SZABÓ LUKÁCS

Teljes szövegű keresés

SZABÓ LUKÁCS
SZABÓ LUKÁCS (független): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Ház! A legfőbb ügyész úr a megválasztásakor azt ígérte az ország nyilvánossága előtt, hogy nem fog állampolgár és állampolgár között különbséget tenni a bűnüldöző munkája során, ha bűncselekmény gyanúja merül fel, egyformán jár el. Ebben továbbra is bízva kérdezem a következőt a legfőbb ügyész úrtól.
Két év óta vizsgálnak az ügyészségen különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben elkövetett különböző bűncselekményeket, mint például több rendbeli csalást, sikkasztást, hűtlen kezelést, okirat-hamisítást s a többi, amelyek Csurka Istvánnal és társával hozhatók összefüggésbe, és semmire sem jutottak, bár minden bizonyíték az ügyészségnek rendelkezésére áll.
Györgyi Kálmán maga ismerte el itt, a parlamentben, hogy szabotázs történt az ügyészségen. Györgyi Kálmán elment, ám a szabotázs maradt.
Ha a Független Kisgazdapárt egyes tagjaival kapcsolatban olyan gyorsan és látványosan, nem tudom megmondani, hogy okkal vagy ok nélkül, de el tud járni az ügyészség, akkor miért, illetve kinek a parancsára bénul meg akkor, ha egy más politikus esetében kellene eljárni? Jogállaminak minősül-e az ilyen eljárás az ügyészség vonatkozásában?
Azért kérném, hogy az ügyészség minél hamarabb zárja le ezt az ügyet, mert tekintettel a közelgő választásokra is, nem maradhat lezáratlanul egy ilyen súlyos bűncselekmény, amelynek a gyanúja minden kétséget kizárólag felmerült, annál is inkább, mivel fokozott nemzetközi figyelem kíséri az ügyészség ez irányú tevékenységét.
Köszönöm szépen, és várom a legfőbb ügyész úr válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem