HORN GÁBOR

Teljes szövegű keresés

HORN GÁBOR
HORN GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezt a javaslatunkat talán már azok, akik figyelemmel kísérik a parlamenti munkát, ismerik, hiszen a 2001-2002. évi költségvetés vitájában felvetettük már annak a problémának a megoldását, amely szerintünk hosszú távon választ ad arra, mit lehet kezdeni azzal a lehetetlen helyzettel, ami Magyarországon kialakul.
Azt gondolom, hogy az egyébként helyénvaló lépések a minimálbérben egy olyan feszültséget hoztak már ma is létre a magyar közszférában, ami sok esetben tarthatatlan belső aránytalanságokat, megoldhatatlan feltételeket teremt. Ma Magyarországon egy kezdő, főiskolát végzett ápolónő vagy ápoló - tehát kórházi személyzet, ellátó nővérek, ápolók - kezdő fizetése negyven-egynéhány ezer forint, miközben a minimálbér is 40 ezer forint. Egy kezdő orvos fizetése ma 55 800 forint, és ez nem fog jelentősen változni a 40 ezer forintos minimálbérhez képest, 2002. január 1-jétől ez körülbelül ugyanannyi lesz, miközben 50 ezer forint minimálbérrel kezd az esetleg nyolc általános iskolával rendelkező kisegítő személyzet akár ugyanazon a munkahelyen.
A pedagógusoknál is körülbelül ugyanez a helyzet, egy kezdő, főiskolát végzett tanító jövedelme ma - a 20 százalékos béremelést is bekalkulálva - 56 400 forint, ami szintén ugyanennyi lesz január 1-jével. Megint csak össze lehet vetni az 50 ezer forintos - most már az érintettek, mármint a kormány, a szakszervezetek és a munkáltató által konszenzussal elfogadott - minimálbérrel.
Azt gondoljuk, hogy ez egy tarthatatlan helyzet. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy mindannyian egyetértünk itt a padsorokban azzal, hogy ezzel a problémával a lehető legsürgősebben valamit kezdeni kell, hiszen így részben oly mértékben leértékelődik a tudás mint érték, részben pedig a belső munkahelyi feszültségek olyan mértékben felerősödhetnek, amit egyikünk sem kívánhat, bármely oldalán ül is parlamenti padsoroknak.
Ennek a kérdésnek a megoldására javasoljuk most újból a parlament számára a diplomás minimálbér kétszintű rendszerének január 1-jétől történő bevezetését, amely a mi elképzelésünk, javaslatunk szerint egy kétszeres szorzót jelentene a közszférában - hangsúlyozom: a közszférában - alkalmazott diplomások számára minimálbérügyben.
Úgy gondoljuk, hogy ennek a pénzügyi feltételei a jelenlegi körülmények között megvannak a magyar költségvetésben, előteremthetőek, finanszírozhatóak. Nyilván ez bizonyos átcsoportosításokat, költségvetési módosításokat igényelne, de tartjuk olyan fontosnak ezt a kérdést, hogy ebben az irányban a parlament lépéseket tegyen. Természetesen elképzelhető egy fokozatosabb bevezetése a kétszintű minimálbérnek, a diplomás minimálbérnek. Ha úgy gondolja a kormánytöbbség, hogy erre nem áll rendelkezésre megfelelő forrás 2002. január 1-jétől, amennyiben lehetővé teszik a parlamenti vitáját ennek az előterjesztésnek, akkor ez a vita során módosító indítványokkal akár ki is alakítható.
Arra kérem önöket, hogy az ezt követő szavazáson vagy a véleményük megformálásánál vegyék figyelembe a felvetésnek azt az elemét, hogy itt nem arról van szó, hogy melyik párt milyen politika mentén kívánja képviselni saját értékeit, érdekeit, hanem arról van szó, hogy választ adunk-e egy olyan, a munkahelyek jelentős részén egyre inkább feszülő problémára, amely válaszának a kulcsa itt, a parlament kezében van, erre nem tudnak, nem is tudhatnak a közszféra munkáltatói, munkavállalói körei választ adni.
Kérem, támogassák indítványunkat, tegyék lehetővé, hogy legalább megvitassuk ezt az előterjesztést. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem