DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A MIÉP-frakció alapvetően abból indul ki, hogy 2001 tavaszára-nyarára a pénzügyi szabályozási eszközök Magyarországon jelentősen megváltoztak, illetve a pénzügyi körülményekkel párhuzamosan kell, hogy változtassuk a szabályozó eszközöket is. Ez a törvény egy ugyanolyan előterjesztés, mint a tegnapi napon tárgyalt tőkepiaci törvény. Tehát egy kialakult, meglévő állapothoz kívánja a kormány a szabályozási eszközöket igazítani.
Amikor a konvertibilitás bejelentése megtörtént itt, a parlamentben, akkor egy napirend előtti felszólalásban kifejtettem azt, hogy ez bizony kedvező azon vállalkozások és magánszemélyek részére, akik megfelelő jövedelmekkel rendelkeznek, azonban a konvertibilitás megteremtésével, a sávszélesítéssel, a plusz-mínusz 15 százalékos sávkilengés megengedésével azok az elvárások is jelentősen megfogalmazódnak, amelyek a nemzeti valuta védelmére irányulnak.
Ebben a törvényjavaslatban a 3. § foglalkozik azzal, hogy az MNB javaslatára a kormány jogosult legyen legfeljebb három hónapra rendeletben korlátozni a nemzetközi fizetési forgalmat. Ez a korlátozás nem terjedhet ki a természetes személyek számlájáról történő kifizetésre és átutalásra. Tehát mit foglal magában ez a harmadik passzus, amit mi annyira fontosnak tartunk ebben a törvényjavaslatban?
Arról van szó, hogy a 2001. évi inflációs várakozások a szokásosnál nagyobb bizonytalanságot jelentenek, a magyar tőkepénzpiacoknak a külső piacokra való ráutaltsága fokozódott. Ebből fakadóan, ha negatív tendenciák jelentkeznek a külgazdasági pozíciókban, illetve az infláció a szokásostól vagy a várttól jelentősen eltér, akkor a kormánynak lehetősége van egy védekezésre. Tehát az alapmotiváló tényező nálunk az, hogy ezt a védekezési lehetőséget a kormány ezen törvényi felhatalmazás alapján kapja meg. Ha jól mennek a dolgok, akkor nyilván rendben vannak mind a pénzgazdálkodási folyamatok, mind pedig a hozzá igazított szabályozási elemek megfelelőképpen érvényesülnek. Azonban egy képviselőnek - azt hiszem, a MIÉP részéről ez sokszor előtérbe kerül - az óvatosságra, a körültekintő folyamatokra kell törekedni.
A jegybank részéről megfogalmazódott, hogy a 2001. év közepén áttekinti az infláció alakulását, és annak fényében esetleg újraértékeli a monetáris politikát. Ez az az inflációkövető rendszer, amelynek a lényege, hogy a jegybank a kitűzött inflációs cél és az inflációs előrejelzési viszonyának függvényében alakítja ki a politikáját. Eszerint amennyiben a két szám között eltérés van, a jegybank a monetáris politika eszközeivel, például a kamatokkal beavatkozik.
A Nemzeti Bank a reálkamatok megfelelően magas szintjének fenntartásával tudja elősegíteni, hogy a belföldi kereslet az egyensúlyi szintnél ne növekedjen nagyobb mértékben, és ne hajtsa felfelé az árszínvonalat. Ugyancsak antiinflációs hatású a várt infláció mértékénél alacsonyabb leértékelési ütem, így az árfolyam 2001-ben is nominális horgonyként szolgál a gazdasági szereplők számára.
Az inflációs célkitűzés egyfajta kommunikációs rendszerként is értelmezhető, hiszen akkor működik jól, ha a hiteles és átlátható jegybank megfelelő célt tűz ki, és ezt, valamint az ebből következő gazdaságpolitikai lépéseket megfelelően kommunikálja a gazdasági szereplők felé. A sikeres rendszer a várakozásokra is nyilván pozitívan hathat.
Az inflációs célkitűzés rendszerének bevezetéséhez jó előfeltétel az MNB részéről a sávszélesítés és a teljes konvertibilitás megteremtése. Tehát elterjedt vélekedés a monetáris politika alakításában, hogy a végső célt, az infláció leszorítását egy úgynevezett köztes célon keresztül valósítják meg. 1995-től kezdődően hat éven át ez a köztes cél a csúszó leértékelés és szűk sávban tartása, az infláció szempontjából a nominális horgony szerepét töltötte be.
2001 május eleje óta a 2,25 százalék helyett 15 százalékos eltérést enged meg mindkét irányba az MNB a középárfolyamtól. A sávszélesítés hatására erősödni fog a forint, ez pedig az importárak lefelé történő befolyásolásán és a szigorúbb monetáris feltételeken keresztül leszoríthatja az inflációt. A forinterősödés azonban az MNB tetemes devizakészletei miatt veszteség.
A múlt év végén a jegybank nettó devizakövetelései 1828 milliárd forintnak megfelelő értékűek voltak, sőt 2001 április végére már elérték a 2136 milliárd forintot. A kormányzati prognózisok szerint is 5 százalékos forinterősödésnél az átértékelődés akár 100 milliárd forint veszteséget is jelenthet az MNB mérlegében, amit eddig a kiegyenlítési tartalékkal enyhítettek az átértékelődés okozta veszteségeket kompenzálandó.
(14.20)
2001-ben bevezetésre került a sávszélesítés, azonban ezt követően a forintot elsősorban a pénzpiac mozgatja, így eltérése a középárfolyamtól sokszorosan felülmúlhatja a csúszó leértékelést, így a kiegyenlítési tartalékkal való kompenzálás lehetőségei beszűkülnek. Két megoldás lehetséges a veszteségek elszámolására. Az egyik: vagy a költségvetés téríti meg a deficitet teljes egészében, vagy a devizaátértékelődést nyereségnövelő vagy -csökkentő tételként számolják el az MNB mérlegében.
A jegybank mérlegében levő 2000 milliárd forint értéket meghaladó devizakövetelések végül is az előző szűk sávú árfolyamrendszer következményei, ugyanis a forintbefektetések kamatprémiumának vonzására beáramló külföldi portfólió-befektetések rendre a Magyar Nemzeti Banknál csapódtak le. A nettó jegybanki devizakövetelés például az elmúlt évben 200 milliárd forint értéknek megfelelő összeggel növekedett, ugyanakkor a költségvetés 107 milliárd forintot törlesztett a korábbi jegybanki devizatartozásaiból.
A devizaátváltások nyomán kiáramló vásárlóerőt az MNB kivonta a forgalomból, a kereskedelmi bankok nála elhelyezett repóállományának a növelésével és a jegybanki kötvények kibocsátásával. A plusz-mínusz 15 százalék széles sávú árfolyamrendszerben a jegybanki nettó devizakészletek várhatóan nem nőnek tovább, ám számottevő csökkenésük nem vélelmezhető. A sávszélesítés következtében a sterilizációs veszteségek megszűnhetnek, ami a jegybanki eredménypozíciókra kedvező hatást gyakorolhat. A kedvező változások azonban nem feltétlenül ellensúlyozzák a forint erősödése miatt várható árértékelődési veszteségeket és a kiegyenlítési tartalékban eddig felhalmozódott közel 45 milliárdos hiányt.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
2001. június 10-től a devizakorlátozások Magyarországon megszüntetésre kerültek. Így 70 év után ismét konvertibilis a forint. Ezt a fontos döntést a kormány a Nemzeti Bank egyetértésével hozta meg, azonban azt is látni kell, hogy a 2001. évi forintkonvertibilitás bevezetésével, a forint sávszélesítésével, majd október 1-től kezdődően a csúszóárfolyam-rendszer megszüntetésével a hivatalos magyar monetáris és pénzügyi politika lényegében válaszokat adott a világgazdasági és az ország fejlődése szempontjából időszerű kihívásokra. Ezek a kihívásokra adott válaszok akkor folyamatában az elmúlt évig, mind ez idáig alapvetően pénzügyi, közgazdasági tartalmúak voltak. Ez a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, és a 4983. számot viseli, azonban a jogi lehetőségeket, a felhatalmazásokat kívánja megteremteni.
Nyilván számot kell vetnünk azzal is, hogy a világgazdasági változásokra adott kormányzati válaszok - legyenek azok akár pénzügyi intézkedések, konkrét pénzügyi intézkedések, legyenek azok másrészt pénzügyi jogszabályok -, ezek az intézkedések a bizonytalankodást, a bizonytalanságot, nem várt krízis esetén a védekezés esélyeit mennyire tudják megteremteni. Azt kell mondanom, hogy egy külső fundamentum vezérelte gazdaságban a védekezés kormányzati esélyei nem nagyok. Nem nagyok ezek a kormányzati esélyek a védekezésre. Azonban ez a törvényjavaslat valamit mégis próbál segíteni a kormányzati és a jegybanki pénzügypolitikának. Ezen megfontolásból mi az előterjesztést jó szándékúnak és ha betartásra kerül, célravezetőnek tartjuk.
Köszönöm a figyelmüket. (Keller László: Új kormánypárt.)
