KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt hiszem, tényleg kifordult a világ a tengelyéből, hogy így mondjam (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.), mert ha valaki most csak közgazdaságilag nézi ezt a vitát, akkor szemben ülő képviselőtársaim a magánnyugdíjpénztárakat úgy tekintik, mint valami rosszat, amiből vissza kell menni az állami pénztárakhoz (Babák Mihály: Szó sincs róla! - Arnóth Sándor: Miért mondasz ilyet?!), ezt mondta el Babák képviselő úr. (Babák Mihály: Bocsánat, én nem ezt mondtam!) Teljesen kifordult a világ a tengelyéből, amikor a Szocialista Párt képviselői itt mellettünk, balra elkezdik védeni a polgári demokráciában és a száz éve működő társadalmakban a magánnyugdíjpénztárak irányába történő biztosítási rendszert, önök pedig azt mondják, hogy vissza a szocializmusba, ez döbbenetes! Ezt mondják. (Babák Mihály: Szó sincs róla, micsoda vádak ezek?!) De ezt csinálják az elmúlt évben, azt én értem. (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Amikor körbejárjuk az országot, mint Havasi elvtárs, és osztogatunk, egy-egy milliót annak a falunak, amelyben megfordulunk, az is ismerős dolog. Nem mindenki született most, van, aki már látta Havasi elvtársat; most kicsivel kisebb, egy kicsivel durcásabb, de ugyanarról van szó.
Szóval, én azt gondolom, hogy amikor a "magán" szóból csak azt gondolják, hogy itt egyesek meggazdagodnak... Hát persze, az arról is szól természetesen, hogy hatékonyabban működik (Babák Mihály: A bankár! - Közbeszólások a kormánypártok soraiból.), és többen, sokan éppen azért, mert van inspiráció, egy jobban működő társadalmat hoznak létre, egy jobban működő biztosítási rendszert hoznak létre. (Dr. Frajna Imre: 400 ezer ember rosszul jár!) Nem szégyen, ha valakik ebből meggazdagodnak. Az ennek a társadalomnak a lényege, hogy erőforrásokat tár fel, és ezzel segíti, hogy mások számára is hatékonyabban működjön az ország. (Dr. Frajna Imre közbeszól.)
(10.50)
Önök ezt nem értik, mert önök csak az osztogatást értik, és most el akarják veszíteni azokat az értékeket, amit az elmúlt tíz évben nagy nehezen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), igen nehéz véráldozatokkal sikerült elérni.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem