MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. 1986. december 5-én és 6-án, a forradalom harmincadik évében egy budapesti magánlakásban, pontosabban Eörsi István lakásában nem hivatalos konferenciát tartottunk a forradalom előzményei, alakulása és utóélete címmel, amelyen nemcsak ellenzéki és '56-os személyiségek, egykori forradalmárok, de az akadémiai, a tudományos és az állami szférában állást betöltő hivatásos történészek is részt vettek néhány író társaságában, valamint '56-ban a másik oldal prominens képviselője, Hegedűs András szociológus, akkori miniszterelnök, s valamennyien nem csekély civil kurázsiról tettek tanúbizonyságot. A konferenciát Donáth Ferenc kezdeményezte és kezdte szervezni még '86 elején; sajnos kora nyáron meghalt. Ez volt az első alkalom, hogy Magyarország területén '56-ról többoldalú, tudományosan megalapozott vita zajlott. A konferenciáról csak külföldi orgánumok adtak elismerésük jeléül számot.
Négy vitaindító előadás hangzott el. Az egyiket, "Alulról jövő és spontán mozgalmak a forradalomban" címmel én tartottam. Ennek végén mondtam el az alábbi összegzést a forradalomról, amelyet Szabó Miklóssal közösen fogalmaztunk, és amelyet ma is mérvadónak tartok:
1956-ban forradalom és szabadságharc volt Magyarországon, amely a magyar történelem nagy forradalmainak sorába tartozik.
Nagy forradalomnak azokat a népmozgalmakat tekintjük, amelyek a magyar társadalom összes alapvető rétegének politikai akaratát hosszú távra kifejezték, amelyek olyan szélességű és mélységű társadalmi igényeket fejeztek ki, hogy a győztes reakció, illetve ellenforradalom is kényszerült figyelembe venni és legalább töredékét megvalósítani, s amelyek jelentős nemzetközi hatást gyakoroltak.
1956-ban, miként 1848-ban, egységben léptek fel a hazafias nemzeti és a demokratikus progresszív erők. Történelmileg 1956 ebben a tekintetben előrelépést is jelentett abban az értelemben, hogy a magyar történelemben először lépett fel nemzeti követelés tisztán és kizárólag felszabadító tartalommal, megfelelvén Illyés Gyula kritériumának: csak jogot védett, anélkül, hogy jogot - kisebbségek, együtt élő etnikumok és más nemzetek jogát - sértette volna.
Az 1956-os forradalom azon túl, hogy nemzeti és demokratikus volt, népforradalom volt a szó klasszikus értelmében. A néptömegek - elsősorban a munkásosztály - először és egyetlen alkalommal ekkor léptek fel a magyar történelemben önálló társadalmi erőként, előzetes szervezet és szervezés nélkül. A forradalom első napjaiban nemcsak az értelmiségi rétegek, hanem a magyar néptömegek, elsősorban a budapesti munkásság, majd a vidéki lakosság, függetlenül a forradalmat előkészítő erők szervező befolyásától, megteremtette alulról saját szervezeteit, kiválasztotta saját vezetőit. Mindezzel alapvető szocialista értékeket is megvalósított.
1956 a magyar munkásosztály legjelentősebb szocialista forradalma is volt. Első kísérlet, hogy szembeszegülve a bürokratikus munkásállammal, létrehozzák a közvetlenül a termelők által birtokolt társadalmi tulajdont. Az állami tulajdont társadalmasították.
A forradalom menete nem látható előre. A történelem nagy forradalmai sohasem azt valósították meg, amit a forradalom erői zászlajukra írtak. A francia forradalom nem a szabadság-egyenlőség-testvériség világát teremtette meg, hanem a polgári demokráciát, az orosz forradalom nem a termelők által közvetlenül igazgatott proletár szocializmust, hanem a bürokratikusan igazgatott állami tulajdon új hűbéri társadalmát. A történelem nagy forradalmai minden elkanyarodásuk ellenére nagy jelentőségű értékeket tettek megvalósíthatóvá.
'56 értékei ma is aktuálisak. Hogy teljes értékű megvalósításuk erőszak áldozata lett, tragédiája a magyar történelemnek. '56 azonban leveretésében is példát teremtett az utókor számára. Hagyomány lett, mely politikai kultúrát teremt, példaadó tett, mítosz és legenda.
A huszadik század nyolcvanas évei progressziójának 1956 élő hagyománya. Bárha a huszonegyedik században, a mi századunkban még inkább azzá válna!
Köszönöm. (Dr. Géczi József Alajos tapsol.)
