CZOMA KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

CZOMA KÁLMÁN
CZOMA KÁLMÁN (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Május 8-án interpelláltam szövetkezeti üzletrész ügyében a miniszter úrhoz. Akkor már napvilágot látott, hogy hiába alkotott az Országgyűlés egy olyan törvényt, mely szerint az üzletrész-tulajdonosok hozzájuthatnak jogos tulajdonukhoz, az Alkotmánybíróság megsemmisítette a törvényt. A kolhozosítás folytán kifosztott, utána pedig néhány forintos munkaegységért látástól vakulásig dolgozó embereknek ismét csalódniuk kellett.
A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt százszor, ezerszer kérte, követelte, hogy a kisemmizettek által bevitt értékekből és a munkájukból keletkezett szövetkezeti vagyonból kapják meg jogos tulajdonukat. A miniszter úr a válaszában elmondta, hogy kormányhatározat született az üzletrészek kifizetésére, és annak végrehajtása kidolgozás alatt van. A válaszát elfogadtam akkor, mert bíztam abban, hogy ez az ügy megfelelően rendeződni fog. Azóta az FM megyei hivatala visszaküldte az érintetteknek az előzőleg benyújtott kérelmeket és az új igényléshez szükséges nyomtatványokat. Az üzletrész-tulajdonosok el is küldték a szövetkezetekhez és az FM-hivatalhoz, és ennél a pontnál meg is állt az egész ügy.
Annak ellenére, hogy a miniszterelnök úr már augusztus elején és szeptember elején másodszor bejelentette, hogy megkezdődött az üzletrészek kifizetése, semmi nem történt. A miniszterelnök urat félretájékoztatták, vagy nem győződött meg arról, valós-e, amit mond. Sajnos, valótlant mondott. A gátlástalan vagyonszerző zöldbárók nem arról nyilatkoznak, hogy élni akarnak-e elővásárlási jogukkal, hanem azt tudatják, hogy az érintettek nem rendelkeznek üzletrésszel, mert akik nem adták oda nekik 10 százalékos áron, azoknak az üzletrészét a szövetkezet veszteségrendezési eljárásba vonta.
Érdekesen hangzik a pacsai Haladás Szövetkezettől Radics Tibor elnök aláírásával kiküldött nyilatkozat, mert a tulajdonosokkal akarják megfizettetni azt a veszteséget, amelyet ő és társai idéztek elő. Akik ezt így le merik írni, azoknak már nincs erkölcsi érzékük, vagy nem is volt soha, a vagyonszerzésben pedig gátlástalanná váltak. A miniszterelnök úr a kálócfai kormányülés után azt nyilatkozta, idézem: "Az osztrák vircsaftnak véget kell vetni." Én úgy gondolom, hogy ideje lenne a zöldbáróvircsaftnak véget vetni, az üzletrész-tulajdonosoknak pedig jogos tulajdonukat kifizetni.
Kérdezem az államtitkár urat, mivel nem a miniszter úr van itt: ezek után mire számíthatnak az üzletrész-tulajdonosok?
Várom a válaszát. (Taps a független képviselők soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem