DR. BÁNK ATTILA
DR. BÁNK ATTILA
DR. BÁNK ATTILA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Ha az ember a most tárgyalandó 5061-es előterjesztést kézbe veszi, az első közvetlen benyomása az, hogy ez egy hatalmas munka, több mint 300 szakasz; az általános indokolással együtt közel 400 oldalas anyagot kaptunk kézhez, ami a büntetőeljárási törvény módosításáról szól, és azt gondolom, hogy talán a három-négy hete folyó vitában először hadd köszönjem meg ezt a hatalmas munkát az előterjesztő minisztériumnak és apparátusának ugyanúgy, mint azoknak, akik részt vettek ennek a szakmai munkának az előkészítésében.
A második kérdés, ami természetesen abban a pillanatban felvetődik ezzel kapcsolatosan, és amelyet itt hallottunk, különösen ellenzéki hozzászólók által megfogalmazva, hogy szükség volt-e erre a hatalmas munkára, egyáltalán szükség volt-e ennek a törvénytervezetnek a benyújtására. Erre az a válasz, az a természetszerű válasz, megismerve a törvényjavaslatban foglaltakat, hogy természetesen igen.
Úgy gondolom és egyetértek vele, hogy a törvényjavaslat időszerű volt, szükségszerű volt, és úgy gondolom, hogy a szakma és a mai kormánypártok mellett remélhetőleg az ellenzék igen tisztelt képviselői is belátják, hogy a korábbi, 1998. évi XIX. törvény, a büntetőeljárási reform abban a formában, ahogy akkor elfogadásra került, bevezethetetlen; és hogy még ennél is kicsit határozottabb kifejezést használjak: alkalmatlan volt erre. Így hát a törvény megalkotása és benyújtása időszerű volt, és azt kell mondanom, hogy a legutolsó pillanatban történt az eseményekhez képest, hiszen meg kellett akadályozni abban a formában a bevezetését, ahogyan azt az 1998. évi XIX. törvény tette.
Tisztelt Képviselőtársaim! A büntető igazságszolgáltatásnak, amelynek legfontosabb szabályait a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvény tartalmazza, kényesen kiegyensúlyozottnak kell lennie. Az egyik oldalról az állam büntetőjogi igényét, tehát a bűncselekmények minél jobb és minél gyorsabb felderíthetőségét is segítenie kell, a másik oldalról viszont - és legalább ilyen fontos szempont - nem szabad elfeledkezni a jogállamiság talán legfontosabb biztosítékát jelentő, az egyént védő garanciális szabályokról. Ez a törvény tulajdonképpen ennek megfelel.
Az előző törvény, tehát az 1998-as törvény tárgyalási vitájában - amelyben volt szerencsém személyesen is részt venni, több mint négy éve - megdöbbentő válaszokat kaptunk, kaptam én magam is az azzal kapcsolatos felvetésünkre, hogy az a törvény, amelyet most módosít a jelenlegi, túl bonyolult, jelentős intézményei pedig teljesen idegenek a magyar és a kontinentális jog hagyományaitól, és ráadásul az akkor ott bevezetni szándékozott új intézményeket eleve úgy szabályozta a törvénytervezet, hogy - mint azt azóta egyébként a gyakorlat is bebizonyította - alig alkalmazhatóak voltak.
Régi vita tárgya, és itt Gyimesi képviselőtársam is említette, hogy kinek készül egy törvény. Minden tiszteletem, minden tiszteltünk a szakma legszűkebb tudós köreinek, de a törvény a teljes lakosságot, a társadalmat kell hogy szolgálja; érthetőnek kell lennie, de főleg végrehajthatónak, méghozzá a jogalkalmazás legalacsonyabb szintjén működők számára is érthetőnek és alkalmazhatónak kell lennie. Az előző törvény, amelyet a jelenlegi módosítás megváltoztat, éppen ebben hibázott nagyot, hogy a szakma nem fogadta el, és alkalmazhatóságával folyamatosan gondok jelentkeztek, gondokat jeleztek.
(14.50)
Az előző törvénynek tehát a bonyolultságán túl éppen az volt a legfontosabb hibája szerintem, hogy magára nézve, a szakma képviselői számára volt alkalmazhatatlan, és ebből a szempontból a most tárgyalandó törvénytervezet jelentős változásokat hoz.
Összegzésre került már ellenzéki, de kormánypárti képviselők részéről is az előttem szólók által, hogy tulajdonképpen miről is szól tulajdonképpen a törvénytervezet; valóban három csoportra oszlik az én meglátásom szerint is. A törvénytervezet egyik csoportja az, amely arról rendelkezik, hogy az 1998 márciusi elfogadásától kezdődően a hatálybalépésig majdnem öt év telik el. Ezen idő alatt több olyan törvény született, amelyeket a hatályos büntetőeljárási törvénybe kell belefoglalni, kodifikálni, tehát szükséges átvezetni egy egységes szerkezetben. Erről szól a törvény egyik része.
A módosítások másik része a Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának korábbi állásfoglalásait emeli törvényi szintre.
Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a módosításoknak ez a köre egy újfajta modern jogászi gondolkozásmódot villant fel, hiszen így a Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiumának korábbi állásfoglalásai kodifikációra kerülnek.
A harmadik csoport a törvény alapkoncepcióját - vélhetően erről lesz a legnagyobb vita - és egyes meghatározó jogintézményeit érinti, így a bírósági tárgyaláson a felek általi kihallgatásos rendszert is többek között, amelyet eddig valamennyi hozzászóló képviselőtársam említett.
Azt gondolom, hogy itt álljunk meg egy pillanatra, hölgyeim és uraim, mert hiszen a szabályozásnak ez a része, amely a most tárgyalandó törvényjavaslatban van, azt mutatja számomra, hogy hazánkban ma még nem dőlt el az a vita, hogy teljesen maradjon-e a több évtizedes megszokott eljárási rendszer, vagy térjünk át valamilyen más, kimondva-kimondatlanul az angolszász rendszerben megszokott elvekre és eljárási módokra.
Álláspontunk szerint a jelen törvényjavaslat és főleg annak általános indoklása elsődlegesen összességében szerencsésen nyúl ehhez a kérdéshez, a fokozatosságot, a fontolva haladást próbálja elfogadtatni, hiszen az nem egy helyes álláspont, hogy egy ilyen kérdéskörben, amely valamilyen módon - sértettként, tanúként, netalántán terheltként - mindenkit érinthetne, néhány évenként teljesen új és egyébként egymással homlokegyenest ellenkező szabályok kerüljenek bevezetésre.
Az általános vitában nem szokás és nem illik megjegyzéseket tenni a törvény egyes szakaszaival kapcsolatosan, azonban az elmúlt húsz év büntetőjogi praxisa és a két ciklusban töltött törvényhozói munka, úgy gondolom, feljogosít engem arra, hogy néhány - teljesen a törvényhez kapcsolódó - észrevételt tegyek.
Megértem, és azt gondolom, hogy ma mindenki megérti, hogy nem vonhatjuk ki magunkat a terrorcselekmények, a szervezett bűnözés felháborító megjelenési formáinak hatása alól, de persze mindenkinek tudnia kell azt is, hogy Magyarországon a polgárokat érintő ügyek alig mérhető részét képezik ezek a cselekmények, és a polgárok döntő többségét a mondhatni hagyományos, több évszázada jelen lévő bűncselekmények - lopás, rablás s a többi - érintik személyükben. Ugyanakkor tudom azt, hogy nem lehet kivonni magunkat ezen elítélendő cselekmények hatása alól, és természetes is. (Zaj a karzaton.) Megvárjam, míg befejezik, elnök asszony?
