hivatal határozatai, amelyek valóban néhány nap alatt, állítólag egy nap alatt születtek meg akkoriban - a jogcím, aminek alapján a munkálatokra engedélyt kértek, tereprendezés, földcsere és telephely-kialakítás volt, tehát egyáltalán nem bányászati tevékenység -, így tehát a helyi földművelésügyi hivatalnak van lehetősége arra, hogy ebben az ügyben eljárjon. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Szeretném elmondani, hogy természetesen szükségesnek tűnik...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem