DR. KERÉNYI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. KERÉNYI JÁNOS
DR. KERÉNYI JÁNOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Budapesti XVIII.-XIX. Kerületi Bíróság megkeresésében kérte az Országgyűlés állásfoglalását Burány Sándor országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése tárgyában, mivel ellene Morvai György budapesti lakos feljelentést tett rágalmazás vétségének alapos gyanúja miatt. A mentelmi bizottság az ügyet 2001. október 9-ei ülésén tárgyalta. Az ülésen megjelent Burány Sándor előadta, hogy rágalmazást nem követett el, a feljelentőt nem ismeri, a cikkben Morvai Ferenc volt országgyűlési képviselőről nyilatkozott.
A mentelmi bizottság hatáskör hiányában nem vizsgálhatja a bűnösség kérdését és a tényállást. A rendelkezésre álló iratokból, feljelentésből és az ennek alapját képező sérelmezett újságcikkből azonban minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy Burány Sándor Morvai Ferenc volt kisgazda képviselőről szólt. A cikkben "Morvai úr" szerepel, de rögtön ezt követően az is: kisgazda képviselő és amatőr Petőfi-kutató volt. Tehát egyértelműen kizárható az, hogy Burány Sándor a feljelentővel kapcsolatosan tett volna nyilatkozatot.
Mindezekre tekintettel a mentelmi bizottság egyhangú szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Burány Sándor országgyűlési képviselő úr mentelmi jogát ne függessze fel.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem