DR. FENYVESSY ZOLTÁN
DR. FENYVESSY ZOLTÁN
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Szokatlan helyzet állt elő azáltal, hogy részben olyan törvény módosítására kerül sor, amely még hatályba sem lépett. Ennek persze pozitív és negatív megközelítése is lehet, de most ennek az elemzésétől eltekintek. Eltekintek azért, mert egy igen nagy léptékű, igen nagy mértékű és nagy jelentőségű módosítási javaslat van előttünk, az idő pedig rövid ahhoz, hogy belemenjünk még abba is, hogy pozitív vagy negatív egy, még hatályba nem lépett törvényt módosítani.
A törvényjavaslat lényegét illetően megpróbálok néhány, általunk problémásnak tekintett elemére rámutatni a javaslatnak. Messze vezet, és az igazságszolgáltatási szerkezetbe is bele kellene menni ahhoz, hogy lássuk, problémás lehet az, hogy az ügyész a nyomozása során bármely nyomozási cselekmény elvégzésére utasíthat más szervet, azok nyomozását felügyelheti, de az ő nyomozását nem felügyeli más szerv, legfeljebb az ügyész saját felettese, de más külső szerv nem. Ez persze már megint belemegy abba, hogy célszerű-e az ügyészséget önálló szervezetként megtartani vagy pedig valamilyen felügyelet alá helyezni. Szerintem igenis szükség lenne a minisztériumi felügyeletet visszaállítani.
Nem tekintjük egészen kimunkáltnak a javaslatnak azt a részét, amelyben a védő hivatalból történő kirendeléséről szól, amire akkor kerülhet sor az előterjesztés szerint, ha ezt az igazságszolgáltatási szerv a terhelt érdekében szükségesnek tartja. Ez egy gumijogszabály, amely így önmagában bizonytalansági tényezőt hordoz. Túl általános a javaslatban meghatározott indokoltság megjelölése. Az okokat pontosabb megközelítéssel, a feltételek behatárolhatóbb megjelölését szükséges a törvényben rögzíteni, mert ennek akár az egész eljárásra kiható következményei lehetnek, hogy mikor kell vagy mikor nem kell a terhelt érdekében kirendelni védőt.
Nagyon fontos új elemnek tartjuk a tanúk írásbeli vallomásának lehetővé tételét. Igen sok esetben tapasztalhattuk, hogy azért maradnak el tárgyalások, mert a tanú - most a szándékos időhúzó magatartásról, távolmaradásról nem is beszélek - betegsége, külföldi útja vagy más hasonló igazolt s valós ok miatt van távol. Az ilyen esetek az írásbeli tanúvallomással megoldhatók, ezáltal az eljárás ideje lerövidíthető. Természetesen gondoskodni kell arról, hogy hiteles legyen az a tanúvallomás, hogy azt a tanú valóban saját maga, minden kényszer nélkül tette, tehát meg kell teremteni azokat a feltételeket, hogy az írásbeli tanúvallomás a bíróság számára elfogadható, olykor akár perdöntő is lehessen. Meg kell gondolni, hogy közjegyző előtt vagy milyen módon tehesse a tanú ezeket a nyilatkozatokat.
Gondot okoz számunkra a tolmács igénybevételének a szabályozása is. Ebben a részben ráadásul megjelenik egy olyan fogalom, amellyel nem tudunk mit kezdeni, ez a regionális nyelv megfogalmazása. Ez óvatos, de nem konkrét meghatározás. A szövegben az általa ismert nyelv, tehát a fél által ismert nyelvmeghatározás szerepel, de hogy ezt milyen szinten kell ismerni, ez már nem egyértelmű. A regionális nyelv divatos, de nem konkrét meghatározás, pontatlan is. Hol, melyik területen, mit tekintünk regionális nyelvnek? Akkor ezt meg kellene határozni, ha már ilyet megengedünk használni.
Külön kérdés a tolmácsdíj rendezetlen állapota, amelyet külön jogszabályban, kormányrendeletben, miniszteri rendeletben már sok évvel ezelőtt szabályozni kellett volna. Ez idő szerint a gyakorlat azt mutatja, hogy minden tolmács annyi díjat jelöl meg, amennyit jónak lát. Kinevezi az általa tolmácsolt nyelvet ritka nyelvnek, ebből következően magasabb tarifát határozhat meg. Beszámítja a tolmácsdíjba a bíróságra utazásának költségét, máris tizen-, huszonezer forint tolmácsdíjat számol fel, a bíró pedig erre vonatkozó jogszabály hiányában megállapítja és kiutalja a tolmács által megjelölt összeget.
Ebből a rendezetlen helyzetből következően javasoljuk a tervezetet kiegészíteni egy mondattal, ez így szólna: "A tolmácsdíj összegének meghatározásáról külön jogszabály rendelkezik." Persze, ennek a külön jogszabálynak is hatályba kellene lépnie a jelen anyaggal együtt.
A javaslat 82. §-ában a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésének feltételei túl általánosan megfogalmazottak; kicsit hasonlít a nehéz gyermekkorra való utaláshoz. Egyes vádlottak budai villái ugyanis igen alkalmasak a lakhelyelhagyási tilalomra és a házi őrizetre, ott kellemesen érezheti magát még ilyen helyzetben is, más vádlottak nyomorúságos környezete, egészségtelen lakásai nem alkalmasak erre. Ezért is indokolt a tartalmi tényezők megközelítőbb meghatározása, amelyek az esetlegességeket kizárják. Konkrétabb törvényi meghatározással differenciáltabb megfogalmazás szükséges, indokolt lenne továbbá bizonyos, a törvény által meghatározott esetekben a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló személynek az ismeretkörével és a baráti társaságával való kapcsolattartását is szabályozni.
Alapelvként szükséges leszögezni, hogy mind a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló, mind a házi őrizetes gyanúsított, terhelt, vádlott státusa speciális. A büntetőeljárás hatálya alatt álló személy az előzetes letartóztatást, annak összes joghátrányával együtt "váltotta meg". Ebből következően a személyiségi és más jogainak gyakorlása, illetve korlátozása is közelebb áll a fogva tartottakéhoz, mint az átlagpolgáréhoz.
A házi őrizet elrendelésének esetén a lakhely elhagyásának okát a tervezet nagyon lazán határozza meg. Azt mondja, hogy a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása az, ami meghatározza, hogy mikor szükséges ezt elrendelni, ez azonban életviteltől függően alakul. Egyes őrizetesek esetén napi bevásárlás ürügyén az italboltot, mások esetén a teniszpályát, azt követően a szaunázást, és sok egyéb mást is jelent a mindennapi szokásos életvitel. Fontos, hogy a házi őrizet intézménye tartalmában feleljen meg a célnak, és ne a ref-es múltra emlékeztessen. Ez esetben is konkrétabb meghatározásra, majdhogynem taxatív felsorolásra lenne szükség.
Ha a terhelt mozgását nyomon követő technika alkalmazásához a terhelt hozzájárulása szükséges, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy a hozzájárulás hiánya a kijelölt hely elhagyását is jelentheti, végső soron a házi őrizet által elérni kívánt célt veszélyeztetheti. Ismerve több ország azonos vagy hasonló jogintézményét, mégis arra kell utalnom, hogy a hazai bűnözés ijesztő emelkedése, az egész ország közbiztonságát veszélyeztető volta miatt az eljárási szabályok szigorítására szükség van, mert ez is hozzájárulhat a bűnelkövetések visszaszorításához.
(15.40)
Amennyiben a terhelt mozgását nyomon követő technika alkalmazása indokolt, szükséges, hogy alkalmazásának indokoltságát a törvény határozza meg, és amennyiben a terhelt nem járul hozzá, az a magatartás az előzetes letartóztatás elrendelését vonja maga után.
Szükségesnek tartjuk a törvényben rögzíteni, hogy mind a lakhelyelhagyási tilalom, mind a házi őrizet ellenőrzéséből és más tevékenységekből eredő költségek mint bűnügyi költségek a vádlottat terheljék. Mindkét szükségintézkedéshez érzékelhetően óvatosan, bátortalanul, félve nyúl a törvényhozó. Ebből következik, hogy félmegoldások születnek.
A javaslat 87. §-ában a törvény előtti egyenlőség alapelve kíván kiemelt hangsúlyt. A büntetőeljárásnak az úti okmányok elvételére vonatkozó szabályai remélhetőleg mindenkire, a bécsi patinás kávéház teraszán kávéját kortyolgató és eközben verseket fabrikáló urakra is vonatkozni fog. Érdemben a 87. § (3) bekezdésében megfogalmazott "indokolt kérelem" helyett "rendkívül indokolt kérelem" szűkítés lenne helyénvaló.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a törvénytervezet megszövegezése óta olyan események történtek a világban, amelyek a bűnözés elleni küzdelem fokozását kívánják meg.
A technika fejlődése hozta magával "a számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok megőrzésére kötelezés" című új fejezetet. Természetesnek tartjuk annak megjelenését, üdvözöljük is, de a szabályozást több ponton is kérdésesnek, kétségesnek, nem pontosan kidolgozottnak tartjuk.
Először is: a megőrzésre kötelezés kérdésköre. Vajon megvannak-e az ehhez szükséges anyagi, technikai és személyi feltételek? Ha nem: miből teremti azt meg a megőrzésre kötelezett? Mivel a megőrzésre kötelezés a bűncselekmény felderítése és a bizonyítás érdekében történhet, furcsának tűnik, hogy az legfeljebb három hónapig tarthat. Ismerve a nyomozás gyakran elhúzódó eljárását, egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy a három hónap minden esetben elég lesz. Ráadásul a tervezetben hosszabbításra nincs is lehetőség.
Még kiforratlanabbnak érzem a megőrzésre kötelezés megszüntetése utáni helyzetet. Nem tisztázott, hogy a megőrzésre kötelezett a megszűnést követően mit tehet az adatokkal. Visszaadja azt az őrzést elrendelőnek? Megsemmisítheti? Az őrzési kötelezettség megszűnésével bárki, például akiről az adatok szólnak, hozzáférhet az adatokhoz? Azok átmásolhatóvá válnak? Vagy az őrzésre kötelezett e kötelezettsége megszűnése után azt tesz az adatokkal, amit akar? Nem ártana még egyszer átgondolni ezt az új fejezetet, mert a jelenlegi formájában sok gondot okozhat majd a gyakorlatban.
A javaslat 132. § (2) bekezdésében a kábítószeres gyanúsított ügyében a gyógyító folyamat megkezdésére a vádemelésig egy évi időtartamban meghatározott halasztás indokolatlanul hosszú szerintünk. A terápia hat hónapi időtartamot vesz igénybe. Az a gyanúsított, aki a kezdő időponttól számított hat hónapon belül nem kezdi meg a kezelést, abból önmagában a szándék hiányára, illetve az esemény meghiúsulására lehet következtetni. Az indokolatlanul késlekedő gyanúsított esetében nem állapítható meg az sem, hogy milyen komolysággal veszi azt, mit tesz meg vagy mulaszt el az eredményesség érdekében. Ha a javasolt hat hónap alatt a gyanúsított nem kezdi meg a gyógykezelést, akkor a fenti indokoktól nyomósabb ok az, hogy egészségi állapota ez idő alatt rohamosan romlik, kábítószer-függősége még fokozottabbá válik, és ennek következtében is a gyanúsított még kevésbé szánja rá magát a kezelés megkezdésére. Ezekből a tényekből és okokból következően indokolt lenne a vádemelés egy évre halasztott időtartamát hat hónapra csökkenteni.
Egy ideje ismert már a kábítószerrel visszaélést elkövetőknek az a magatartása, hogy a lebukásukkor rögtön vállalják a gyógykezelésen való részvételt, amivel elkerülik a vádemelést. A többségüknek ezután természetesen esze ágában sincs gyógykezeltetnie magát, a maguk részéről a vállalást elegendőnek tartják. Ezért üdvözöljük a tervezetnek azt az előírását, hogy ha ilyen esetben az elkövető nem tudja okirattal igazolni, hogy legalább hat hónapig részt vett a gyógykezelésen, akkor az ügyésznek vádat kell emelnie. Nem gondolkodhat rajta, nem mérlegelhet, hanem vádat kell emelnie. Az elkövető ez esetben nem mentegetőzhet, hogy miért nem vett részt a gyógykezelésen, annak sincs jelentősége, hogy mire hivatkozik, mivel akarja kimenteni magát; a lényeg az, hogy az ügyész részére kötelezővé válik a vádemelés.
A számítástechnikai adatmegőrzéshez hasonlóan szintén a technika fejlődése tette lehetővé, az eljárásban részt vevőknek pedig a védelme tette szükségessé a tárgyalás tartása zárt láncú távközlő hálózat útján szabályozását. A tervezetben megfogalmazott okok kétségtelenné teszik ezen új forma bevezetésének indokoltságát, de annak széles körű alkalmazását ma nehezen tudjuk elképzelni, látva jó néhány bíróság jelenlegi technikai felszereltségét. Nem tartjuk helyesnek a tervezet ezen fejezetének azt a részét, hogy a tárgyaláson jelen lévők és azon részt vevők láthassák az elkülönített helyiségben kihallgatott tanút. Ez sokakat elriaszthat a tanúskodás vállalásától, még akkor is, ha személyazonosságának megállapítására alkalmas egyedi tulajdonságai, például arcvonásai, hangja a közvetítés során technikailag torzíthatók lesznek. A tanúban ugyanis felmerülhet, hogy mi lesz, ha mégsem torzítják ezeket a jellemzőit, és felismerhetővé válik, kitéve ezáltal a bűnözők vagy a szabadlábon lévő cimboráik, családtagjaik bosszújának. Inkább nem fogja vállalni a tanúskodást vagy nem tesz terhelő vallomást, félve a megtorlástól. A tervezetben lehetségesként szabályozott torzítást jó lenne általánossá tenni.
Csökkentheti a bírák leterheltségét, és ezáltal gyorsíthatja az eljárásokat, hogy a bírósági titkárok a jelenleginél több feladatot láthatnak el, vehetnek át a bíráktól; például az előző esetben az elkülönített helyiségben lévő személy mellett, más esetekben jogosultságot kapnak az eljárás felfüggesztésére, és így tovább.
Nem vagyunk meggyőződve arról, hogy helyes a tárgyaláslemondás lehetővé tétele a nyolcévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekménynél is, amikor az elkövető a bűncselekményt bűnszervezet keretében követte el. Hiszen egy tárgyaláson a bűnszervezetről esetleg sok minden kiderülhet, míg ettől mentesül akár egy lopás felderítésének a segítésével is. A tervezetben ugyanis nincs szó arról, hogy milyen súlyú bűncselekmény felderítéséhez való segítés esetén van helye a tárgyalásról való lemondásnak. Ezt célszerűnek látnánk még egyszer átgondolni.
Indokoltnak tartjuk, hogy ha a vádlott indokolatlanul ismételten nem jelenik meg a tárgyaláson, a tárgyalás emiatt ne hiúsuljon meg, és viselje annak a következményeit. Ebből következik, hogy nem helyeseljük a tervezetnek azt az ide vonatkozó szabályozását, hogy ha egy újabb tárgyaláson a vádlott megjelenik, akkor a távollétekor már kihallgatott tanút és a meghallgatott szakértőt újra meg lehet idézni, és ismét kihallgathatják, illetve meghallgathatják őket. A vádlott az ő tanúvallomásukat, illetve szakvéleményüket megismerheti az iratokból, indokolatlannak tartjuk a vádlott negatív magatartása miatt a tanút vagy a szakértőt újra zaklatni.
Összefoglalva: valóban elismerve, hogy óriási munka van az anyagban, és igen nagy ívű a tervezett változtatás, e módosítások többségét el is fogadjuk és helyeseljük. Bár jó néhány kérdésben módosítást látunk szükségesnek, magunk is fogunk előterjeszteni módosításokat, az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartja a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportja. Remélhetően fog annyit változni, hogy a végszavazásnál is el tudjuk fogadni, szeretnénk ugyanis elfogadni a változásokat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)
