BÁRSONY ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Idézet következik: "Az egyházak küldetésüknél fogva nincsenek hozzákötve semmilyen kultúrához, semmilyen politikai, gazdasági vagy társadalmi rendszerhez, ezért az egyház mint ilyen, egyforma távolságban van a politikai érdekeket megjelenítő csoportoktól. Éppen ezért nem gondolom azt, hogy az egyházak elvárják a bábáskodást a kormánytól vagy a politikusoktól. Ami a tulajdont illeti, mégis az a helyzet, mintha Magyarországon más tulajdonos, mint a parasztok és az egyház nem lett volna, következetesen kimaradnak a munkásegyletek, és sorolhatnám tovább más világi egyesületek példáját. Úgy gondolom, hogy semmi elvi alapunk nincs arra nézve, hogy ilyen természetű és ilyen logikájú törvénykezésbe bocsátkozzunk bele." Az idézet Orbán Viktortól és egy fideszes képviselőtársától való. (Sasvári Szilárd: Ti vertétek szét!) Úgy gondolom, hogy a szavak és a tettek olyan távolságban vannak egymástól, amelyeket ebben a Házban elég nehéz leírni.
Ami pedig a szavak és a tettek különbözőségét illeti, elhangzott a "tisztességes munkáért tisztességes bér"-re való utalás. Éppen ezt a paragrafusát nem tetszettek ratifikálásra benyújtani ide, a parlamentbe! Továbbá egy korrupcióellenes konvenció, amelyet az ENSZ fogalmazott meg, éppen az önök kormányzása alatt véletlenül kimaradt a ratifikálásra előterjesztett egyezmények sorából.
A szavak és a tettek ellentéte önmagáért beszél.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Gyér taps! - Derültség.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem