DR. JÁNOSI GYÖRGY
DR. JÁNOSI GYÖRGY
DR. JÁNOSI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A felnőttoktatás, felnőttképzés napjainkban társadalmi gyakorlat. A föld fejlettebb részein jelenleg több felnőtt vesz részt a szervezett képzésben, mint gyermek. Az Egyesült Államokban a felnőttek 52 százaléka, Svédországban 54 százaléka, Németországban 45 százaléka a különböző felnőttképzési programok résztvevője.
A felnőttoktatás emancipációja egyszerre eredménye és gerjesztője a technikai innovációnak, mutatója a gazdaság szerkezetének, a társadalom nyitottságának, az emberek közötti esélyegyenlőségnek. Az UNESCO ötödik, hamburgi felnőttoktatási konferenciája óta a világ a felnőttképzést a XXI. század kulcsának tekinti.
A korszerű európai uniós szakirodalom a felnőttképzést három fő csoportra osztja: az általános felnőttoktatásra, az iskolarendszerű felnőttoktatásra és a szakképzésre. Mit takarnak e fogalmak? Az általános képzésbe a kulturális, irodalmi, művészeti, zenei, történelmi, az egészséggel és életmóddal kapcsolatos, az állampolgári és politikai ismeretekkel érintkező, az idegen nyelvi, valamint a vallással, hitélettel összefüggő képzéseket sorolják. Az iskolarendszerű képzésen belül az alsó- és középfokú, valamint felsőoktatást mint a felnőtt korban megszerezhető tudást és végzettséget, mint a második esély, második út iskolarendszerét értelmezik. Végül a szakképzés keretében a szakmai alap-, át- és továbbképzés fogalmait tisztázzák.
A felnőttoktatásban való részvétel az UNESCO ajánlása szerint alapvető emberi jognak minősül. Ugyancsak az UNESCO hamburgi konferenciája ajánlásokat tett a kormányoknak azzal, hogy megfogalmazta a felnőttoktatás különös célcsoportjait: a pályakezdő munkanélküli fiatal felnőttek, az egészségük miatt korlátozottak és hátrányt szenvedők, a gyermekeiket egyedül nevelő nők, az elítéltek, a diszkriminált etnikai csoportok, ezen belül az európai cigányság, a vándorló életmódot folytatók rétegei.
Valamennyi uniós tagállamban törvények szabályozzák a felnőttoktatást, középpontjukban a hozzáférés és a szabad képzésválasztás, illetve az állami garanciák állnak. Rögzítik a felnőttoktatás sokszínűségét, meghatározzák az élethosszig tartó tanulás garanciáit.
A Magyar Köztársaság kormánya által előterjesztett törvényjavaslat a felsoroltakkal nem harmonizál. Megkerüli a leglényegesebb kérdéseket, elsősorban a hatalom beágyazását és az állami ellenőrzés kiterjesztését kívánja megvalósítani. Mindezek következtében nem tud a törvénytervezet kidolgozásában részt vevők szakmai korlátain túllépni. A törvényjavaslat az iskolarendszerű felnőttoktatást, a felnőttkori egyetemi és főiskolai képzést nem tekinti felnőttoktatásnak, pedig az életkori elv alapján a nappali tagozatos önköltséges képzés is felnőttoktatásnak tekinthető.
Jelenleg Magyarországon a felnőtt lakosság 2 százaléka, mintegy 250 ezer fő tényleges analfabéta. Különböző elemzések és kutatások a funkcionális analfabéták, töredék iskolai végzettségűek arányát a lakosság 20-25 százalékára teszik. Melyik törvény foglalkozik ezzel a problémával? Az alulképzettek és az iskolai tudás által kevésbé érintettek zöme a cigányságból rekrutálódik. Az ő felzárkózásuk és gazdasági-társadalmi folyamatokba való bekapcsolódásuk legfőbb akadálya a műveletlenség és iskolázatlanság. Ezzel a gonddal nem a felnőttképzési törvénynek kellene foglalkoznia?
Az egész világon előtérbe került az egészségnevelés, a prevenció. A német felnőttoktatási kínálat 30 százaléka ezzel foglalkozik. A felnőttképzési törvénynek nálunk nem lenne ez a feladata?
Az emberi tőkébe való beruházás elméletének gyakorlati megvalósítására vállalkozott az angol kormány választási programjában. A tudástőke karbantartására bevezették a felnőttkori tanulási vouchert. Az új kormány hatalomra kerülése után a támogatás megvalósult.
Bush amerikai elnök programja 1500 dollárt szánt fejenként a felnőttek tanulására. A választási programból élő törvény lett.
A most előterjesztett törvényjavaslat lényegében semmilyen állami garanciát nem ad és nem vállal, kijelenti magáról, hogy kerettörvény.
A bevezetőben a törvénytervezet szinte szinonimaként kezeli a felnőttkori tanulás és felnőttképzés fogalmát, ami szakmai, pedagógiai aspektusból kifogásolható. A felnőttkori tanulás fogalma sokkal kiterjedtebb, mint a felnőttképzésé. Ennek a fogalomzavarnak a következményei visszaköszönnek a későbbiekben. Perifériára kerülnek az önművelést szolgáló, nem feltétlenül bizonyítványt adó tanulási formák, amelyek ezáltal kiszorulnak a támogatott képzések köréből.
További értelmezési zavart jelent a felnőttképzés formáinak felsorolása. Úgy vélem, nincs világos besorolási szempont, hiszen kimaradnak belőle azok a képzések, amelyek részben vagy egészben államilag finanszírozottak, így például a felsőoktatási intézmények állami finanszírozású levelező képzései. Ugyanakkor ezen az alapon felnőttképzésnek minősülhetne a nappali tagozatos költségtérítéses hallgató képzése, mivel ő is megfelel a felnőttség törvényi definíciójának.
A lényegi különbség a felnőtt életszituációjában, a felnőttképzés szervezeti formáiban, módszereiben van és nem abban, hogy fizet vagy nem a képzésért. E szempont figyelmen kívül hagyásából következik az, hogy a törvény nem foglalkozik annak meghatározásával, ki és milyen kompetenciákkal lehet oktató a felnőttképzésben. Nincs utalás arra, hogy a képzők képzését is meg kell szervezni, a próba szerencse alapon történő oktatást fel kell váltani az andragógiai kompetenciákon alapuló tanítással.
Mivel a tervezet önmagát élesen elhatárolja a közoktatástól, az sem világos, hogyan kerül a felnőttképzési intézmények regisztrálása az OKÉV-ek hatáskörébe.
A felnőttképzési törvény kulcsfontosságú vezérlő elve kell hogy legyen az új ismeretek és készségek hozzáférésének biztosítása mindenki számára. Az európai joggyakorlat és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata értelmében a célkitűzés a tanuláshoz való egyetemes és folyamatos hozzáférés biztosítása, a tudás társadalmában szükséges ismeretek és készségek megszerzése céljából. A XXI. század Magyarországában ez az állampolgári cselekvés és foglalkoztathatóság nélkülözhetetlen alapja.
Az új alapismeretek és készségek a tudásalapú társadalomban és gazdaságban való tevékeny közreműködéshez nélkülözhetetlenek, melyek a munkaerőpiacon, a civil közösségekben, demokráciában eligazodni tudó, identitástudattal rendelkező ember jellemzői. Megtanulni tanulni, a változásokhoz való alkalmazkodás és a hatalmas információs áramban való eligazodás ma már általános készség kell hogy legyen, amellyel minden embernek rendelkeznie kell. Mindenki számára döntő fontosságú e képességek biztos alkalmazása, de ez csak az egész életen át tartó tanulás folyamatának kiindulópontja.
(20.40)
A formális oktatási és képzési rendszerekben, amennyire lehetséges, biztosítani kell, hogy minden egyén megszerezhesse, felfrissíthesse és szinten tarthassa a megkövetelt ismereteket és készségeket. Ugyanígy alapvető jog a kulturális életben, a közművelődésben való szabad részvétel, a művészetek élvezete, az új tudományos ismeretek megszerzése, ami a nem formális tanulás színterein elsajátítható tudás. Erről a felnőttképzési törvény - számunkra elfogadhatatlan módon - igazán említést sem tesz.
A törvény összességében nem tér ki a különböző képzési formák - levelező képzés, távoktatás - részletes szabályozására sem. Pedig vannak bizonyos képzési sajátosságok, amelyek megkövetelik a részletesebb kidolgozást. Ezek között legfontosabb a virtuális intézmények helyzete. A hagyományos és virtuális képzések körében nyilvánvalóan külön kell bontani az akkreditációt, az utóbbiak minősítése teljesen más szempontrendszert követel meg. A távoktatási, nyitott képzési programokban külön vizsgaközpontok is megjelennek, amelyekben nem folyik képzés. Ezek akkreditációjának helyzete, valamint működése még inkább eltérő.
A törvénytervezet kitér a felnőttképzés alapvető funkciói közül az alapképzésre és a kiképzésre, bár jórészt a szakképzés tárgykörébe próbálja utalni azokat. Ugyanakkor nem említi a szakmai felnőttoktatást, továbbképzést és a szabályozási hatásköröket inkább a gazdasági és munkaerőpiac politikai összefüggésébe helyezi. A felnőttképzési törvény azon túl, hogy utalást tesz a közoktatásról szóló törvényre, egyszer sem foglalkozik a második esély iskolarendszerével. A szakképzés központú törvénytervezet az iskolarendszerű felnőttoktatást, az iskolai végzettségek felnőtt korban történő megszerzését biztosító felnőttoktatási intézményrendszert még felszínesen sem érinti. Megelégszik a közoktatási törvény 78. §-ában meghatározottakkal annak ellenére, hogy a felnőttoktatási struktúrában a második esély iskolarendszere az általános oktatással és a szakképzéssel is egyenrangú szerepet tölt be.
Kérdés emellett, hogy a törvénytervezet miért nem foglalkozik a népfőiskolai rendszerrel, valamint az egyházi, vallási alapokon szerveződő felnőttoktatási formákkal. Jellegénél és képzési profiljánál fogva ezek egyike sem illeszthető be a jelenleg érvényesülő törvényi koncepcióba azáltal, hogy programjuk alapvetően nem kimeneti szabályozású, nem munkaerő-piaci vagy szakképzés, éves szinten képzési tervvel nem feltétlenül szabályozható. Tevékenységük a törvénytervezet szakmai kritériumaival nem mérhető, személyiségfejlesztő, identitás- és hagyományőrző, kulturális értékeket közvetítő, ám a felnőttoktatás rendszerén belül így is kulcsfontosságú funkciókat látnak el.
Összefoglalva: a törvénytervezet csupán a felnőttképzés egy területét, a szakképzést emeli ki, így szó sincs arról, hogy átfogóan szabályozná a felnőttképzés hazai gyakorlatát. A törvénytervezet szerint létrehozandó, a felnőttképzés irányítását és koordinálását végző szervezeti modell nem tükrözi a szakmai orientációt. A szervezeti struktúra számos ellentmondást hordoz, nemcsak a szakmaiság elvét, de a felnőttoktatás és -képzés lényegéből fakadó tényezőket sem veszi figyelembe. Végül nem értelmezi, ezért kerettörvénynek sem jó a civil szféra felnőttoktató és -képző szerepét, a kultúra világának elhanyagolásáról nem is szólva.
A törvény gyakorlatilag egy második szakképzési törvény. Célja a lajstromozás, az állami kontroll erősítése, a miniszter által kinevezett tanács politikai irányíthatóságának törvényi biztosítása. Ilyen körülmények között az akkreditáció sem lehet más, mint a minőség álarcában működő politikai kontroll. Véleményünk szerint a törvénytervezet jelentős és alapos átdolgozást igényel, melyet szakmai fórumoknak kellene megvitatni, mert ebben a formában az nem felel meg az európai uniós normáknak.
A sors fintora, hogy e törvény tárgyalása után egy olyan törvénytervezetre térünk át, amely a mi megítélésünk szerint összhangban van az európai uniós normákkal, ezért a mi számunkra támogatható és elfogadható törvényjavaslat. A felnőttképzési törvény azonban nem ilyen, jelenlegi formájában a Magyar Szocialista Párt számára ezért elfogadhatatlan.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
