MÉCS IMRE

Teljes szövegű keresés

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE, a honvédelmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. A 2000. évi költségvetés a Honvédelmi Minisztérium tárcakiadásaira 189,4 milliárd forintot biztosított, amely az évközi módosítások, valamint a terven felül keletkezett bevételek eredményeként 208,5 milliárdra növekedett, amely 44,5 milliárddal, vagyis 27 százalékkal magasabb az 1999. évi 166 milliárdos költségvetésnél. A Honvédelmi Minisztérium elmúlt évi költségvetését elnagyolt volta, tartalmi hiányosságai, a szöveges és táblázatos része közötti alapvető ellentmondások, valamint a tervezett kiadások érdemi megítélésének lehetetlensége miatt nem tudtuk elfogadni.
Most, amikor e költségvetés végrehajtását kívánjuk értékelni, azt a jogos kérdést kell feltenni, hogy a tárca milyen hatékonysággal használta fel ezeket a jelentősen megnövekedett pénzügyi erőforrásokat, és a felhasználás eredményeként hogyan ítélhető meg a Magyar Honvédség jelenlegi helyzete. Mivel a beszámoló erre sem adott sok tekintetben megbízható alapokat, egy sor kérdés feltevésével szerettük volna tisztázni a felhasználás alapvető kérdéseit. Sajnos, kérdéseinkre nem kaptunk érdemi válaszokat, így megválaszolatlan maradt többek között, hogy a felhalmozási kiadásokat miért 83 százalékos szintig teljesítették, mikor évek óta azért panaszkodik a Honvédelmi Minisztérium, hogy nincs pénze beruházásokra. A költségvetési kiadások fejlesztésre felhasznált hányada, a csapatok kiképzésére, a technikai üzemeltetésre és ezen belül a repülőgép-vezetők repültetésére felhasznált pénzeszközök abszolút száma és aránya a haderőfejlesztésre szánt jelentős összeg 40 százalékát tette csak ki. Sok esetben kritikus a repülőgép-vezetők rendkívül kevés óraszáma, amit a levegőben tölthettek és gyakorolhattak, már az életveszély határát súrolja ez az alacsony szám, példátlan Európában - valamint az egyes állományi kategóriák tényleges illetményemelésének számadatai.
Érdemi válaszok hiányában, és azért, mert a szöveges beszámoló mindössze egymondatos, semmitmondó értékelést ad a Magyar Honvédség helyzetének 2000. évi alakulásáról; személyes tapasztalataink és a helyszíneken szerzett ismereteink alapján úgy ítéljük meg, hogy a honvédség helyzete az elmúlt években nem javult, igen sok területen romlott, a kiképzés fő területei, a harcképessége és a technika hadrafoghatósága a kritikus szinten vagy a kritikus szint alatt van.
Mindezek alapján az a határozott véleményünk, hogy a honvédelmi tárca nem gazdálkodott jól, és nem élt kellő hatékonysággal a jelentősen megnövekedett 2000. évi lehetőségekkel. Ez az alapvető oka annak, hogy a Honvédelmi Minisztérium 2000. évi költségvetéséről szóló beszámolót és ennek alapján a T/4955. számú törvényjavaslatot általános vitára alkalmatlannak tartjuk. Szeretném megemlíteni, hogy az általános vitára való alkalmasságnál a bizottság 12 igennel, 7 nem szavazattal és 1 tartózkodással voksolt.
Köszönöm szépen, elnök asszony. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem