KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondoltam, hogy Danka képviselő úr megszólalása után, miután úgy tűnik, hogy kormánypárti padsorokban ül, csak szót kér, és megpróbálja helyre tenni azt a mondanivalót, amit Danka képviselő úr itt kormánypárti képviselőként megfogalmazott. Nem éppen a devizatörvény módosításához kapcsolódott persze a mondanivalója, de ha már szóba hozta, akkor nem lehet elmenni amellett, amit mondott.
Arról van ugyanis szó, hogy valóban nagy szükség van arra, hogy a magyarországi kis- és középvállalatok, de a közepes vállalkozások is meg tudjanak erősödni. Tegnap például erre a tőkepiaci törvény megalkotása során hívtam fel a pénzügyminiszter úr figyelmét. De azt nem mondhatjuk, hogy tulajdonképpen a magyar gazdaság csak a kis- és középvállalkozásokra tud támaszkodni.
Képviselő Úr! Nem tekinthet el azoktól a gazdasági folyamatoktól, amelyek jellemezték az elmúlt 10-12 év időszakát, ami együtt járt a nagyon jelentős külföldi tőkebeáramlással, ami megalapozta azt a gazdasági növekedést, amelynek eredményeként most önöknek az elmúlt négyéves időszakban lehetőségük volt olyan támogatáspolitikát folytatni, mint amilyet, amit egyébként mi kifogásolunk, de a források rendelkezésre álltak.
(14.30)
Tehát nem szerencsés most azt mondani, hogy a valóban nagy, erős multinacionális cégeknek nincs szerepe, nem kell hogy szerepe legyen ebben a fejlődésben. Mindenkire, aki ma Magyarországon a gazdasági fejlődéshez hozzá tud járulni, ennek az országnak szüksége van. Nem lehet ilyen diszkriminatívan közelíteni a gazdaság szereplőihez.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem