BÁNKI ERIK

Teljes szövegű keresés

BÁNKI ERIK
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kökény képviselő úr hosszan tartó érvelésében nagyon fontos említést tett arra vonatkozóan, miszerint azok a polgárok, akik beléptek a magánnyugdíjpénztárakba, azok előtt ismert volt ezeknek a nyugdíjpénztáraknak a működési rendje, és ismert volt számukra az a feltételrendszer, ami szerint majd a nyugdíjukat igénybe vehetik.
Megmondom önnek őszintén, egy rögtönzött közvélemény-kutatást tartottam az ismeretségi körömben. Én magam nem léptem át egyik magányugdíjpénztárba sem. (Bauer Tamás: Elég baj!) Most igazolódik számomra, hogy kellően megalapozott döntést hoztam akkor. A megkérdezettek köre, tekintettel arra, hogy a társadalom nem minden rétegét reprezentálják, de a nagy részük, 70-80 százalékuk nem tudta azt, hogy pontosan mit várhat ettől a rendszertől.
Egyet tudott, amit akkor ígértek nekik, és amikor a közvéleményt teljesen megzavarták azzal, hogy a működő társadalombiztosítási rendszer nem garantálja azt, hogy ők a nyugdíjba vonuláskor tisztességes nyugdíjat kaphatnak, ellenben ezeknél a magánnyugdíjpénztáraknál jól nyomon követhető lesz az, hogy mennyi pénzt fizettek be, azzal hogyan gazdálkodtak a pénztárak, és mit kapnak vissza. Csak egyet hagytak ki a gondolatrendszerből, azt, hogy semmi nem garantálja számukra, hogy ezek a magánnyugdíjpénztárak jól fognak sáfárkodni a befizetett pénzükkel. És oda jutunk, amit Herényi Károly - az egyik szerzője a módosító indítványnak - is elmondott, hogy jelentősen rosszabbul járnak egyelőre, és nem várható az, hogy ez a helyzet javul.
Tehát nem voltak alaposan tájékoztatva az emberek, egy dömping volt, pillanatnyi érzelmi hullám, mindenki igyekezett valami olyan irányba elmozdulni, ami számára átláthatóvá teszi a rendszert. És itt üt vissza újra a gondolat, hogy ha elindult volna egy olyan reform, amivel a társadalombiztosítási rendszert lehetett volna átláthatóvá tenni, akkor az állami nyugdíjrendszerben maradt volna ezeknek a tagoknak a jó része, ebben biztos vagyok.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem