DR. LENTNER CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Ház! Amikor a MIÉP azt mondja, hogy még ízlelgeti a Ház előtt fekvő zárszámadási törvényt, és még nem tud állást foglalni sem az elfogadása, sem az elutasítása mellett, az azért van, mert olyan törvénymódosítások is szerepelnek benne, amelyek láttán joggal kérdezi az ember, hogyan kerül a csizma az asztalra.
Ilyen a szerencsejátékok körét bővítő 28. § is, a szerencsejátékokra vonatkozó törvény módosításaképpen. Ez négy játékra, a lóversenyre, az internetes játékokra, a rendszerbe kötött pénznyerő automatákra, illetve a gyorsjátékokra vonatkozik. Minimális szakmai ismeret is elegendő ahhoz, hogy lássuk, az utóbbi két játék kifejezetten a szerencsejáték-lobbi egy bizonyos körének eredményeként kerülhetett be a zárszámadásba. Ezek Magyarországon jelenleg - általunk is helyeselt módon - nem szervezhetőek, mert mind a pénznyerő automatáknak, mind a gyorsjátékoknak olyan a hazárdsági foka, amit sem a hazai vállalkozók, sem a magyar játékoskör nem bír el. E két játéktípus csak a szerencsejáték-turizmusra épülő helyeken életképes, mint például Las Vegas vagy Monte-Carlo. Magyarország talán még nem ilyen. Ennek ellenére a hazai vállalkozók és játékosok teljes megkopasztására ezen paragrafus behozná ezt az igen veszélyes két játékot a magyar szerencsejáték-piacra. De miért, kik állnak mögötte?
A szakma képviselői egy Intralot nevezetű kétes hírű céget rebesgetnek a háttérben, ugyanakkor felmerül a Fornax Rt., a Szerencsejáték Rt. és Surányi György neve is. Ez utóbbi név talán nem lenne meglepő ebben a körben, hiszen a CW Bank által Surányi milliárdokat játszott el az indián kaszinókon.
De tisztelt kormánypárti képviselők, miniszter úr, ezt a zárszámadást nem az előző kormány, az MSZP, hanem önök, a polgári kormány nyújtotta be! Ezért kérdezem a miniszter úrtól, milyen lobbikör áll a zárszámadás 28. §-a mögött, hogyan került ez be a zárszámadásba.
Várom a válaszát. (Taps a MIÉP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem