BERNÁTH ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BERNÁTH ILDIKÓ
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Az indítványozók olyan hangzatos javaslatot terjesztettek elénk, amely valójában egyetlen elemet ragad ki egy összefüggő rendszerből.
Képviselőtársaim előtt is ismert, hogy a közszféra területén hosszú évek óta garantált illetmény-előmeneteli rendszer működik, amelyet parlamenti döntések, illetve törvények szabályoznak. E rendszerekben nemcsak a diplomások, hanem az alacsonyabb képesítési fokozattal, illetve oklevéllel rendelkezők számára is fizetési osztályok, illetve ehhez tartozóan fizetési fokozatok vannak, amelyekhez természetesen garantált illetmény tartozik. A diplomásoknak garantált bérminimumok alkalmazásáról tehát e tekintetben nem kell külön országgyűlési határozatot hozni.
Ami a konkrét mértéket illeti: a közszféra jelentős területein voltaképpen már jövőre, 2002-ben megvalósul - szervesen illeszkedve az új életpálya-előmeneteli rendszerbe - a havi 100 ezer forint körüli, tehát a minimálbér kétszeresének megfelelő induló diplomás illetményszint is. Ugyanez fog megtörténni a honvédségnél is, mint ahogy ez a rendvédelmi szerveknél megtörtént. A bírói és az ügyészi illetmények pedig a köztisztviselőkénél jóval magasabbak.
(18.50)
Természetesen tudjuk, hogy a közalkalmazottak illetményrendszerét is át kell alakítani, e kérdésben a kormányhoz hasonlóan gondolkodnak az érintett szakszervezetek, amint azt a kormánnyal kötött megállapodásban is kifejezésre juttatták. A benyújtott országgyűlési határozat megkötné a kormány kezét abban, hogy a közalkalmazottak kereseti helyzetének a számottevő javítását egy mainál jobb, célravezetőbb illetményrendszer keretei között hajtsa végre.
Az elmondottak alapján a tárgysorozatba-vételt nem javasoljuk és nem támogatjuk. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem