KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy nagyon érdekes zárszámadásnak vagyunk a tanúi, ahol nemcsak a zárszámadásról szól a törvényjavaslat, hanem további törvénymódosításokat is magában foglal. Már az általános vitában kifogásoltuk azt, hogy olyan törvénymódosításokat kezdeményez a kormányzat, amely törvénymódosítások következtében gyakorlatilag az öngondoskodást biztosító magánnyugdíjpénztáraknak - csak finoman fogalmazva - az elbizonytalanítása történik meg.
Legnagyobb megdöbbenésünkre kézbe vettük a kormánypártok módosító javaslatát, mert ők még ezzel sem elégedtek meg, ők - Szűcs Lajos, Herényi Károly, Koppánné Kertész Margit, Szentgyörgyvölgyi Péter képviselők - kitűzték célul, hogy nem elég elbizonytalanítani a magánpénztárakat, meg kell semmisíteni úgy, ahogy van. Olyan rendelkezéseket kell hozni, amivel teljesen összeomlik a magánpénztári rendszer. (Varga Mihály: Ezt te se hiszed el, Laci!) Miniszter úr, sajnálatos módon el kell hinni, mert egyébként nem is tudom elképzelni, hogy mi motiválta a képviselőtársaimat, hogy ilyen terjedelmű és ilyen súlyú törvényjavaslatot módosító javaslat formájában nyújtsanak be a Házhoz.
Én azt hiszem, hogy a legcélszerűbb az lenne, és most azért kértem szót, hogy arra biztassam a módosító javaslatot benyújtó képviselőket, hogy vonják vissza a javaslatukat, és megígérem önöknek azt, hogy az ellenzéki képviselők nem fogják fenntartani a javaslatot, tehát nem fognak olyan helyzetet teremteni, hogy mégis szavazni kelljen róla. Mert szoktunk ilyet csinálni, hogy kormánypártiak benyújtanak jó javaslatokat, majd miután nem tudták keresztülvinni a frakciójukon, visszavonják, és utána az ellenzékiek pedig fenntartják. Ez nem abba a kategóriába tartozik, képviselőtársaim. Ez abba a kategóriába tartozik, amit sürgősen vissza kellene vonni, és valahogy az emlékezetből is kitörölni, hogy ilyen javaslatokat benyújtottak. A legnagyobb döbbenetemre egyébként az előterjesztő is támogatja. Egyszerűen nem lehet tudni, hogy mi a szándéka a kormánynak azzal, hogy ilyen önálló képviselői indítványokat támogat.
Mi, szocialista képviselők gondolkodtunk azon - mert látjuk azt, hogy egyszerűen lehetetlen helyzetet fog teremteni a magánpénztárak számára ez a javaslat -, hogy megpróbálunk egy kompromisszumos javaslatot benyújtani kapcsolódó módosítóként. Én akkor is azt mondtam, meg most is az a véleményem, hogy bár okos dolog segíteni a másikon, de nem szabad bűnrészességet vállalni abban, amit most kormánypárti képviselők felvállaltak. Tehát lehetne még valamilyen kármentési akciót indítani kapcsolódó módosító javaslat formájában, de akkor tulajdonképpen úgy tűnhetne föl, hogy azzal az iránnyal nagyjából egyet is értünk. Tehát a mi nagyon határozott véleményünk, hogy ezeket a módosító javaslatokat el kell utasítani, vissza kell vonniuk képviselőtársaimnak.
Köszönöm szépen. Majd nyilván még itt a vita erről meg fog élénkülni, és majd akkor kétperces hozzászólásra kérek szót. Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem